Századok – 1951

TANULMÁNYOK - I. Tóth Zoltán: Az 1819. évi parasztmozgalom a zalatnai középső uradalomban 169

170 i. tótii zoltán rendkívül csekély bért is fizetni, mert különben a kizsákmányolás a parasztok szükséges termékét érintette volna és a feudális termelés alapsejtjét rombolta volna szét. A szüntelenül fokozódó kizsákmányolásra a parasztok az osztályharc nagyméretű kiélezésével válaszoltak, amely végül a Horia-felkelésben érte el tetőfokát. A Horia-felkelés alapvető okai közt tehát az osztrák gyarmati kizsákmányolás igen nagy szerepet játszik. Nem véletlen, hogy a felkelés két alvezére: Cloçca és Criçan, középső uradalmi kincstári bányászjobbágyok voltak. A parasztok ellenállása a Horia-felkelés után is erősen gátolta, bénította a kincstári kohóüzemek működését. Ezért az uradalom 1789-ben erőszakkal szerződést kényszerített rá a középső uradalom jobbágyaira, mely ismét lerögzítette a korlátlan robotot. Ennek mennyiségét kizárólag a kincstári kohóüzem igényei szabták meg. A kohóüzem működését viszont az egész aranyvidék érctermelése határozta meg, mely a XVIII. század végén és a XIX. század legelején válságos korszakon ment keresztül. A válságot a felszínhez közelebb fekvő erek kimerülése okozta, mélyen fekvő oka azonban a tőkehiány volt. Ez a válság elsősorban a bányászpolgárság mélyművelését, de a polgárság, sőt a parasztság felszíni bányászatát is érintette. A XIX. század első évtizedeitől kezdve a tőkés termelés nekilendült az érchegységi aranybányászatban, a termelés növekedése pedig kihatott a kincstári üzem fejlődésére. Az üzem újra növekedő anyag- és munkaszükségleteinek kiélégítésére, a Horia-felkelést követő két csendesebb évtized után, az uradalom ismét erőteljesen fokozza a robotmennyiséget, mind nagyobb mértékben szorítja ki a parasztokat az erdőhasználatból és tiltja az irtásokat. A parasztok megnövekedő osztályharca azután eljut az ellenállás legmagasabb fokának, a felkelésnek a küszöbéig. Egészen rövidre fogva ezek az 1819-i középső uradalmi parasztmozgalom fontosabb előzményei.1 A parasztság uradalmi terheit a zalatnai uradalomban az 1775-i ideiglenes rendezés szabályozta, melynek alapján a taxa 1784-ben 31.515 forint, 1797-ben pedig 23.887 forint 17 krajcár volt. Ez utóbbi évben 7867 jobbágya volt az uradalomnak, tehát a taxa fejenként kereken 3 forintot tett ki.2 A zalatnai jobbágyoknak azonban nem az uradalmi taxa nagysága körül voltak az igazi panaszai. A legsúlyosabb teher a meghatározatlan, de folyton növekvő mennyiségű, a szabad piaci árakon mélyen alul fizetett robot volt. Ez a munka egyaránt sújtotta a földművelő és a bányászparasztokat. Utóbbiakra nézve ez annál fájdalmasabb volt, mert bányász voltuk a többi jobbágyhoz képest, megkülönböztetett helyzetet biztosított számukra. Az 1771-i királyi rendelet leszögezte kiváltságaikat, de a bányauradalom a fokozódó szükséglet mellett őket is mind nagyobb mértékben igyekezett befogni a famunkálatokra. Az 1789-i szerződés még biztosított számukra bizonyos kedvezéseket, de ezek lassanként tünedezni kezdtek. A robot kiterjesztéséhez nemcsak az üzemi szükségletek növekedése járult hozzá, hanem szerepe volt ebben az uradalmi tisztviselők korruptságának és zsarolásainak is. Az uradalmi bírói tisztség áruba bocsátása az uradalom prefektusának és az ispánoknak tekintélyes jövedelmet biztosított. Az uradalmi prefektus a legtöbbet ígérőnek adta oda a bírói tisztséget, ebből évi 20 arany vagy még ennél is több jövedelmet húzott. A bírójelöltnek rajta kívül még az ispánnal és más alantasabb tisztviselőkkel is meg kellett alkud-1 Az itt jelzett kérdéseket részletesen mutatja be a közeljövőben megjelenő munkám: Parasztmozgalmak az Erdélyi Érchegységben 1848-ig, melynek ez a tanulmány egvik lerövidített fejezetét képezi. 2 Erdélyi Kancellária levéltára (ezentúl: EK) 2180 : 1805.