Századok – 1951

TANULMÁNYOK - I. Tóth Zoltán: Az 1819. évi parasztmozgalom a zalatnai középső uradalomban 169

AZ 1819. ÉVI PARASZTMOZGALOM A ZALATNAI KÖZÉPSŐ URADALOMBAN Már az egykorú megfigyelőknek is feltűnt, hogy az Erdélyi Érchegység magas bércei közt elhelyezkedő zalatnai kincstári uradalom a XVIII. század első felétől kezdve a feudalizmus 1848-ban történt felszámolásáig a parasztmozgalmak szüntelen sorozatának színhelye. 1727, 1760, 1784, 1819, 1837, 1841—1847 és végül 1848—1849 a főbb állomásai az uradalom népe harcos ellenállásának a feudális elnyomókkal szemben. Ennek a hosszú sorozatnak legkiemelkedőbb eseménye Horia felkelése volt 1784-ben. Az utána következő három mozgalom méretben és jelentőségben természetesen alulmarad a 1 loria-fclkelcssel szemben, de mindhárom elérkezett a felkelés küszöbére. Ezek közül most az 1819-i mozgalommal foglalkozunk. Erdély, sőt Magyarország egész területén meglehetősen ritka a parasztmozgalmaknak az a következetes egymásutánja egy olyan szűk, zárt földdarabon, amilyen a zalatnai kincstári uradalom középső része, mely Abrudbánya taxás bányavárost és határát majdnem teljesen körülöleli és három bányászközség: Abrudfalva, Bucsum és Kerpenyes területéből áll. Ezeknek a falvaknak iakói döntő többségben bányászjobbágyok, akiknek termelésében a mezőgazdaság másodrangú szerepet játszik. A bányászjobbágyak osztályharca az erdélyi fejedelmektől a XVI—XVII. században bizonyos immunitásokat, annuentiákat küzdött ki, amelyeket fejedelmi privilégiális levelek rögzítettek le. Ezek a levelek vámmentességet biztosítottak az élelmiszerek behozatalára a kenyeret alig termő bányavidékre; az ide szökött jobbágyok, ha bányászkodásra adták magukat, nem voltak kiadhatók földesuraiknak; végül előnyös helyzetet biztosítottak a községek számára azáltal, hogy szolgáltatásaikat közösen 300 nehezék arany beadásával, vagy ennek pénzellenértékével róhatták le. A XVII. század végétől kezdve az osztrák uralom idején egész Erdélyben bekövetkezett a gyarmati kizsákmányolás kora. A zalatnai uradalom már a fejedelemség korában is bányauradalom volt, melynek minden jobbágya valamilyen formában — vagy a közvetlen felszíni arany-ezüst bányászat, vagy a bányászati külső munkálatok: favágás, szénégetés, fa- és ércszállítás stb. által — a bányauradalom céljait szolgálta munkájával. A felszíni aranybányászat termékét a jobbágy a kincstári aranybeváltó hivatalba volt köteles monopolisztikus áron beszolgáltatni, ami a kincstárnak hatalmas, az ország javától teljesen elkülönített jövedelmet biztosított. A gyarmati kizsákmányo-X lás alatt nyögő Erdélyben a zalatnai kincstári bányauradalom a kizsákmányolásnak különlegesen kiélezett formáit mutatta. Az osztrák uralom idején, de különösen 1748 után erősen kifejlődött a zalatnai kincstári kohóüzem, melynek szükségleteit az uradalom jobbágyságának kellett ellátnia. Az anyag- és munkaerőszükséglet kielégítésére az uradalom folyton növelte a kizsákmányolás mértékét, mind több és több robotra szorította a jobbágyokat. A kincstár 1775 végén ideiglenes úrbérrendezést hajtott végre a zalatnai uradalomban, mely megszüntette a 300 nehezék aranyban közösen fizetett szolgálatváltság rendszerét és helyébe a jobbágyok egyéni uradalmi taxafizetését vezette be. Ezenfelül bevezette a korlátlan robotot, melyért az uradalom kénytelen volt