Századok – 1950

Szemle - Székely–Geréb: A magyar parasztháborúk irodalma 1437–1514. (ism. Karácsonyi Béla) 415

SZKMLE 417 kiasikmányolása itt azért volt nagyobb, mert a termelőerők fejlődése itt volt a leggyorsabb ütemű s ennek következtében itt éleződött ki legjobban a dolgozók és kizsákmásiyolóik közt a harc a termelőerők fejlődése eredményének, a megnövekedett terméktöbbletnek elosztásáért; ehhez nyilván hozzájárult a török fenyegetés következtében megnőtt védelmi terhek áthárításának problémája is (Erdélyben pl. a kolozsmonostori egyezmény határozottan céloz erre a katonaság ellátásával és a felesleges mozgósítások kérdésével kapcsolatban). A parasztháborúk értékelését illetőleg itt két dologra szeretnők felhívni a figyelmet. Székely György B. F. Porsnyev megállapítása nyomán rámutat arra, hogy „a középkori parasztfelkelések programjai minél realisztikusabbak, annál inkább nem a harc dokumentumai, hanem a tárgyalásoké, a békülésé"." Ebből az következnék, — ad absurdum vive az okoskodást — hogy a legmegaikuvóbb paraszti program a legreálisabb. Másrészt: nem szabad összetévesztenünk a parasztfelkelések programjait az uralkodóqsztályokkal kötött, s ennek következtében írásban inkább ránkmaradt megegyezésekkei. Még az sem áll, hogy ezek a kompromisszumok a felkelt parasztság jobbszárnyának megalkuvó programját fejeznék ki. A dolog természetéből következik, hogy ezek a kompromisszumok mindig mérsékeltebbek, mint a fegyveresen felkelt parasztság akár ïegmérsékeltebb szárnyának követelései is — és mindig radikálisabbak annál, semhogy a parasztsággal fegyveresen szembenálló nemességnek akár lcgkonciliánsabb része is őszintén elfogadhatná őket. E kompromisszumok tehát nem fejezik ki az egymással fegyveres harcot folytató osztályok, de rétegek egyikének nézeteit sem s éppen ezért életképtelenek: a bennük lefektetett megállapodások soha és sehol nem mentek át a gyakorlatba. Vagyis: e kompromisszumok forrásként használhatók ugyan a fegyveresen felkelt parasztaság programjának rekonstruálásához, de semmiképpen sem azonosak a programmal. A másik dolog az 1437. évi parasztfelkelés bukásának kifejtésével kapcsolatos. „A bukás legfőbb oka itt is az volt, hogy nem volt o'yan vezetőosztály, amely a parasztságot megfelelően megszervezze és győzelemre vezesse".1

' Ez a megállapítás csak egyik oldalát fejezi ki az alapvető oknak, melyre legélesebben Marx mutat rá .Előszó A politikai gazdaságtan bírálatához'" c. tanulmányában s amely megállapítását Sztálin is idézi a Párttörténet IV. 2 fejezetében: „Egy társadalmi alakulat addig soha e' nem tűnik, míg ki nem fejlődtek mindazok a termelőerők, amelyek számára ez az alakúlat eléggé tág és új, magacabhrendü termelési viszonyok sohasem lépnek he'yébe, míg anyagi létfeltételeik magának a régi társadalomnak ölén ki nem keltek" (Marx—Engels Válogatott Művek I. Szikra, Bp., 1949. — 340. 1Л. A jobbágnarasztok fegyveres, forradalmi harca tehát mindaddig nem gy6zede'meckedhetett olymódon, hogv e győzelem a feudá'is társadalmi rend megdöntését eredményezze, amíg a kan'tal'stü termelési rend „anyagi létfeltéte'ei" a feudális társadalom ..ölén ki nem keltek". Magyarországon sem 1437-ben, fem 1514-ben erről még szó nem lehetett s ez volt a parasztháborúk bukásának alapvető oka. (Bukásuk, természetesen, egyáltalán nem jelenti eredménvtelen^güket, vagy hiábavalóságukat).11

Ugyanezt kell elmondani 1514 bukásának okainál is." * * * Az 1514. évi nagy magyarországi parasztháborút tárgyaló részlettanulmány bemutatja a parasztság differenciálódási folyamatának hatását, az egyes osztályok, rétegek mozgását, állásfoglalását s mai ismerete'nknek megfe'elő alaoo«ságeal e'emzi ki parasztságunk helyzetének rosszabbodását a Jagello-korban. Pontatlan azonban a differenciálódás okának meghatározása: „A parasztság differenciálódásának, mint már láttuk, az árutermelés mellett a feudális kizsákmánvo'ás fokozódása я főokn".13

Nyilvánvaló, hogy itt nem két külön okról van szó: a kizsákmányolás alapvetőleg éppen az árutermelés következtében annak talaján növekszik. A más;

k ok, a piac közvetlen szerepének differenciáló hatása, szentén ennek egyik megnyilvánulási formája, de ez ekkor anég csak alárendelt jelentőségű tényező a termelőerők fejlődését nyomon követő, de ° 28. I. V. ö. B. F. Porsnyev: A középkor története és Sztálin ejlvtársi útmutatása a feudális társadalom „alapvető jellegzetességére" vonatkozóan, — A Történettudományi Intézet Éitesítője, 1950. 1—3. szám, 12. I. 10

33. 1. 11

V. ». B. F. Porsnyev i. m. 7. és 13. 1. "51. I. ' s.' • •: . • - i " " 37. 1. (Kiemelés tőlem.) 27 Süiiadok