Századok – 1950
Tanulmányok - Mérei Gyula: Adalékok a magyar mezőgazdaság kapitalista fejlődésének történetéhez. 235
268 MÉH EI GYULA felsorolt és egészen a századfordulóig ill. azon túl is mutató adatokból kitűnt, hogy az 1867. évi kiegyezés idején nemhogy javult volna a parasztságnak az abszolutizmus ideje alatt fokozatosan romló sorsa, hanem a kapitalizmus előrenyomulásával párhuzamosan ebben a korszakban még csak tovább roszszabbodott és az agrárproletárok száma hatalmas mértékben megnőtt. X. A kormány agrárpolitikája A kiegyezés után az uralkodó osztály, a magyar nagybirtokosság legföljebb csak annyiban volt hajlandó a feudális maradványok felszámolására, amennyiben ezek útját állták a tőkés gazdálkodás teljes kifejlődésének a mezőgazdaságban és amennyiben nem érintették egyúttal a nagybirtokosok érdekeit is. Ez pontosan kiolvasható a feudalizmus felszámolására szánt egyes kiegyezés utáni törvényekből. Tisza Kálmán, a balközép vezetője 1867 március 26-i interpellációjában megkérdezte, hajlandó-e а kormány felszámolni a feudalizmus maradványait és milyen módozatokat talál erre? A minisztertanács úgy találta, hogy az úrbéri birtokszabályozásokkal kapcsolatban nem álló többi feudális jogviszonyokat csak az új polgári törvénykönyv megalkotása után lehet rendezni, ehhez viszont hosszabb idő szükséges. Ha azonban ezek a feudális jogviszonyok nem tartoznak szorosan a polgári törvénykönyv tárgyai közé, erre nézve a kormány hajlandó korábban ;s külön törvényjavaslatot terjeszteni a Ház elé, „de az időpontot még nem képes meghatározni".139 Ez az elvi álláspont végigvonul azokon a törvényeken, amelyeket nagy vonakodva a kormányok mégis beterjesztettek. Sohasem volt sietős a törvények beterjesztése. Évekig hevertettek egyes törvényjavaslatokat, mielőtt a Ház elé vitték volna, mert a kormányzópárt tagjai, akik többségükben maguk is nagy-, legrosszabb esetben középbirtokosok vagy azok lakájai voltak, nem tartották sürgősnek ezeknek a kérdéseknek rendezését. Ennek a jelenségnek magyarázatát Révai JóSsef adta meg a legtömörebben. „... ami a magyar kapitalizmus szempontjából 1848-ban az osztrák abszolutizmussal szemben viszonylag progresszív szerepet játszott: a középnemesség polgári funkciója az, ami 1848-ban a kapitalizmus fejlődése elől akadályokat takarított el: a nemesség érdekeltsége a polgári viszonyok létrehozásában — ugyanaz később maga is kölönccé vált a kapitalizmus fejlődése számára Magyarországon". A burzsoázia és a nemesség blokkja „volt az adott körülmények között az egyetlen erő, mely legalább olyan szabaddá tehette a kapitalizmus fejlődése előtt az utat, mint amennyire valóban szabaddá tette." „A magyar kapitalizmus fejlődését az Ausztriával való kapcsolat és a mezőgazdaság feudális maradványai kétségkívül hátráltatták, az olyan programm tehát, amely mindkettő ellen irányult, a magyar burzsoázia, az ország polgári fejlődését szolgálta. De, amikor a magyar burzsoázia annyira megerősödött, hogy eszébe juthatott volna az Ausztriától való gyarmati függés maradványának, a dualizmusnak és a magyar polgári átalakulás félfeudális maradványának, a burzsoázia nemesi képviseletének (és ami ennek gazdasági alapja volt: a nagybirtoknak) likvidálása, addigra már késő volt."14 0 Másszóval a mezőgazdaság területén a kapitalizmus útjából a feudális maradványok lim-lomját a nagybirtokkal együtt csak fejlett, önálló politikára képes burzsoázia lett volna hivatott eltakarítani. Ez azonban csak a századfordulóra alakult ki, de már születésekor reakciós volt, mivel ekkor már ott volt a háta mögött a munkásosztály, amelytől félt és emiatt „a 1,9 O. L. Min. Tan. Jkv. 9. 1867. III. 30. 1,0 Révai József: Marxizmus, népiesség, magyarság, 8p. 1949. 123. 1.
