Századok – 1950

Tanulmányok - Kató István: A magyar jakobinus mozgalom néhány kérdéséről. 199

"224 KATÓ ISTVÁN forradalomnak, márciusban és szeptemberben Kossuth és a plebejusok összefogásával. A magyar jakobinusok érdeme, hogy képesek voltak az abszolutista demokratizmus és a nemesi reformizmus összeomlásából levonni a következtetéseket, és felismerték, hogy Magyarországon a feudalizmusból való kiutat csaik a középnemesség és a radikálisok összefogásával lehet megtalálni. Alapvető különbség azonban az, hogy ami 1848-ban reális valóság volt, habár ott is csak ideig-óráig, az 1794-ben nem volt megvalósítható. Ez éppen az ő történelmi tragikumuk. 1794 középnemessége habár 1790/91-ben harcolt a nemzeti függetlenségért, de 1794-ben már nem a demokratáknak, hanem a Habsburgoknak volt szövetségese. Az 1790-es éveik középnemességének még nem Kossuth a vezére, hanem Balogh és Urményi. Az egyik, aki valaha a nemzeti harc vezére volt, főispánságért eladja magát a Habsburgoknak, a másik, aki a reformtárgyalások idején állt az élen, mindig a kompromisszumok embere volt, 179>ben pedig mindketten ott ülnek abban a vérbíróságban, amely kimondja a halálos ítéletet a republikánusokra. Ez a szövetség 1794-ben a homokra épült, a jakobinusok utópiája volt, bár előre, a jövőbe mutató utópia. 1848-ban a középnemesek és plebejusok szövetségének vezetői a középnemesek voltak. Petőfi és Táncsics nem követeltek hatalmat, 1794-ben épp azért, mert ez a terv utópia volt, azért léptek fel a radikálisok azzal az igénnyel, hogy a szövetség vezetői ők legyenek. Elképzelésük szerint a Habs burg-ellenes nemzeti felkelés győzelme után újabb felkeléssel félrelökik a középnemességet és a hatalmat saját kezükbe ragadják. Valójában mind a két szervezet az ő szervezetük volt, nem egy harcoló osztállyal kötöttek szövetséget, hanem harcra akartak bírni egy olyan osztályt, amely akkor már a király kebelén pihente a francia forradalom izgalmait. 1848-ban a középnemesség kényszerül engedményeket tenni a radikálisoknak, hogy támogatásukat el ne veszítsék, 1794-ben pedig a radikálisok tettek engedményeket, hogy а középnemességet megnyerjék. Persze ez az engedmény egés mást jelent 1848-ban, és mást 1794-ben. A korszak fejletlenó sége úgy jelentkezett terveikben, hogy míg 1848-ban összefonódott a nemzeti szabadságharc és a polgári forradalom, itt ez két külön szakasza lett vo'nti a harcnak, a középnemesség szövetségére csak a nemzeti felkelésben számítottak, azután szembefordultak volna vele. Megértették, hogy a 18. században még nem lehet számítani a középnemesség demokratizmusára, de nem értették meg, vagy helyesebben nem akarták megérteni, hogy a Ferenccel kötött kompromisszummal a középnemesség a 18. század számára lelépett a hala<iás útjáról. ! ' A középnemesség megnyerésére készült katekizmusnak legfőbb kérdése az az „érdekegyesítés", ami Kossuthnak is sok fejtörést okozott. Annyi engedményt tenni a demokratizmusból, hogy elfogadhassák a nemesek és annyi engedményt követelni a nemesiből, hogy kezet foghassanak a demokratákkal. „. .. a nemeseket és a nem-nemeseket egyaránt boldogító törvényeket" alkotni. A reformátorok katekizmusa nemesi alapon nemzeti, és majdnem polgári köztársaságot akart. Hogy a nemességet megnyerjék, elfogadják, hogy csak a nemesek bírhatnak korlátlan tulajdonjoggal és elfogadják a nemesi adómentességet is, azzal megpolgáriasítva, hogy nemcsak a nemesek, de senki nem fizet adót. A nemesség felé fordulva programmjuknak nemesi korlátoltsága van, a nemzeti összekeveredik a nemesivel, bár túl is jut azon. Azt a függetlenséget idézik vissza, ahol „a nemesek szabadsága érintetlenül virágzott", de nemzeti programmjukkal túljutnak messze azon, ameddig valaha is eljut a középnemesség. Leleplezik a Habsburgok gyarmatosító politikáját: „Miként a nevezett uralkodók (Anglia, Spanyolország, Portugália királyai К. I.) tűrhetetlen vámokkal terhelik a gyarmatok árucikkeit, úgyr a bécsi kabinet is