Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
194 SZABÓ ISTVÁN A felnövekvő hajdú-pásztortömeget a falvak elnyomorodó, földtelenülő, pauperizálódó parasztsága szolgáltatta s ez a pauperizálódás etnikai különbség nélkül sújtotta a magyar parasztságot is, sőt sokkal inkább az Alföldnek és Dunántúlnak akkor még túlnyomólag magyar parasztjait, akik régi telkeiket már évszázadok óta osztogatták fiaik között. Nincs tehát semmi ok sem arra, hogy akár a kezdeti alföldi hajdú-pásztor tömeget is egészében vagy nagyobb részében idegen nemzetiségűnek tekintsük. Valóban: Szerémi György krónikaíró az 1520-as évek végén — a hajdúk első csatái kapcsán — ismételten is kifejezetten „magyarok"-nak jelölte meg őket.66 Ebből a szempontból, de más szempontból is figyelmet érdemel az a körülmény, hogy — miként láttuk — a délszlávoknál és dalmátoknál martalócoknak, haramiáknak, morlákoknak és uszkókoknak nevezték a hajdúkhoz hasonló pásztorokat. Ezek is pásztorok, hajtók voltak, fegyvert viseltek pásztorként is és végül a 16. századi magyar hajdúsághoz hasonlóan szabad zsoldos katonaelemmé váltak. A 16. században Magyarország déli-délnyugati részeiben is találkozunk velük, sokszor királyi végvárak szolgálatában, miként a hajdúkkal.®7 Ha az idegen hajdú-pásztorságnak volt saját népnyelvi neve, éppen nem volna indokolt, hogy a hajdúk neve alatt szerepeljen. A különböző népek társadalmában különböző nevek alatt szereplő, de hasonló jellegű és körülbelül egyazon időben hasonló történeti szerepet játszó pász- 1 tornép közös társadalmi fejlődésre utal. Valósággal délkeleteurópai fejlemény, a feudálizmus korszakának egy sajátos társadalmi képlete mutatkozik itt. Egyformán olyan rétegről van szó, mely valósággal kiesett a társadalomból. i t • A 15. században felvirágzó magyarországi marhatenyésztés és marhakivitel körül a század utolsó évtizede óta nehézségek és zavarok mutatkoz-1 tak. Ezek a hajdú-pásztor tömeg helyzetére és sorsára sem maradhattak hatás nélkül. A magyaT országgyűlés törvényei sorozatosan megtiltották vagy legalább is megszorították a kivitelt. A törvények indokai két különböző síkon mozognak: egyrészről állathiányra utalnak, másrészről a királyi kincstár pénzügyi és az ország gazdasági érdekeit hangoztatják A teljes kiviteli tilalmat alig öt évvel a marhakivitelt felkaroló Mátyás király halála után 1495-ben mondták ki. Előírták a törvényben, hogy mivel a lovakat, ökröket, juhokat és más állatokat belföldiek és külföldiek eddig ki szokták vinni s mivel ennek következtében az országlakók ezekben az állatokban nem csekély hiányt és szükséget szenvednek, két évig ezeket az állatokat nyájakban, sem más módon nem szabad kivinni az országból; az országban ugyan felhajthatók a vásárokra, de az országlakók csak saját számukra, a mészárosok pedig a mészárszék számára vásárolhatnak állatokat, az országból ők sem vihetik 'ki.68 A törvény szavai világosan kifejezik, hogy a tilalmat az állatok számának a kivitel miatt történt megfogyása miatt rendelték el. A jelek valóban arra mutatnak, hogy Magyarországon sokan felismerték az állatkivitelben jelentkező jó üzleti lehetőségeket s ösztönözve talán Mátyás kereskedelempolitikájától is, hatalmas kiviteli mozgalom támadt. A nagy lendületben azonban már csak a bekövetkezett állathiányt állapíthatták meg. Hogy ilyesmi valóban fennforgott, arról tanúskodik az erdélyi vajda rendelete is, mellyel 1499-ben a nagy szükség miatt megtiltotta értékesebb lovaknak és marháknak Doboka megye területéről való kivitelét.69 A mérи Szerémi György i. m. 215, 218, 377, 388. 1. 97 Stella, Herold, Bizarus i. m.-ival v. ö. Takáts Sándor i. m.-t (A m. gyal.) 113-153.1 M 1495. évi 27. t. c. m Károlyi-oklevéltár III. 40—41. 1.
