Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
A HAJDÚK 1514-BEN 185 forgó kerékre kötöztette (?) s a hajdúkkal etette, akik nem akarták enni, azokat kivont karddal kényszerítették arra, a hajdúk mint éhes kutyák rontottak Dósára, nagy falasokat haraptak ki testéből s a vérző falatot reáköpték ... Szapolyai az országot a fenyegető veszélytől megszabadította s a keresztesekkel és hajdúkkal szemben a közjónak kiváló szolgálatot tett — írta az ismeretlennek maradt krónikás.2 4 * A fentiek után nem utasíthatjuk el magunktól a forrásoknak azt a tanulságát, hogy a parasztok 1514. évi felkelésének külön hajdú-kérdése van. Mindjárt az is kérdés, hogy tulajdonképpen kiket kell értenünk 1514-ben a hajdúk alatt. A hajdúság olyan társadalmi képlet volt, melynek tartalma történelmünk során ismételten is módosult. Ha azt a kérdést vetjük fel, hogy 1514-ben kik-mik voltak a hajdúk, egyben az eredet kérdését is felvetjük, minthogy a hajdúk története tulajdonképpen 1514-ben a parasztok mozgalmával lép a történeti adatok talajára. A kiinduló pontokat az adatok világosan meghatározzák: a hajdúk 1514-ben pásztorok és pedig marha- vagy barompásztorok voltak. Több forrásunk a hajdúkat kifejezetten és egyenesen magyarázatként pásztorokkal azonosítja s ugyanakkor ezek a források világos megkülönböztetést tettek a hajdúpásztornép és a parasztnép (rustici, rustica plebs) között, az utóbbiak alatt általában a földműves parasztnépet értve. Mindenekelőtt a már említett 1514. évi 60. t. c.-re kell utalnunk, amely azt közli velünk, hogy a bubulcus-okat, vagyis a marha- vagy barompásztorokat, akiket a törvénycikkben eltiltottak fegyverek viseletétől, „közönséges nyelven" hajdúknak szokták nevezni s ezek a hajdúk-pásztorok a következő törvénycikk szerint mezei kunyhókban, tugurium-okban, „szállás"-okon éltek. Ütalhatunk továbbá Sadobrich Péter gyulai várnagy egy 1528-ban kelt levelére, melyben a levélíró kóbor marhapásztorokat hajdúk-> nak nevez meg (vagabundorum bubulcorum sive haydo media pars).25 Hasonló azonosítást találunk az 1530-as évekből származó említett ferencrendii krónikában, itt azonban nem bubulcus-okat, hanem „pecorarius"-okat, tehát általában barompásztorokat említ az író, egynek mondva őket a hajdúkkal. A marhapásztor és a hajdú azonosítását megtaláljuk Szerémi krónikájában is. Miután Szerémi az 1514. évi események leírása során — mint láttuk — marhapásztorokat és hajdúkat említett, később felváltva szól egyszer marhapásztorokról (bubulci), másszor hajdúkról, de kétségtelenül ugyanazokat — most már katonáskodó hajdúpásztorokat — értve mindkét név alatt.28 A pásztor és hajdú összefüggésére mutatnak a zámi-kócsi határper2 7 során 1574-ben felvett tanú vallat ás i jegyzőkönyv egyes adatai is: a tanuk között szerepelt Bócsi Tamás, aki annak előtte Tardi János tőzsér „hajdú"-ia volt és Pályi Albert szentmargitai jobbágy, aki azt mondta magáról, hogy Temesvár elveszésekor (1552) „hajdú barompásztor" volt.2 8 24 Tört. Tár 1905. 272—278. 1. 25 Veress Endre: Gyula város oklevéltára. (Budapest, 1938) 22. 1. 28 Hayduk (i. m. 176, 203, 211, 218, 235. 1.), bubulci (i. m. 180, 183, 184. 1.), pedites bubulci (i. m. 182, 1. 1.), pedites hayducii (i. m. 210, 215, 216, 218. 1.). Forgách Ferenc 1552-ből „agrestes pedites"-t említ, akiket „haydones vocant". Ghymesi Forgách Ferenc magyar históriája. Kiad. Majer Fidél (Mon. Hung. Hist. II. о. 16. к. Pest 1866) 33. I. A Báthory István lengyel király és erdélyi fejede'em által a debreceniek kérésére kiadott oklevélben is: „bublcosque vulgo haidones vocatos". Orsz. Ltár. 5. sz. Kir. Könyv 356—357. 1. (Rudolf átiratában.) 27 Zám és Kócs a Hortobágy pusztai részei lettek. Zámot a per idejében még lakták. Kócs már régen puszta volt. 28 Zolfai Lajos: Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. (Debrecen, 1936) 173. I.
