Századok – 1950

Tanulmányok - Kardos Tibor: A huszita mozgalmak és Hunyadi Mátyás szerepe a magyar nemzeti egyház kialakításában. 121

HUNYADI MÁTYÁS NEMZETI EGYHÁZA i 23 ez pedig elkerülhetetlen volt, a nemesség a közös veszély pillanatában összefogott az egyházzal a felkelők megsemmisítésére. így volt ez a táboriták idején, így volt Dózsa György vagy Münzer Tamás háborújában. A kiváltságos osztályok ilyen összefogásának nem mond ellent, hogy a világi feudalizmus a felkelések leverése után folytatja egyház-korlátozó tevékenységét. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti egyházat megvalósító világiak vagy nem vették észre, hogy az egyház korlátozása, illetve reformja a feudalizmus egészére visszahat, vagy pedig ha látták is, nem tudtak semmit sem tenni a feudalizmus belső meghasonlása ellen. Illúzióik oka sokszor az volt, hogy az egyház dogmáit nem érintették és abban a hiszemben voltak, hogy így a feudalizmus épületét nem bontják meg. Máskor azonban ez sem állott fenn, mint például a Wieliffet pártoló angol királyi udvar vagy a Húsz Jánost védelmező cseh uralkodói pár, vagy a cseh kelyhesek, végül a Luther Mártont pártoló fejedelmek esetében. Mert ezek a nem is polgári csoportok alaposan hozzányúltak a feudalizmust szentesítő egyházi dogmákhoz, különösképpen a 'gyakorlati szempontból annyira fontos kegyelmi eszközök, a szentségek Tanához. II. Ebbe az általános fejlődési folyamatba tartozik bele a magyar nemzeti egyház kialakulása is és belőle ki nem szakítható az ú. n, „külön fejlődés" elvével sem, melyet polgári történetírásunk annyira kedvelt. Ezért van az, hogy hazai történetírásunk a nemzeti egyház történetének kutatásában oly messze elmaradt a külföldi szakirodalom hasonlótárgyú alkotásai mögött.4

Az egyetemes fejlődéstől elválasztott és motívum-történetekre szétforgácsolt anyagot sem tárgyalták társadalmi szempontok szerint. A magyar uralkodók minden államegyházi intézkedése'szerintük egyéni érzelmek és szenvedélyek folyománya: Zsigmond Jd.rály például merő haragból és szeszélyből mondta fel 4 A XIII. századi ellentétek és reformtörekvések eseménytörténetéhez v. ö. G. De Lagarde: La naissance de l'esprit laïque au déclin du moyen âge. I. Bilan du XIII. siècle. Paris, 1948; Gaetano Salvemini: Le lotte fra Stato e Chiesa nei comuni italiani durante il sec. XIII. Studi Storici. Firenze, 1901. 39—40; Gioacchino Volpe: Movimenti religiosi e setts ereticali nclla societá medievale italiana, Firenze, é. n. 135—159; Justus Hashagen: Staat und Kirche vor der Reformation, Essen, 1931. 30.5—538. — A hivatalnokok fentebb említett fizetése egyházi javadalommal u. o. 200—208. 1. További eseménytörténetet, illetve adatokat adnak J. Haller: Papsttum u. Kirchenreform. I. Bd., Berlin, 1903; Alois Dempf: Sacrum Imperium, München, 1929. utolsó fejezete 399—561. 1.; А. С. Flick: The Decline of the Medieval Church, Vol. I—II. London, 1930. (különösen a pápai fináncpolitikára); G. M. Trevelyan: England in the age of Wycliffe. London, 1946; H. Maynard Smith: Henry VIII. and the Reformation. London, 1948; H. Srbik: Die Beziehungen von Staat und Kirche in Österreich, Leipzig, 1938. — A hazai polgári szakirodalom a hasonló jellegű külföldi kutatásról sem vett tudomást a harmincas évek derekáig. Ez Fraknóinál is alig menthető, mert motívumtörténeteit (melyeket a tárgyalás során még apróbb részekre bontott, egész az áttekinthetetlenségig), akkor írta, amikor már volt külföldi szakirodalom (Ld. Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szentszékkel, Budapest, I—II. 1901; U. a. A magyar királyi kegyúri jog,, Bp. 1895.) Mivel pedig az idevágó kutatás a huszadik század első két évtizedében erősen fellendült, a további szerzők még nagyobb lelkiismeretlenséggel jártak el. (Ld. Kollányi Ferenc: A. magánkegyúri jog a középkorban, Budapest, 1906. Ploskál-Tempis Rudolf; A magyar királyi kegyúri jog fejlődése és jellege, Budapest, 1916. Deák János: Kegyúri jog Magyarországon a Reformációig, Kolozsvár, 1916.) Barta István már ismeri a külföldi szakirodalmat (Egyház és állam viszonya Magyarországon a középkor végén, Budapest, 1935.), de nem használja kellőképpen, nem dolgozza fel újra a XIII. századi emlékanyagot és általában az államegyházat, vagyis egy politikai szervezetet, az állam és egyház közötti kapcsolat tárgyalásában oldja fel.