Századok – 1950
Tanulmányok - Elekes Lajos: Hunyadi hadserege. 85
HUNYADI HADSEREGE 119 я győzelemre; ha nem sikerült, akkor (mint Szehábeddin ellen) más fegyvernemek meglepő beavatkozásával igyekezett megzavarni az ellenfelet; na egyik sem sikerült (például Rigómezőn), akkor a számbeli túlsúly kikerülhetetlenül érvényesült. Nyilván a rohamtaktikából következtették már az egykorúak, hogy Hunyadi harcászati alapelve „győzni vagy meghalni", Andreas Pannonius ezavával „vincere aut mori". Csakhogy ez a lényeget nem fejezi kd, sőt önmagában nem is helytálló. Hunyadi az elsöprő erejű, de ugyanakkor a csata sorsát kockára tevő rohamokat nem öncélúan, hanem taktikai meggondolásból alkalmazta. A taktikának a feladathoz kellett alkalmazkodnia, ez pedig a török távoltartása, lehető visszaszorítása volt. Számbelileg gyöngébb sereg ezt a feladatot csak úgy oldhatta meg, ha harcmódjával kitapintotta az ellenfél gyenge pontját. Ez pedig, mint láttuk, a török sereg összetevőinek harci értékében mutatkozó óriási különbség volt. Hunyadi a seregmag megtörésére irányuló rohamokkal tudatosan törekedett ennek kihasználására. Álláspontját világosan mutatja, hadjáratai mellett, a várnai csatát megelőző haditanácsban mondott beszéde. Itt többen a visszavonulás, mások szekérsáncos védőállásban való várakozás mellett szóltak. Hunyadi rámutatott ezeknek a terveknek kivihetetlenségére s a támadás mellett érvelt, mert — Callimachus leírásából idézzük — „üdv a gyorsaság; merni kell és cselekedni: az rettenti meg az ilyen ellenséget". Bonfini szerint éppen az ellenfél megrettentése lett volna Hunyadi alapelve: „Julius Caesar tanítása szerint azt tartotta, hogy az ellenfelet bátorsággal, vakmerőséggel mindig meg kell rémíteni",ne Gyorsaság, rajtaütés, meglepő hadmozdulatok mellett a roham is ezt a célt: az ellenfél megrettentésének taktikailag helyesen átgondolt, az erőviszonyoknak s a török sereg gyenge pontjának alapos ismeretéből fakadó célkitűzését szolgálta. Hunyadi hadviselésének legfőbb alapelvét, melyre nagyrészt visszavezethető az imént vázolt „megrettentési" elmélet is, saját leveleiből hámozhatjuk ki. Ez pedig az, hogy a puszta védekezésből támadásba kell átmenni, a háború színterét lehetőleg áthelyezve az ellenség területeire. „Akár győzünk, akár vesztünk, mindig itt áll az ellenség — írja Rigómező előtt — ... szomszédainkra támad, harcra ingerel; azt határoztuk, inkább mi támadunk rá, semhogy bevárjuk támadását: elindítjuk, nehogy tűrnünk kelljen a háborút." 117 Hunyadi hadviselése, szemben Zsigmond korának védelmi berendezkedésével, támadó jellegű. Ez természetesen nem érinti magának a háborúnak lényegében védelmi jellegét, azt a tényt, hogy a török agresszió ellen, a határok védelme s a leigázott népek nemzeti függetlenségének megóvása érdekében folyt. Az előző korszak védelmi berendezései elégtelennek bizonyultak л törökkel szemben; Hunyadi ezt felismerte s levonta a megfelelő következtetést: „az ellenség mindig kész támadásra; pusztító betörései ellen a határokat sem lehet eredményesen oltalmazni, ha saját otthonában nem keressük fel", várni annyi, mint kezdeményezésre felbíztatni őt — írta 1449. június 24-i levelében.118 Meglátta tehát azt a későbbi végvidéki harcokban számtalanszor igazolt tényt, hogy a török támadásának csak támadással lehet elejét venni, tehát a támadás a védelem sikerének feltétele. Ez a felismerés annyival inkább helyes volt, mert a sikeres védelem másik, döntőfontosságú feltételének: a többi, közvetlen veszélyben forgó néppel való fegyveres összefogásnak útját egyengette. Említettük volt Zsigmond védelmi tervének alapvető hibájaként, 110 cum audacia et temeritate, e Julii Caesaris instituto. deterrendum semper hostem esse arbitraretur". Bonfini 1П/7. (Meglehet, hogy Hunyadi ismerte (Caesart, de állásfoglalását nyilván nem ez, hanem a hadszíntér sziikséűletei határozták meg.) Callimachus leírása a várnai haditanácsról, Schwandtner: Scriptores II. (1765) 192. 117 Epistolae Johannis de Zredna 52. 113 Uo. 63.. v. ö. 50: „a győzelem inkább kedvez annak, aki az ellenséget saját földjén keresi fel".