Századok – 1950
Tanulmányok - Elekes Lajos: Hunyadi hadserege. 85
HUNYADI HADSEREGE 109 elveszett'".8 0 Ezzel szemben a valóság az, hogy a csatában csak néhány főúr vett részt, azok is főként Hunyadi párthívei, az ú. n. „katona-főurak" (a főrendek közé katonai szolgálat útján emelkedett, vagy emelkedő családok tagjai), mint Székely János, Korogyi, Tallóci Franko. À legnagyobb birtokú, országos tisztségeket nemzedékek óta szinte kisajátító báró-nemzetségek és a főpapok távolmaradtak. A „hosszú" hadjáraton, melyen a király maga is részt vett, az ő kíséretében találunk néhány főurat; a várnai hadjáratról ezek is elmaradtak (itt a főbbek közül két püspök: az egri és a váradi mellett Tallóci Franko, Tamási Henrik, Báthory István részvételéről tudunk). Már az egykorúak észrevették, hogy a bárók általában kivonják magukat a hadjáratok terhei alól; Nyirkállói Tamás például, Hunyadiról írt verses epitáfiumában egyenesen azzal vádolja őket, hogy „gonosz tetteik által ernyedtté váltak", csak hasukkal törődnek, „fáznak harcba menni, hogy megvédjék az országot s a népet". „Sír Temesvár és Erdély, melyet hajdan Hunyadi pajzsa védett": hogy meghalt, a török szabadon garázdálkodhat.81 Igaz, a források egy másik csoportja, például olasz humanisták a magyar bárók „harciasságát" emlegetik; csakhogy ezt, mint a Mátyás-kori, fentebb már idézett pápai követjelentés világosan megmondja, főként a belharcokban és dúlásokban (s nem a törökkel szemben) gyakorolták. Feudális szellemű történetfeldolgozások, elhallgatva ezeket az adatokat s hitelt adva az udvari írók szóvirágainak, általában hamis képet festettek a nemesség „háborús áldozatairól", Hunyadi hadainak valóságos összetevőiről. Ezzel szemben a valóság az, hogy a nemesség — bandériumok, familiák és megyék egyaránt — a zsoldosok szerepének megnövekedésével párhuzamosan csaknem teljesen kivonták magukat a hadviselés terhei alól. Ezen Hunyadi erélyes fellépése, s a megismételt országgyűlési határozatok, valamint az egyre keményebb fenyegetések azok megszegői ellen sem segítettek sokat. Ellenkezőleg, á megtorló intézkedések súlyosbodása (bírság, utóbb egyre gyakrabban fej- és jószágvesztés kilátásba helyezése) arra vall, hogy a nemesség a gyakorlatban hatálytalanította a végzéseket, melyeket az országgyűléseken elfogadott. S mert a megtorló intézkedések végrehajtása, mint említettük, mindenkor az erőviszonyoktól függött, Hunyadi hatalma csúcsán sem tudta a nemesség zömét aktív állásfoglalásra, tényleges harci részvételre kényszeríteni. Amikor a rendek belenyugodtak, hogy Hunyadi a zsoldos haderő fejlesztésére felhasználja a megmaradt királyi jövedelmeket, ezt úgy fogták fel, mint saját hadi kötelezettségük kiegyenlítését; jellemző e tekintetben, hogy az 1447-i országgyűlés, mely kiterjesztette a kormányzó jogkörét a jövedelmek használatában, egyszersmind megszigorította jogkörét a felkelés hirdetésében.8* Tartván a török fenyegetéstől, megengedték a jövedelmek felhasználását; végső szükség esetén hajlandók voltak jobbágyaikat külön is megadóztatni; de már arra, hogy maguk álljanak ki a török elé, nem voltak hajlandók. A vonakodás a háború terheitől távolról sem jelentette azt, mintha Hunyadinak a hadjáratok előkészítése s kivált a seregszervezés terén szabad kezet akartak volna adni. Láttuk, hogy a bárók a dispositio-k fenntartásával érvényesíteni akarták befolyásukat a seregszervezet új elemeire is. Hunyadinak keményen kellett harcolnia nemcsak a zsoldoshaderő megteremtéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosításáért, hanem azért is {sőt azért talán még 80 Teleki: Hunyadiak kora II. 99., hasonlóan Hóman—Szekfű: Magyar Történet (2) II. 440. 81 Kovachich M.: Scriptores minores II. 5. s. к. 85 Kovachich J.: Sy'loge decretorum I. 116. s к.. Teleki: Hunyadiak kora II. 40—41., v. ö. I. 517. Á kormányzó most már szabadon használhatja feî a kamarahasznából befolyó jövedelmet, az ú. n. kormányzói tanács beleszólása nélkül; felkelést azonban, éppúgy mint a szlavón bánnak, csak végveszély esetén szabad hirdetnie
