Századok – 1950
Tanulmányok - Elekes Lajos: Hunyadi hadserege. 85
] ! 4 ELEKES LAJOS (így 1445-ben Várna, 1454-ben Konstantinápoly eleste után) valóban fegyverre kelt volna. Annak azonban még ezekben a kivételes időkben sem taiáljuk megbízható nyomát, hogy a felkelt nemesség ki is vonult és a törökkel össze is csapott volna. 1454-ben különösen szigorú intézkedésekről hallunk s Hunyadi maga mindent megtett ezek érvényre juttatása érdekében, annyira, hogy még a királytól adott hadmentességeket sem vette figyelembe. Várdai Miklóst például a király februárban (tehát már a „szigorú" határozat után!) egy évre felmentette minden, s különösen a török elleni hadbaszállástól, mivel, úgymond, birtokainak védelmével van elfoglalva; augusztusban mégis Becsén találjuk, mert, mint panaszolja, a „besztercei gróf" elrendelte, hogy szálljon hadba; viszont harckészségére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy ekkor — pár nappal a kijelölt határidő előtt — még felszerelése sinos: fegyvert is levélben, testvérétől kér.75 Ilyenformán történhetett, hogy a szigorúan elhatározott felkelés elmaradt, Hunyadi 1454-ben „saját hadinépével" harcolt a török ellen,7 6 amint a következő évben is „cum nostris gentibus" készült a a töröktől fenyegetett s évi adó fizetésére kényszerített Moldvába.77 Elrendelték a felkelést 1456-ban is, amikor a szultán az „ország kulcsát": Belgrádot fenyegette. De mint Tagliacozzoi János s mások leírásából tudjuk, a nemesség teljesen távolmaradt. Jellemzőnek tekinthetjük azt a levélváltást, mely közvetlenül a nagy összecsapás előtt folyt le Hunyadi s az erdélyi szászok közt: Hunyadi június 12-én a már előbb elküldött királyi rendelet értelmében sürgeti, keljenek fel fejenként s indítsák hozzá egész lovas- és gyalogerejüket; tíz nappal később hűtlenség terhe mellett figyelmezteti őket; július 3-án azt írja: követeik maguk látták, már szembenálí az ellenséggel, jöjjenek éjjelnappal — sa szászok elmaradtak.78 De ők legalább követeket küldtek, mentegetőztek, a havaselvi határok védelmére hivatkoztak — a megyeiek ennyit sem tettek. Hunyadi a bandériumoktól sem kapott sokkal több támogatást. Belgrádnál, mikor az ország sorsa forgott kockán, egészen egyedül hagyták. A király a török közeledtének hírére főtanácsosával, Cilleivel együtt megszökött Budáról: „Vadászni ment s azóta sem jött vissza" — írta megdöbbenve a pápai követ.79 Az urak, olvassuk Turóczinál, „mintegy nehéz álomban, semmi fegyveres segítséget sem küldtek a veszendő várnak". Tagliacozzoi János elmondja, hogy az összes zászlósok közül egyedül a közvetlenül is érintett macsói bán, Korogyi János, Hunyadi régi fegyvertársa jelent meg a csatatéren. Az ötvenes évek török hadjáratain egy báró sem vett részt. Korábban, hatalmának s tekintélyének csúcsán, a rigómezei csatavesztés előtt Hunyadi ki tudta kényszeríteni néhányuk támogatását s részvételét a hadjáratokban, de a nagyurak zöme, éppen a leghatalmasabbak, akkor is elmaradtak. Ebben a vonatkozásban különösen erős kritikával kell néznünk az udvari krónikások magasztaló szavait, vagy az egyesek hadiérdemeit általánosságban említő okleveleket: ezek az érdekeltek sugalmazására készültek, az ő véleményüket tükrözik, gyakran szöges ellentétben a valósággal. Efféle adatok kritikátlan felhasználásának következtében olvasható az irodalomban, hogy például Rigómezőn „szinte az egész magyar nemesség, vagy legalább annak színe 7S Zichy-okmánytár IX. 422—423. ill. 461—462. " „Personaliter cum gentibus nostris", Katona: História critica XIII. 963—967., v. ö. Fejér: Genus 202., jz. 77 Történelmi Tár 1901. 182—183. A moldvai eseményekre Id. M. Costächescu: Documente moldoveneçti inainte de íjtefan eel Mare II. (Bucureçti 1932) 801., v. ö. Babinger: Cel dîntâi bir al Moldovei cätre sultan. Läpedatu-Emlckkönyv (Bucureçti 1936) 29—37. 78 Teleki: Hunyadiak kora X. 525., 526.. 528. 78 Fejér: Genus 222—223., v. ö. Bonfini III/8.. Turóczi, Schwandtner I. (1765) 422. s. k.
