Századok – 1949
Lederer Emma: Az egyház szerepe az árpádkori Magyarországon 79
80 lederer emma a keresztény vallás Magyarországon!, államunk és országunk nyugati fejlődésének elvét következtették ki. A társadalmi és gazdasági fejlődés szükségszerűségének előttük teljesen ismeretlen volta, (elméleti és politikai meggondolásaik korlátozták őket ennek felismerésében) elhomályosítja előttük Kelethez tartozásunk tényét, azt, hogy állami szervezetünk szükségszerűen a keleteurópai államok fejlődésé hez volt hasonló. Azt a következtetést, hogy éppen a szükségszerű ütemveszteség folytán könnyebbeni vált Magyarország a Nyugat, és különösen nagymértékben a római pápaság kizsákmányolási területévé, természetesen szintén elhallgatták polgári liberális és méginkább ellenforradalmi történetíróink. Eninek a kis tanulmánynak éppen az a célja, hogy rámutasson azokra, a tudatos hamisításokra és önkéntelen tévedésekre, amelyek történetírásunk eddigi felfogásából következtek, rámutasson arra, hogy miért válhatott az egyházi nagybirtokosság Magyarországon az államszervezés idején és az azt követő korban, uralkodóosztályunk vezető rétegévé. De rá akarunk mutatni airra is, hogy éppen fejlődésünk bizonyosfokú elmaradottsága tette lehetővé, hogy a római pápaság politikai behatolása országunk ügyeibe jóval túlhaladta, a pápaság világuralmi törekvéseinek idején is, a más, nyugaiteurópai országok ügyeibe való beavatkozást. Végül még összefoglalóan rá szeretnénk mutatni a sokat vitatott kérdésre, mit jelent a „tanító" Egyház szerepe, mennyiben és meddig volt. ez progreszszív és hogy valóban volt-e valami része „népünk" oktatásában^ a keleti „barbárságból" való kivezetésébem. Ellenforradalmi történetírásunk arról beszélt, és ezt Hóman is kiemelte fentebb idézett munkájában, hogy az árpádházi uralkodók korlátlan hatalmát csak az isteni jog, a. vallás erkölcsi törvényei korlátozták. De ugyanekkor az uralkodó maga is az egyház tagja lévén „koronázáskor a. szent olaj kiemelte őt a laikusok társadalmából és a püspökhöz hasonlatossá tette",2 így hatalmát emberi jog nem korlátozta. Ezekből a meglehetősen zavarosan megfogalmazott feltevésekből kiindulva kísérlik meg azután az egyház és állam összefonódásának meghatározását. Míg egyik oldalon a „Dei gratia" alapján, korlátlan hatalmú, az „Állam" és „Egyház" felett szabadon rendelkező uralkodóknak tekintik első királyainkat, másik oldalon, azt hangsúlyozzák, hogy a. szent olajjal felkenve, maguk is az Egyház tagjainak tekintendők. Ez okozta azután azt a zűrzavart, ami az ú. n. kegyúri jog, Szent István pápai legátussága és később az egyházi immunitás kérdésében, történeti irodalmunkban keletkezett. Az Egyház tehát korlátozza a korlátlan hatalmú uralkodót, mert hiszen az „püspökhöz vált hasonlóvá", viszont mint korlátlan, hatalmú úr rendelkezik országában, az Egyház javai, birtokai, sőt az egyháziak személye felett is. Magyarul, korlátlanul rendelkezik az adományozási jog alapján az országban létesített püspökségek, monostorok felett. Később arról beszélnek, hogy Szent István a koroniával a. „pápai legátusság" jogát is elnyerte és éppen ebből ered „kegyúri" joga, m, hogy a pápának тает lehet beleszólása az országban levő egyházi javak felett. Ezekbe a jogi kérdésekbe bonyolódva vizsgálgatják, hogy csak a „gregoriánus" Kálmán idején lehetett1 szó a pápa beleszólásáról. Ezzel kapcsolják össze az egyházi immunitás kérdését. Az egyháziak nein nyerhettek a korai Magyarországon immunitást, mert korlátlan hatalmú uralkodóink ebbe nem mentek bele.3 Persze aiz immunitás kérdésébem azután saját ellenmondásaikat a tények cáfolták meg Legújabban Bánás beszél 'arról, hogy 2 Váczy Péter: A királyság központi szervezete Szent István korában, (Sz. I. E. 66. 1.) 3 Váczy Péter: Az egyházi immunitás. Bécsi Magyar Történeti Intézet évkönyve, 1931.
