Századok – 1949

4 В. D. QREKOV Ahhoz, hogy ezeknek a gondolatoknak egész mélységét és a történettudomány szempontjából való jelen tőségüket kiértek ölhessük, arra kell gondolnunk, hogy a tőkéa államokban a polgári tudósok minden erejükkel azon vannak, hogy a történelmet, mint tudományt eltemessék. A legtudományellenesebb „elméletek"-et hozzák forgalomba, feltámasztják Windelband, Rickert és mások reakciós nézeteit, amelyek szembeállítják a nomothetikns tudományokat és az idiografikus tudományokat; azaz szembeállítják a tulajdonképpeni értelemben vett exakt tudományt, amely bizonyos jelenségek törvényeit kutatja fel, és aat a tudományt, amely csak individuális jeleneégek leírására képes. Ezek a reakciós koncepciók a forradalom előtti orosz történettudományban szintén elterjedtek. Olyan orosz történészt hozhatunk fel példaként, mint V. O. Kljuoeevszkij. ,.Hogy az egyik vagy másik nép története mennyiben tarthat számot tudományos érdeklődésre, — olvassuk Kljucsevszkijnél, — azt meghatározza az, hogy milyen nagy számban fonódik egybe a társadalmi élet egyik vagy másik eleme különleges helyi formában és milyen sajátság rejlik bennük. Ebből a szempontból annak az országnak a története, amelyik más országokban már lefolyt jelenségek és folyamatok megismétlését adná, ha ugyan lehetséges a történelemben ilyen eset (kiemelés tőlem — B. G.), nem hívná fel különösebben a tudományos kutató érdeklődését."3 Kljucsevszkij nyilvánvalóan kételkedik abban, lehetséges-e egyáltalábaű, hogy a jelenségek és folyamatok megismétlődhetnek a különböző népeknél én tagadja azt, hogy ebben valamilyen tudományos érdek lehetséges, még h» meggyőződése ellenére valahol elő is bukkanna ilyesmi. Alapjában vév» ugyanilyem nézeteket vallott a történelemről A- Sz. Lappo-Danilevszkij és sok más polgári orosz tudós. Ez a szemlélet lényegében felszámolta a történelmet, mint tudományt. A forradalom utáni korszakban ugyanígy a történettudomány likvidátoraként szerepelt M. N. Pokrovszkij és „iskolája". Szubjektív-idealista, machista nézetek szellemében torzították el a marxizmust, megpróbálták, hogy a marxista elméletet vulgáris „ökonómiai materializmus"-sal helyettesítsék. Ez a meghamisítás szintén magának a történettudománynak a felszámolására vezetett. Ilyesfajta reakciós elméletek még manapság is léteznek a tőkés országokban. Aktív támogatást élveznek és a burzsoá ideológusok minden erejükkel terjesztik ezeket. Hogy miért jelentek meg és miért élnek tovább ezek a marxizmussal szemben ellenséges „elméletek", az érthető. Itt megláthatjuk a teljes törvényszerűséget. Amikor a XIX- sz. közepén az európai proletariátus mint önálló és aktív politikai erő kezdett fellépni, az orosz feudális urak és a burzsoázia azt az elméletet állította fel, hogy Oroszországban „nem lehet" proletariátus mert Oroszországban megvan az obsesina (faluközösség). Amikor a proletariátus e jövendölések ellenére mégiscsak feltűnt Oroszországban, amikor a proletariátus önálló osztályharcát világosan meglátták, felállították azt ал „elmélet"-et, hogy a magántulajdon „ősrégi", és hogy ez az intézmény mesrtámadhatatlan- Marx tanítása szerint a világtörténeti folyamat törvényszerű, vannak társadalmi-gazdasági formációk, és ezek következetesen felváltják egymást, amiből az következik, hogy a kapitalizmus történetileg átmeneti jellegű, és elkerülhetetlen az, hogy egy más társadalmi rend váltsa fel. Amikor ez a tanítás terjedni kezdett, akkor ennek az elméletnek az egyensúlyozására felállították a kapitalizmus állandóságának és megdönthetetlenségének „elmélet"-ét. A kapitalizmus, mint látható, örök; már az antik világban létezik, a középkorban is, és most is megvan. A kapitalizmus mindig * V. 0. Kljucsevszkij: Orosz történelem, I. rész. 1937., 15. 1., orosz kiad.