Századok – 1949

Manhattan; A.: A Vatikán a haladás ellen (Ism.: Márkus István) 357

SZEMLE 383 állt a harc az iskolák kérdésében Hitler és а német katolikus szervek közötit. (A német püspökök, a Vatikán utasítására, ekkor is felszólították híveiket, hogy szavazzanak Hitlerre.) Itt kell kitérnünk a Vatikán és Hitler közötti veszekedések kérdésére, amelyekről Manhattan bőségesen megemlékezik. Ezek a veszekedések az iskola-kérdés, tehát az ifjúság nevelésének kérdése körül, a katolikus sajtó és a katolikus egyesületek kérdése körül és más hasonló kérdések körül törtek ki és zajlottak mindvégig. Hitler hosszú időn keresztül abban a hitben volt, hogy a katolikus egyház nélkül is meg tudja szilárdítani hatalmát — sőt bizonyos veszélyt látott magára nézve abban, ha más hatalmat is enged létezni Németországban a német finánctőke és a saját hatalmán kívül. Ezenkívül azért is állandó nyomás alatt tartotta a katolikus egyházat, hogy a nyomás erősítésével vagy enyhítésével saját belső és külső politikájának követésére kényszerítse — mint Ausztria megszállásának esetében ez világosan megmutatkozott. A Vatikán mindannyiszor tiltakozott, amikor saját érdekei, saját hatalmi pozíciói veszélyeztetéséről volt szó, de — mint azt Manhattan a tiltakozások hosszú sorának elemzése alapján világosan kimutatja egyetlen esetben sem tiltakozott a Hitler-fasizmus, mint politikai rendszer ellen. Idevágó fejtegetéseit Manhattan a következőkben foglalja össze: „Nem tiltakozott a Vatikán és az egyház a nácizmus politikai, gazdasági, társadalmi rendszere miatt; nem tiltakozott a haláltáborok miatt; nem tiltakozott mindenekelőtt a kommunisták, azután a liberálisok, demokraták, szociáldemokraták, zsidók üldözéséért; nem tiltakozott Ausztria és Csehszlovákia megszállása miatt; nem tiltakozott Lengyelország, Dánia, Belgium, Norvégia. Hollandia, Franciaország megtámadása miatt. Nem tiltakozott persze a Szovjetúnió elleni orvtámadás miatt sem. Nem tiltakozott a szörnyű károk miatt, amelyeket a nácizmus az egész világon okozott. Csak akkor tiltakozott a Vatikán, amikor a maga anyagi vagy vélt „szellemi" érdekeit fenyegetve látta. Csaknem valamennyi tiltakozás enyhe formában történt és e tiltakozásokat a Hitlerrel való együttműködésre irányuló felajánlkozások kísérték. Ezek a „tiltakozásokkal" vegyes együtt, működési ajánlatok egészen a Hitler-rezsim bukásáig folytatódtak. Az egyház teljesen világosan azt kérte, hogy küzdlxessen Hitler oldalán a szocializmus, a Szovjetúnió ellen és közreműködhessen a Szovjetúnió elleni orvtámadásban." (180. o.) A Vatikán Hitler-barát politikájának új korszaka nvil meg, amikor Hiller megkezdte agresszív terveinek végrehajtását, fasiszta rabiólláborújának előkészítését. Már a spanyol polgárháborúba való együttes beavatkozásuk idején megállapodás jött létre a pápa és Hitler között, amely szerint Hitler támogatja a Vatikán spanyol politikáját (Franco katolikus-fasiszta diktatúrájának felállítását), a pápa viszont ,,támogatni fogja Hitlernek Ausztria bekebelezésére irányuló törekvéseit". Ebben az esetben mindkét fél betartotta ígéretét. Manhattan később — az Ausztriáról szóló fejezetben — részletesen kimutatja, hogyan játszották át a pápa irányítása alatt álló osztrák katolikus párt fasiszta vezetői a hatalmat Hitlernek és hogyan vett részt lnnitzer osztrák bíboros személyesen is az „Anschluss" előkészítésében és végrehajtásában. Hasonló támogatást kapott Hitler a pápától Csehszlovákia feldarabolása és megszállása idején (amelyben egyrészről a katolikus pártból fasiszta párttá átvedlő Ilenlein-féle banda, másrészről az ugyancsak közvetlen pápai irányítás és papi vezetés alatt álló szlovák „autonómisták" — Tiso, katolikus pap pártja — játszottak nagy szerepet). Minderre az aljasságra tette rá a koronát a pápa 1939 nyarán. Manhattan kimutatja, hogy a pápa előre tudott Lengyelország lerolianásának hitleri tervéről. — Hitler előre felszólította a pápát, hogy „először: ne ítélje el ezt a támadást és másodszor: gyakoroljon befolyást a lengyel katolikusokra olyan irányban, hogy ne tanúiítsanak ellenállást, hanem igyekezzenek erőiket a szovjetellenes kercszteshadjáratra gyűjteni". (185. o.) A pápa — akinek egyébként kedves volt a lengyel katolikus burzsoá diktatúra is — a főcél, a Szovjetúnió elleni háború érdekében elfogadta Hitler javaslatát. Egyetlen szóval sem ítélte el a „katolikus Lengyelország" elleni támadást, szó nélkül nézte végig a katolikus lengyelek tízezreinek — köztük katolikus papok százainak — lemészárlását és koncentrációs táborba hurcolását. Ugyanekkor hatalmas diplomáciai kampányt indított, hogy visszatartsa Franciaországot a Hitler-elleni hadbalépéstől. Hitler megindította nyugati támadását, lerohant egy sor kis semleges országol és behatolt Franciaországba. A pápának, ha eddig nem, hát most alkalma lett volna, hogy elítélje a hitleri rablóháborút és kiálljon a rabigába hajtott népek ügye mellett. Nem tette. Ellenkezőleg: tevékenyen résztvett a francia ellenállás gyengítésében és a Pétainféle fasiszta bábkormányzat diplomáciai előkészítésében. (Lásd: 290—293. o.)