Századok – 1949
Andics Erzsébet: Az 1919-bes magyar proletárforradalom előtörténetéhez 24
26 ANDICS ERZSÉBET megnövekedését a monarchiában, az országon belül pedig uralmuknak változatlan ós töretlen fenntartását. Ennek a vakságnak valóságos inkarnációja volt Tisza István miniszterelnök. Nemcsak a németek győzelméről volt megingaithatatlanul meggyőződve, hanem a dualizmus rendszerének tökéletességéről és mindent kibíró erejéről is. „Ebben a háborúban — jelentette ki a képviselőház 1914. november 30-i ülésén — a dualizmus fényesen megállotta a helyét,"5 A magyar uralkodó osztályok katasztrófa-politikája, képtelensége a reális erőviszonyokkal számolni, még súlyosabbá tette az ország helyzetét, még sürgősebbé és halaszthatatlanabbá tette, hogy új vezetőosztály kerüljön az ország élére, ami nem történhetett másképp, mint forradalom útján. A világháború ilyenképpen a fhagyar társadalom összes ellentéteit szükségszerűen még jobban ki kellett élezze, a fennálló rend egész tarthatatlanságát még leplezetlenebbül fel kellett tárja. Azok a szenvedéseik, amelyeket a világháború a magyar népi tömegeknek hozott, a magyar uralkodó osztályok lelkiismeretlensége, szemérmetlen önzése, amely a háború folyamán különös élességgel érvényesült, a magyar társadalom méhében érlelődő forradalmi válságot még jobban el kellott mélyítse. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a háború a magyar társadalom belső problémáinak megoldását legalább egy időre elodázta. A háború első hónapjaiban Magyarországon is a sovinizmus hullámai öntötték eil a közéletet A kormánynak sikerült a „nemzeti egység" jelszavával a magyar társadalom megoldásra váró nagy belső kérdéseit háttérbe szorítani, illetve azokat látszólag áthidalni. Tisza István ezt nagy megelégedéssel, a háború első hónapjaiban nem egyszer kihangsúlyozta. „Vájjon nem állunk-e közelebb egymáshoz párt-, felekezet-, osztály- és nemzetiségi különbség nélkül, mint ahogy valaha állottunk ebben az országban1?"6 Ugyanő jelentette ki a magyar parlamentben: „...ez a küzdelem elnémította a pártviszályt elnémította az osztályh< rcot. háttérbe szorította a nemzetiségi ellentéteket.. ."7 Abban, hogy a magyar társadalomban érlelődő forradalmi válság kibontakozását a reakciós uralkodó oszálynak sikerült elodáznia, a kormány íerrorisztikus háborús intézkedésein, féktelen soviniszta propagandáján kívül óriási szerepet játszott az akkori egyetlen magyar munkáspárt, a szociáldemokrata párt vezetőinek a proletárinternaeionalizmust megtagadó szociálsoviniszta politikája is. A magyar szociáldemokrata párt- és szakszervezeti vezetők elvi és gyakorlati magatartása ugyanis az első világháború alatt alapvetően a szoeiálsovinizmus síkján mozgott. A magyar opportunista munkásvezetők szociáleovinizmusa nem mindig egyforma nyíltsággal mutatkozott meg. A háború első hónapjaiban egészen nyiltan állást foglaltak saját burzsoáziájuk, a magyar uralkodó osztályok imperialista háborús politikája mellett- A háború második felében, annak hatása alatt, hogy a középhatalmak veresége egyre valószínűbbé vált és főképpen, mert a nyiltan szociálsoviniszta politika teljesen elszigetelte volna őket a magyar munkásosztály egyre inkább háború-ellenesen hangolt töme-5 Képvh. Napló 1910—1915. XXVI. k.. 209. o. • Tisza István: A háború hatása a nemzetre. (Gróf Tisza István összes Munkál, <1. k., 675. o.) 7 Képvh. Napló 1910—1915. XXVI. k.. 209. o. A háború „jótékony" kihatását az osztályok közötti béke megteremtése szempontjából különösen azok nem győzték magasztalni, akiknek fö hivatásuk volt az osztályok közötti harmóniát hirdetni, az elnyomottak harcát elnyomóikkal szemben csendesíteni —• az egyházak főpapjai. ,,Amit a béke évszázados munkája nem bírt elérni, azt az egysé get megteremtette egy csapásra a háború... Tulajdonképpen csak a háború óta van iéke s nem volt igazi béke a harc előtt" — írta Csernoch János akkori bíboros hercegprímás. (Egyház és háború, Budapest, 1915. XI—XII. hó.) Ugyanezt hirdette Prohaszka és a többiek.
