Századok – 1949

Benda Kálmán: Martinovics nyílt levele Ferenc császár és királyhoz (1792) 258

270 BEND A KÁLMÁN mint Szabadító jókat tekintenék, kik őket a' Magyaroknak Aristocrafcabéli Járma alúl,0 '' mely gyenge kormányod alatt naprul napra tűrhetetlenebb, mint sem valaha lett volna fel-oldozzák. És így ezen Nép az Oroszokhoz kap­tsolná magát, s-az által nagy Planumjokat első segítené- Magyar Ország akkor nem tenne többet egy maroknyi Embereknél, s-igen tsekély volna arra, hogy azt, a'mi még most is kéttséges, tudni illik: Nagy Monárchiádnak fel darabolását, akar4 -1 mint akarná is, meg hátrálhattná, mely Monárchiádnak öregbítése Eleidnek annyi fáradságokban, Népednek pedig annyi vérében kerültt vala. Ministereid ugyan ezen elő adásokat olyba fogják tartani, mint a'mellyek szokott okoskodások módjátul, s-ministerialis be-látássok környéké­tül igen messze esnek, nem is tsuda, mert ők azzal a'mi 15 vagy 20 Esztendők múlva Tartományaidba történhet, keveset gondolnak, és tsak önnön haszno­kat keresik. De Te Uram, kinek kötelességében áll, mind azon hasznos modok­nak fenn tartása, mellyek által maradókidra Házad Nagyságát, s-Néped boldogságát által szállíthatod, Te, mondom, ugy mint Ministereid nem gon­dolkodhatsz, hogy meg alázásodnak eszköze magad ne légy. Hasonló a' Cabinetumok politikája a' Kereskedők szám-vetéséhez: a' meg tett rendelések, vagy a' jelen lévő speeulátziók tsak annyiban jók, s-helyesek, hogy ha a' jövendő szerentsétlenségeket el távoztattyák és bizonyos hasznokat hoznak, minden egyebb Politica vagy Diplomatziabéli speculatzio vagy a' király gyengeségéből vagy Ágensei ravasz.ságábul származik.1^ Végtire tegyük-fel, hogy az osztályos Hatalmak1 * Monárchiádnak romlását nem akarják, hidgyük el, hogy Lengyel Országnak igazságtalan fel-osztásával meg elígesznek; de hiszed e? hogy Európának többi része, vagy is a' második lendbéli Hatalmak, ezen hódításokat tsendes elmével nézni fogják, vagy hogy helyben hadgyák. Tellyességgel nem! Ezen osztályt fel háborittya a* Svekust, Danust, Heívetusokat, Hollandusokat, Velentzeieket, Genuabélieket etc. Mind ezen Hatalmak, ezen Usurpatiónak el követésében látni fogják minden Nemzetek Jussáinak meg sértését, s-nem fnndamentom nélkül mond­hattyák, hogy ma holnap őlk is hasonló sorsra juthaitnak. És valóban valamint a' Tiranusok mindég valamely szines okokat találnak, mellyekkel Princípiu­maiknak Immoralitását palástollyák, az Oroszok öt Esztendő múlva, megint az mondanák, mint most Lengyel Országban, hogy Stoikholmban s Uppszálban Jakobinusok vannak, hogy tehát Svécziát el kell foglalni; a' Burkusok mon­danák azon időben, hogy Koppenhagaban és Lüttiehben Jakubinusok vannak, hogy tehát Burkus seregeiket kellene oda küldeni; végtére az Austriai ház nem szégyenlené Baváriát, Helvecziát el foglalni, és a' német Római Birodal­mat meg szaggatni, mint Jakubinusokkal pöszögő tartományokat.'^ Ó! mely nagy hasznokat hozna be a' hódításoik után szüntelen szomjúhozó Tiranusoknak. Nem Uram! nem oly nagy még Európában a,' félelem és vakság, hogy az Emberek Szöveikezésteknek2 i gonosz tzéllyait által ne látnák, s-hathatós meg gátolásául ne gondolkodnának! Én tehát egész dolgotokat képtelen bolondság­nak tartom, mely ellenetek, kik ugy szólván az egész világot fel falni akarná­tok, egész Európának haragját s-gyűlölségét fel indittya. a) В: a nemesek járma alól; C: a jugo aristocratico; D: von dem aristokratischen Joch der Ungarn. b) B: meg akadályoztatná; D- zu verhindern. c) В: szolgái hamiságok következése; C: malae ministrorum vei agentium fides; D: Der Falschheit seiner Diener. d) В: az edgyesiilt Hatalmasságok; С: dividentes; D: die mittheilenden Mächte. e) B: Ez; D: diese Theilung. f) B: mely tartományok tele vannak Jakobinusokkal. г1 Az 1791. február 7-én kötött osztrák-porosz szövetséghez 1792-ben Piémont is csatlakozott.

Next

/
Thumbnails
Contents