Századok – 1949
Pach Zsigmond Pál: Szempontok az eredeti tőkefelhalmozás vizsgálatához Magyarországon. II. 106
108 p. zsigmond pÍJL nemesség és a kereskedő-monopolisták között: a nemes maga is monopolistává vált." A kereskedőtőke e képviselői szembenálltak a tőkés ipar fejlődésével, mert „új iparok keletkezése, a gazdasági élet reformja és állami ellenőrzése veszélyeztette monopolhelyzetüket."9 — Ez a helyzet jellemzően illusztrálja azt a marxi tételt, hogy „a kereskedőtőke önálló> fejlődése fordított arányban van a tőkés termelés fejlődési fokával."1 0 Ez a helyzet jól matatja, hogy „bár a kereskedelem jelentékeny mértékben bomlasztja a feudális társadalmat, mégis a kereskedelmi tőke nagymértékben a régi rend élősdije maradt és tudatos szerepe, ha serdülő korát túlhaladta, konzervatív és nem forradalmi volt."1 1 Ebben a helyzetben a mVíg fejletlen ipari tőkének nagy szüksége volt erőszakos támogatásra, az államhatalom támogatására, a „koncentrált és szervezett társadalmi erőszak"-ra.12 Ugyanakkor azonban az államhatalomnak, a Habsburgok abszolút államának is komoly érdeke fűződött ahhoz, hogy a tőkefelhalmozást előmozdítsa, a tőkés fejlődést meggyorsítsa. Az abszolút állam közigazgatási és hadi kiadásai mindjobban emelkedtek, az állam deficitje egyre nőtt. „Végül odajutott, hogy a hivatalnokok fizetését nem tudta már folyósítani. így aztán... a hivatalnokokat rászabadította a lakosságra és fizetés helyett jogot adott nekik arra, hogy körzetük gazdasági erőforrásait kimerítsék." A hadseregben sem volt különb a helyzet: „a tábornokoknak joguk volt a tiszti állásokat adás-vétel tárgyává tenni. Az eredmény; a tisztikar tehetetlensége volt... és éhező, elégedetlen, lerongyolódott katonák."1 3 A Habsburg-államnak tehát pénzre, minél több pénzre volt szüksége és lázasan kutatott olyan, „csodaszer" után, amellyel fokozódó pénzszükségletét kielégítheti. Ilyen „csodaszernek" látszott a merkantilizmus, a protekcionizmus, amelyet Anglia és Franciaország már sikerrel alkalmazott. „A protekcionizmus rendszere mesterséges eszköz volt arra, hogy gyárosokat gyártsanak, független munkásokat kisajátítsanak, a nemzet termelési és létfenntartási eszközeit tőkésítsék és az elavult termelőmódból a modern termelőmódba való átmenetet erőszakosan lerövidítsék. Az európai államok tülekedtek e találmány szabadalmáért..."1 4 Nem csoda, hogy a Haibsburg-állam is beállt a tülekedők közé ... Az új protekcionista gazdaságpolitika első hirdetői — s részben gyakorlati kezdeményezői — az osztrák merkantilizmus „három nagy embere": Hörnigk, Becher és Schröder voltak. Közülük a legnagyobb figyelmet Hörnigk személye érdemli, aki először 1684-ben — s utóbb sok kiadásban — megjelent könyvében15 élesen kikelt a monopolista kereskedők és földesurak, mint az állam pénzügyi nehézségeinek s a gazdasági élet visszamaradottságának okozói ellen. Ezek „hangosan kiáltoznak a belföldi ipari termelés ellen... és csak ahhoz értenek, hogy külföldön olcsón vásároljanak és belföldön drágán adjanak el." Ezzel szemben Hörnigk híres kilenc pontjában azt hirdette, hogy „a meglevő nyersanyagokat az országban kell feldolgozni"; hogy „az aranyat és ezüstöt nem szabad kivinni, hanem annak ... a belföldi forgalomban kell maradnia"; hogy „a behozatalért nem pénzben, hanem áruban kell fizetni"; 9 Eva Priester: Kurze Geschichte Österreichs, II. Aufstieg und Untergang des Habsburgerreiches. Wien, 1949. 15—17. 10 A töke. Berlin, 1949, III. 360. Németül. — V. ö. Lenin: A kapitalizmus fejlődése Oroszországban. Bp., 1949. 175. 11 Maurice Dobb: Studies in the development of capitalism. New-York, 1947. 89. — V. Ő. Sz. F. Tokmalajev: Kereskedelmi tőke és kereskedelmi haszon. Bp., 1950. 16—17. 12 V. ö. A. tők«. I. 812. 13 Priester: i. m. 19—22. 14 A tőke. I. 818. 15 Ph. W. Hörnigk: Oesterreich über alles, wann es nur will, PI. Regensburg, 1717.
