Századok – 1948
Pach Zsigmond Pál: Szempontok az eredeti tőkefelhalmozás vizsgálatához Magyarországon I. 19
54 Г. ZSIGMOND PÁJj Ezért a XV. század végén és az egész XVI. században, egész Nyugat-Európában véres törvényeket hoznak a csavargás ellen... A törvényhozás „önkéntes" bűnözőknek kezelte őket és feltételezte, hogy csupán jószándékuktól függ, hogy a már nemlétező régi viszonyok között dolgozzanak tovább." „így a földjétől erőszakkal megfosztott, elűzött és csavargóvá tett falusi népességet groteszk és terrorista törvényekkel belekorbácsolták, -bélyegezték és -kínozták abba a fegyelembe, amelyet a bérmunka rendszere megkövetelt."166 Az eredeti felhalmozás hullámai által kivetett nincstelenek -— a gyarmati sorban tartott Magyarország elmaradt viszonyai között, az eredeti felhalmozás másik oldalának lefékezése miatt — az 1848-ig terjedő korszakban zömükben egyáltalán nem tudtak bérmunkásokként elhelyezkedni. Még a mezőgazdaságban sem vált igazán jelentőssé a tőke behatolása, a manufaktúrák pedig egyáltalán nem „lendültek fel". így az exisztenciájukat vesztett és munkaerejüket áruba bocsátani nem akaró, de nem is tudó nincstelenek különösen nagy tömegével találkozunk Magyarországon, természetesen főleg a XVIII. század végén és a XIX. század első évtizedeiben, vagyis abban a korszakban, amikor a parasztság kisajátításának magyar módszerei elérték csúcspont jukat. A birtokos rétegek Magyarországon is gyanús szemmel néztek e dologtalanokra és a társadalom nyűgének tekintik azokat, akik utódainak munkája később az egész társadalmat fenntartja. Magyargyula elöljárói pl. 1806-ban azt írják, hogy „a vidéki helyekről többen immár ezen városra vették lakásukat,... a nélkül, hogy ... a terheknek és adózásoknak viselésére, avagy csak az élelem módjának fenntartása végett általuk elválasztott, paraszti dolgokban alkalmatosak lennének ... Az idegen helyekről jött s részben a helybeli születésű lakosok is, a fenti okok miatt a mindennapi élelem keresésére is képtelenek lévén, igen csekély értékű, sőt részben haszontalan tagjai lettek a társadalomnak". 1844-ben pedig azt írta a helybeli uradalom ügyésze, hogy „számos rest... lakosok, kik mint zsellérek, vagy inkább lakók, úrbéri szolgálatjaikat teljesíteni nem szeretik, részint az úrbéri conscriptio tartásakor, részint annak utánna oly ürügy alatt, mintha lakásaikat máshova átváltoztatni szándékoznának, maguknak az elöljáróságtól útleveleket nyernek, ázonban vagy sehova se mennek, vagy pedig elmenve... kisikamlanak törvényes tartozásaik teljesítése alól". Súlyosan kifakadt továbbá azon „aljas s ki tudja, mi veszedelmes egyének" ellen, akik akkoriban a várost ellepték.167 Mi mást tükröznek ezek a nyilatkozatok, mint azt a felfogást, hogy e henye és dologtalan embereknek „csupán jószándékuktól függ, hogy a már nemlétező régi viszonyok között dolgozzanak tovább". »•• A töke. I. 794, 797. 1И Scherer: i. m. I. 470—471.
