Századok – 1948

Kán; Sz. B.: Az 1848-as forradalom Ausztriában és Németországban (Ism.: Gál Éva) 380

ismertetések 35!) nokokkal, értelmiségiekkel együtt barrikádokat építettek és megvívták az első véres utcai harcokat. A burzsoázia többsége ezekben a megmozdulásokban természetesen nem vett részt, hanem rettegve bezárkózott házaiba. Ezeknek a hősies forradalmi harcoknak sikerei aggodalommal töltötték el a liberális burzsoáziát, amely ettől kezdve következetesen az árulás útjára lépett. A németországi és ausztriai forradalom története 1848 nyarától kezdve nem egyéb, mint a burzsoázia sorozatos árulásának, az uralkodóval és a nagybirtokosokkal való kiegyezésének története, a néptömegek, elsősorban a városi munkások és kézművesek hősies kísérleteinek története a forradalom továbbvitelére, a reakció fokozatos erőrekapásának és végül teljes győzelmének története. Sz B. Kán professzor könyve végén összegezi a forradalom jelentőségét és tanulságait. Ezek a forradalmak, bár polgári forradalmak voltak, lényegesen különböztek a XVIII. sz. polgári forradalmától. Az „európai civilizáció sokkal fejlettebb körülményei között" és sokkal fejlettebb proletariátus jelenlétében játszódtak le, mint az angol és francia pogári forradalom. Teljesen mások voltak az osztályerőviszonyok, következéskép az osztályoknak a forradalomban játszott szerepe is. Ezenkívül Ausztriában és Németországban nem. csak az osztályellentétek voltak különösen élesek, hanem a nemzetiségi ellentétek is, amelyek Franciaországban semmi szerepet nem játszottak. Eredményében is gyökeresen különbözött a két forradalom. Ausztriában és Németországban a nagybirtokososztály megtartotta kezében a hatalmat, a burzsoázia csak jelentéktelen reformokat ért el, s a forradalom főfeladata — Németországban az egyesítés, Ausztriában a szétválás— még hosszú ideig megoldatlan maradt. A forradalom vereségének okai szorosan összefüggnek ezekkel a sajátosságokkal. A nagybirtokos uralkodóosztály, a junkerek és a főurak komoly ellenállást fejtettek ki. Németország szétdaraboltsága, Ausztriában pedig a nemzetiségi ellentétek megakadályozták a demokratikus erők koncentrálását. De a vereség föoka nem a régi uralkodóosztály ereje volt, hanem az a körülmény, hogy nem volt olyan osztály, amely véghezvihette volna a polgári demokratikus átalakulást. A német burzsoáziát Marx és Engels ellenforradalminak nevezte. Engels rámutat arra, hogy a burzsoázia fejlődésében elérkezik egy fordulópont, amikor egyre képtelenebbé válik a politikai hatalomra. Ez a fordulópont a német burzsoáziánál 1848 volt (ebben nagy szerepet játszottak a párizsi események). A burzsoázia tehát a legelső napoktól kezdve hajlandó volt mindenfajta megegyezésre a nagybirtokos uralkodóosztállyal. A kispolgárság nem tudta betölteni azt a szerepet, amit Franciaországban a jakobinusok betöltöttek: csak szavalni tudott, de cselekedni nem. A parasztmozgalom kezdettől fogva el volt szigetelve a városi munkásoktól és ennek következtében hamar elaludt. A munkásosztály — bár jelenléte már elég volt ahhoz, hogy a burzsoá, ziát ellenforradalmivá tegye, — még fejletlen volt ahhoz, hogy a paraszttömegeket magához kapcsolva, élére álljon a polgári demokratikus átalakulásnak. Ez csak később történhetett meg, amikor Lenin és Sztálin többek között éppen a 48-as forradalmak tanulságaira támaszkodva — arra, hogy az önálló munkásmozgalom kialakulásával a burzsoázia többé már nem képes vezetni a polgári forradalmat, — kidolgozták a proletariátus hegemóniájának és a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalommá való átnövésének tételét. Sz. B. Kán professzor könyve megmutatja, hogy a történelem valódi menetét és értelmét ma már csakis a marxista-leninista elmélet alapján álló történetírás tudja feltárni. A polgári történetírás a 48-as forradalmak óta eltelt 100 év alatt nem tudta megmagyarázni e forradalom lényegét, sőt egyre jobban meghamisította és elködösítette azt. Ugyanakkor, amikor a burzsoá történettudomány egyre jobban elfajult s egyre inkább képtelen volt bármilyen magyarázatát adni a történelmi eseményeknek, a szovjet történetírás ragyogó fejlődésnek indult és egymásután nyúlt hozzá nemcsak az orosz, hanem a világtörténelem legfontosabb kérdéseihez is, s megoldotta ezeket a