Századok – 1948

„Száz esztendős a Kommunista Párt Kiáltványa” (Ism.: Nemes Dezső) 372

374 ismertetések Olvasva e sorokat, lehetetlen nem gondolni Magyarország közelmúlt történetére, a Horthy-időkre, amikor nálunk szintén „megsemmisültnek" nyilvánították a kommunizmust a munkásosztály összes ellenségei és árulói. Horthyék külön „immunitási elméletet" agyaltak ki, persze rendőrterrorral alátámasztva. És íme, a Horthyk meg Peyerek jöttek, mentek, de a marxizmus megmaradt és diadalt arat! A Kiáltvány megszületésének körülményeit tárgyalva, a szerző többek között utal arra a mélységes és rendkívül sokoldalú elméleti munkára, melynek során Marx és Engels áttanulmányozta és átértékelte mindazt, amit a marxizmus-előtti legfontosabb filozófiai, politikai és gazdasági tanok tartalmaztak. Ugyanakkor elméletileg általánosították a munkásosztály forradalmi harcainak addigi tapasztalatait. S szemben a régi materializmussal, mely nem tudta megérteni a társadalmi jelenségek feltételeit és nem tudta értékelni a gyakorlati forradalmi tevékenység jelentőségét, Marx és Engels a tettrekész, harcos dialektikus materializmust teremtette meg. Taglalva a Kiáltvány alapvető eszméit, a szerző többször is kiemeli, mily nagy jelentőségű volt a szocializmus és a munkásmozgalom egyesítésének feladata, melyet Marx és Engels kezdeményezett, megoldásáért harcot indított és vezetett és amelynek jegyében a Kiáltvány megszületett. A Kiáltvány maga is a munkásmozgalom aktuális politikai feladatainak felelt meg. A szerző megvilágítja a Kiáltvány történelmi sorsát a nemzetközi munkásmozgalomban. Lenint idézve, utal arra, hogy a marxizmus győzelme a 90-es évekig „fő vonásaiban befejeződött". De a különböző opportunista irányzatok ellen a harc folytatódott és különösen kiéleződött az imperializmus korában, amikor fellángolt a harc a burzsoázia és a proletariátus között. Ebben a küzdelemben fejlesztette tovább a marxi tanokat Lenin és Sztálin, ebben a harcban született meg és fejlődött a leninizmus. A szerző vázolja a marxizmus s a munkásmozgalom fejlődését Oroszországban. Utal az utópikus szocializmus orosz válfaja: a narodnyik-elmélet, s a revizionizmus orosz válfaja: az ökonomizmus elleni harcra a munkáspárt megteremtéséért; a mensevikiek elleni harcra a forradalmi marxista sztratégiáért, a forradalom előkészítéséért és megvívásáért. Hivatkozik a szerző Leninnek az imperializmusról szóló tanaira, különösen az egyenlőtlen fejlődésnek ő általa felismert törvényére, hogy a szocializmus nem győzhet egyszerre az összes kapitalista államban, a győzelmet kezdetben ezeken mindössze egy részében, esetleg csak egyetlen országban éri el. Utal ennek kapcsán a trockisták, bucharinisták, zinovjevisták elleni harcra, melynek sikere biztosította a szocializmusnak a Szovjetúnióban való megteremtését. A szerző cikkének befejezését a mai aktuális helyzet kérdéseinek szenteli. Kiemeli, hogy az új népi demokratikus országokban a vezető szerep a munkásosztályé, mely végrehajtja történelmi misszióját — amelyre a Kommunista Kiáltvány utat mutatott —, s demokratikus újjászületésben tömöríti maga körül a dolgozó parasztságot, kispolgárságot, értelmiséget. Megvilágítja, hogy a kapitalizmus már túlélte korát, jövője többé nincs s ma már minden út a kommunizmushoz vezet. Viisinszkij akadémikus, amint cikkének címe is utal rá, a Kiáltvánnyal kapcsolatban elsősorban az állam kérdésével foglalkozik, bár érint természetesen számos más kérdést is. Megemlíti, hogy Marx leleplezte az államról és jogról szóló hegeli eszmék reakciós lényegét, igazi tudományossággal határozta meg az állam történelmi szerepét és helyét az osztályok harcában általában és a proletárforradalom győzelméért való harcban különösen. A Kiáltvány megvilágítja, milyen szerepet tölt be az emberiség történelmében a termelőerők fejlődése. Ez határozza meg az egész társadalmi élet fejlődését, amely viszont megszabja az államhatalom tartalmát és jellegét. Az állam — mint ahogy ezt Marx és Engels kimutatta — az osztályharc legerősebb eszköze. Az állam kizsákmányoló osztályok kezében a dolgozók elnyomásának, a termelőeszközök magántulajdonán alapuló leigázásának az eszköze; viszont a munkásosztály és a vele szövetséges dolgozók vezette állam a kizsákmányolók elnyomásának s a kizsákmányolás megszüntetésének az eszköze.