Századok – 1948

1848 centenáriuma az angol történeti irodalomban. (Ism.: Hatvanyné Elrick Doris) 364

370 ismertetések nyolc megköveteltek és mindazokkal a tisztátlanságokkal, amelyek mindig megfertőzik a gyakorlatot az elmélettel szemben (!) — a kihívást még elmélyítette ée megpróbálta az, újjaértékelést a gyakorlatba átvinni. Ma kevesen tagadnák, hogy a burzsoá társadalom az utolsó száz évben mindinkább védekezésre kényszerült és hogy sorsa még ma is függőben van; és amíg sorsai el nem dől és nem •születik meg egy új szintézis, a Kommunista Kiáltvány még nem mondta el utolsó szavát". Szinte klasszißus kifejezése mindez annak a „józanságnak", mely a harmadik út filozófiáját leplezi, és kísérlet a kapitalizmus burkolt védelmére. A modern angol burzsoá történészek oly nagy részének gondolkodását ez a harmadikutas szemlélet jellemzi. A harmadik út másik exponense, a jobboldali szociáldemokrácia, a Kiáltvány sokkal nagyobb vulgarizálását követte el. Legnagyobb „szakértője"; Laski professzor; művében a Kiáltvány „új értékelése" egyszerűen a régi ferdítés. Ami új benne, az talán csak az, hogy milyen mértékben hajlandó mlinden röstelktedés nélkül eltorzítani a történelmet. Laski és a, mukáspárt formális hűséget vallanak Marx és Engels iránt, mint „ketten azok közül az emberek közül, akik az egész munkásmozgalomnak inspirálói voltak" és igyekeznek bebizonyítani, hogy a munkáspárt együttérez Marx-szal és Engels-szelamennyiben „az általuk1

kibocsátott részletes programmróF' van szó. „Bizonyítékuk" azonban semmi több, mint a tőlük megszokott porhintés, amely ebben az esetben ai saját szemüket is „elhomályosította". A „tudós" Laskü azt mondja, hogy a Kiáltvány célja ш volt, hogy -definiáljon egy doktrínát.... mellyel túl akartak tenni az összes versenyző elméleteken" és a következő bekezdésben, hogy „a Kiáltvány eredetisége nem valamilyen doktrínában található, amelyet kifejtene". Csak olyan tudósok, mint Laski és a munkáspárt vezetői tudják ezt a két állítást összeegyeztetni. Ugyanígy tornászik és ugráJ a körül a, kérdés körül is, hogy miért nevezték a Kiáltványt — kommunistának. Összehord egy csomó egymásnak ellentmondó okot a nélkül, hogy megadná az igazit, amelyet Engels az 1888-as bevezetésben kifejtett.E szerint a kommunista elnevezés megkülönbözteti követőit azoktól a „legkülönbözőbb társadalmi kuruzslóktól", akik különféle csodaszerekkel és mindenféle toldássail-foldással akarták eltüntetni a társadalmi bajokat a nélkül, hogy a tőkét és profitot a legtávolabbról is megbolygatták volna". Egy másik „tudós" szempontot is találnak Laski „magyarázataiban"; amikor arról beszél; hogy „a kommunisták nem alkotnak külön pártot más munkáspártokkal szemben", ugyanúgy, mint amikor a proletárdiktatúra kérdéséről vagy az állam problémájáról ír. Ezeket a pontokat részletesen tárgyaljai Emile Burns recenziója a könyvről, a „Communist Review" 1948 júliusi számában, amely elég könnyen hozzáférhető azok számára, akiket a. kérdés érdekel. Itt talán már eleget mondtunk ahhoz, hogy rámutassunk, miféle „történelmi elemzéseket" követnek el a jobboldali szociáldemokrácia szakértői. Ezután kellemesebb néhány olyan munkával foglalkozni, melynek célja a tudo.mányos történetírás és niem az, hogy a Kiáltvány gondolatait eltorzítva, éppen e gondolatok clárulására használja fel. Az 1948 februári és márciusi „Communist Review"-ben cikksorozat jelent meg a centenáriumról. J. R. Campbell és J. Gollan „1848 és 1948" és „A gondolatok harca" című cikkükben kimutatják a Kiáltvány