Századok – 1948

1848 centenáriuma az angol történeti irodalomban. (Ism.: Hatvanyné Elrick Doris) 364

Ismertetések 367 nek, akik egy későbbi korban folytatták Piémont vagy Frankfurt hagyományait — szép, kedves, úri hagyományokat, amelyek egyáltalán nem durvák, nem erőszakosak és amelyek egyáltalán nem az élő valóságot tükrözik. Vérszegény intellektualizimus volt ez-, a 48-as idők problémáinak legfeljebb gyenge paródiája. De úgylátszik még ilyen „desztillált" tanulmány sem jelent meg a mult esztendőben a történelmi folyóiratokban. A szociáldemokraták Harold J. La skit bízták meg azzal a feladattal, hogy a kiáltványt megbízható olvasmánnyá alakítsa át, és az eitedmény a ferdítésnek oiyaui foka, amely még egy jobboldali szociáldemokratától is hallatlan. A mű címe: „Communist Manifesto: Socialist Landmark: a new appreciation written, for the Laibour Party by Harold J. Laski. (A kommunista Málltvány: Szocialista Mérföldkő: új értékelés Harold J. Laski-től, a Labour Party számára.) Az angol marxista történészek csoportja elvállalta azt a nagyon, szükséges fel adatot, hogy helyes szemszögből értékeli a Kiáltványt, nemcsak a tudományos történelemírás érdekében, de úgyis, mint a> mai osztályharc fegyverét. A Kommunista Párt tehát nagygyűlést hívott össze a Kiáltvány megünneplésére a londoni Albert Hall-ban, ahol többek között Pollitt elvtárs is beszélt. (Beszédének rövid ismertetését lásd a World News and Views 1948 április 10-i számában). A „Communist Review" is közölt néhány cikket a Kiáltványról, míg a ,.Labour Monthly" és a „Modern Quarterly" külön centenáriumi számot jelentettek meg. Ugyancsak kiadták a Kommunista Kiáltvány új centenáriumi kiadását részletes jegyzetekkel. Ezek közül a legfontosabb kiadványokat a továbbiakban részletesen is ismertetjük. Néhány újság hozott ugyan cikket ж 1848-as kérdésekről és a londoni rádió előadásokban foglalkozott .azokkal, de még a ferdítésekben, hamisításban sem nyújtottak újdonságot. A Times Literary Sujjplemient cikk© (1947 december 13) klasszikus példáját adja az angol „objektív" történetírás előnyeinek és korlátozottságának. Elöljáróban „fair" módon foglalja össze a Kiáltványt és aztán így folytatja: „Csak merész emberek álltak neki, hogy nyiltan .revideálják' Marxot; a« okosabbak inkább interpretálták írásait Így a Kommunista Kiáltvány élő dokumentum maradt. A Kommunista Kiáltvány centenáriumát nem lehet másként megünnepelni, mint csak az orosz forradalom megvilágításában és árnyékában, miely annak legmagasabb kiteljesülése volt a történelemben." A cikkíró ugyan elismeri a Kiáltvány világrengető jelentőségét, ugyanakkor azonban megkritizálja „hiányosságaiért", de ez a kritika egyszersmind a modern burzsoá társadalom nyilt kritikájához is vezet. Így például elpanaszolja, hogy a Kiáltványban nincs következetes nemzetiségi elmélet, de mindjárt hozzáteszi: „A nemzetiségi elmélet kritikusai, akik vagy Marx, vagy a bolsevikiek elméletét kritizálják, jól tennék, ha meggondolnák, hogy a burzsoá gondolkodók és államférfiak nem voltak képesek megformázni és még kevésbbé a gyakorlatba átvinni a nemzetiségi jogok következetes elismerését". Érdemes még ai cikk végét idézni, mint a burzsoá történészek ezen iskolája minden reményének és óhajának összefoglalását, összes idealista hibáival együtt. „A Kiáltvány kihívást jelentett a burzsoá társadalom felé és a burzsoá értékek új kiértékelését hozta. A bolsevik forradalom mindem elhajlásával, mindazokkal a változtatásokkal, amelyeket a különleges orosz viszo-