Századok – 1948

1848 centenáriuma az angol történeti irodalomban. (Ism.: Hatvanyné Elrick Doris) 364

366 ismertetések október 7.) Az új korszak jelszava a Trade Unionizmus ée a szövetkezés volt. A forradalmi központ kezdett Kelet felé tolódni. Morris cikke, bár Dutt alapvető következtetéseit nem változtatja meg, sőt alátámaisztjai, kétségtelenül pótolja a rövidebb cikk néhány hiányosságát. Amíg a burzsoá történészek azt igyekeznek kimutatni, hogy a chartista mozgalom az angol munkásság köreiben nélkülözte a tömegbázist, és hogy csak a kontinensen végbemenő sajnálatos események hatása alatt „vesztették el a chartisták azt az equilibriumot, ami még maradt bennük", Morris bebizonyítja, hogy az angol munkásság forradalmi hagyományainak lebecsülése a valóságban semmi más, mint a történelem durva meghamisítása. Morris hasznos áttekintést ad az 1848 előtti eseményekről és azt a következtetést vonja le, hogy a chartizmus még egy évtizeddel él tovább, bár a korszak megváltozott gazdasági körülményei folytán a harc és a szervezés feltételei is megváltoztak. Rámutat még arra is, hogy az internacionalizmus, amelyet a chartizmus táplált, tovább is hatott az angol munkásosztályra, amely a továbbiakban többször bebizonyította az európai munkásággal és annak Angliába száműzött vezetőivel szemben érzett szolidaritását. * Az angol politikai történészek már régen próbálják kimutatni, hogy a történelem éppúgy, mint az állam, az osztályok és az osztályharc felett áll. De ha tanulmányozzuk az írásaikalt, különösen olyan kérdésekről, mint a chartizmus és a Kommunista Kiáltvány, akkor semmi esetre sem maradhat kétséges, hogy a történelmet a fennálló rend érdekében fegyverként használják. Az „objektivitásának a hagyománya az, mely az akadémikus történészeket arra kényszeríti, hogy rámutiatssanak „a kérdés mindkét oldalára", bár kétségtelenül a meglevő állapotok mellett foglalnak állást. Négy főirányzatot találunk a mai angol történetírásban. 1. Az első egyszerűen nem vesz tudomást a haladó eseményekről. 2. A második igyekszik . „objektíven" előadni a progresszív irányzatokat, áltudományos objektivitása azonban végül is a polgári történetírás útjaiba torkollik. 3. A harmadik ferdít és hamisít, ennek a jobboldali szociáldemokrácia a legkirívóbb képviselője. 4. A történetírás valóban tudományos képviselői igyekeznek a történelmet nemcsak mint tudományt felfogni, de mint elevenen ható erőt, az angol munkásosztálynak elnyomói ellen folytatott küzdelmében. Mind a négy irányzatot megtaláljuk a Kommunista Kiáltvány multévi centenáriumának történeti irodalmában. Az akadémikus történészek igyekeztek tudomást nem venni róla. Hozzánk eljutott történelmi szemléik és folyóirataik egyikében sincs említés a kiáltványról, a chartizmusról, de még az 1848-as európai forradalmakról sem. Ez évben az angol akadémikus történészek ilyen tárgyakról írtak, hogy csak egynéhányat válasszunk találomra a folyóiratokból: .„Középkori írók klasszikus visszhangjai", „Fázisok a birodalom történetében", „Sir Humpherey Macworth parlamenti pályafutása 1700—1715", ,,A görög történelemnek egy minosi fejezete". Mint nagyon modern és vakmerően merész téma: „Politikai és történelmi gondolkodás a francia forradalomban". Az 1848-as forradalom hosszú ideig kellemes vadászterülete volt az angol liberális történészek-