Századok – 1948

1848 centenáriumának magyar történeti irodalma (Ism.: Balázs Tibor; Balázs Tiborné; Hanák Péter; S. Sándor Pál; Spira Görgy) 336

350 ismertetések ! • mzetiségi kérdés eddig ismeretlen, tudatosan elhallgatott oldalát világítják meg. Azokat a kísérleteket és megnyilvánulásokat mutatják be, amelyek a Duna völgyében é'ő, egymásrautalt testvérnépek megbékéltetését és szoros együttműködését célozták. A szerkesztők helyesen hangsúlyozzák, hogy ,,ilyen jellegű gyűjtéssel ... régóta adós az 1848 kérdésével foglalkozó magyar szakirodalom". Valóban, e kiadvány több mint hézagpótló. Nem egy egyszerűen elhanyagolt területre kíván fényt vetni, hanem egy tudatosan elhanyagolt, sőt eltorzított, meghamisított kérdést akar tisztázni. És ezzel kétségtelenül egy lépést tesz száz év nacionalista és soviniszta történetírása hazugságainak és uszításainak leleplezése, a száz év alatt elkövetett súlyos hibák jóvátétele felé. A közzétett iratokból világosan kitűnik, hogy a dunavölgyi népek igazi hazafiai, igazi demokratái a megbékélést és összefogást hirdették, hogy a demokráciáért vívott harc milyen szerves és szoros összefüggésben van a hazá^ jukat és szabadságukat védő dunavölgyi népek megbékélésével és összefogásával. A közzétett iratok meggyőzően bizonyítják, hogy a nemzeti ellentétek, a fegyveres testvérharc mellett és ellen mi'.yen élesen csendül fel a nemzetiségi megbékélés hangja is. Azonban — és ez az okmánygyüjtemény egyik legnagyobb hibája — az iratokból nem derül ki félreérthetetlen világossággal, hogy a nemzeti ellentétek szításával és a megbékélésnek hívei nem azonosak, hanem az ellentéteket, a testvérharcot a Béccsel szövetséges reakció szította, a megbékélést viszont a forradalmár demokraták hirdették. Ez pedig súlyos hiba. Az okmánygyüjtemény ugyanis számos baráti megnyilatkozásról, több megbékélési kísérletről ad számot, de adós marad annak megmagyarázásával, hogy miért maradtak e baráti megnyilatkozások hatástalanok, miért nem sikerültek a megbékélési kísérletek. A gyűjtemény szerkesztői rosszul értelmezték feladatukat, ha azt hitték, hogy a megbékélés kudarcát, a harc újból és újból való felújulását el kell hallgatniok, hogy a történelmi valóságot egyoldalúan kell bemutatniok. Ellenkezőleg, helyesen értelmezett feladatukhoz az is hozzátartozott volna, hogy a megbékélési kísérletek kudarcának okait megmagyarázzák, hogy a békét és összefogást hirdető okmányok mellett a magyar, szerb, román, stb. reakciónak ellenforradalmi működését szemléltető okmányokat is közzétegyék. Így ugyanis az olvasó előtt teljesen érthetetlen, hogy miért nem következett be 1848—49-ben a dunavölgyi népek megbékélése és összefogása, amikor pedig a legnagyobb hazafiaknak, a forradalmi demokratáknak egész sora akarta. Az helyes, hogy az okmánygyüjtemény a demokratikus törekvéseket erősen kiemeli, de súlyos hibára vezet, hogy a reakciós erőknek a megbékélést meghiúsító, az ellentéteket szító tevékenységét elhallgatja, mert ezzel akarva-akaratlan, a kitűzött cél minden jószándéka ellenére is eltorzítja a történelmi valóságot. A köztudat demokratikus átnevelése is hiányos, mert az ellenforradalmi erők ellenséges működésének elhanyagolása miatt nem nevel a reakció gyűlöletére, nem bizonyítja be, hogy a hazai és nemzetközi reakcióval való leszámolás egyik feltétele demokratikus szomszédainkkal való szoros barátságnak és együttműködésnek. Az okmánvgyüjteménynek ezt az alapvető hibáját alátámasztják szerkezeti fogyatékosságai. Először is az okmányok többnyire rendszertelenül, összefüggéstelenül sorakoznak egymás mellé, egyes, kiragadott példák egy szerves folyamatból. Ez kétségtelenül megnehezíti az egész kép összeállítását. Másodszor az okmányok kétharmad része 1848-ból való, pedig a megbékélési kísérletek súlypontja éppen 1849-re esik. így sz-nte teljesen elsikkad az a jelentős megbékélési kísérlet, amely 1849 márciusában, a bécsi ellenforradalom álarcának lehullása körüli időkben magyar és román, továbbá magyar és szerb részről lezajlott. E helyütt nincs módunk kitérni arra, hogy ennek a megbékélési kísérletnek, illetve kudarcának miyen döntő szerepe volt a magyar szabadságharc eme felfelé ívelő szakaszában. A szerkesztők maguk is érezték, hogy az összefüggéstelenül egymás mellé állított okmányok nagyon hiányos képet adnak, ezért az okmányok elé rövid bevezetést írtak az események magyarázatául. De ezek a bevezetések nem mindenütt teljesítik feladatukat. Általában igen kevéssé magyarázzák meg a