Századok – 1948

1848 centenáriumának magyar történeti irodalma (Ism.: Balázs Tibor; Balázs Tiborné; Hanák Péter; S. Sándor Pál; Spira Görgy) 336

ismertetések 35!) S. Sándor Pál monográfiája (A jobbágykérdés az 1832/36-os országgyűlésen, Budapest, 1948.) az egyik reformországgyűlésen, mint részletproblémán keresztül a feudalizmus válságának egész gazdasági, társadalmi és politikai problematikáját igyekszik feltárni. S. Sándor Pál könyve egyik első kísérlet egy kisebb korszak széles forrásanyagra támaszkodó, módszeres marxista feldolgozására. S. Sándor Pál kiindulópontja az, hogy a XIX. század elejére a feuda lizmus Magyarországon teljes válságba került. A válság gyökerei a XVIII. szá zadba nyúlnak vissza. Akkor kezd az addigi úrbéres gazdálkodás majorsági gazdálkodássá átalakulni. A válság okait és következményeit világosan fejti ki. Helyesen emeli ki azt is, hogy a termelőerők fejlődésével ellentétbe jutott feudális termelőviszonyok minden további fejlődés gátjává váltak, fennmaradásuk nem csupán a jobbágyság elnyomorodásához, hanem a birtokos nemesség lassú tönkremenéséhez is vezetett. Ezért a nemesség számára is létkérdéssé vált a termelőviszonyok kapitalista átalakítása — ahogy a szerző nevezi: ,,a polgári reform". Másrészt viszont a birtokos nemesség többsége nem volt képes a feudális termelőviszonyok felszámolására, mert nem volt elégséges tőkéje ahhoz, hogy az ingyen robot helyett munkaerőt vásároljon, és hogy birtokán kapitalista gazdálkodást vezessen be. Ez az ellentmondás alapvetően meghatározta a közép- és kisbirtokos nemesség magatartását a polgári viszonyok megteremtését, tehát a jobbágyság felszabadítását illetően. Eddig lényegében helyes S. Sándor Pál könyvének elméleti felépítése, amelyet széles bizonyító anyaggal támaszt alá. Ezen a ponton azonban további következtetésébe hiba csúszik. „A tőkehiány gátat vetett a bérmunka alkalmazásának, a feudális viszonyok megkötötték a bérmunkaerő használatát" — írja (39. old.); (helyesen: megakadályozták, nem ,.megkötötték"). Ugyanis a pénzvagyon felhalmozódását és így a bérmunka használatát alapvetően nem a feudális viszonyok, hanem Magyarország gyarmati helyzete akadályozta meg. A Magyarországot gyarmati függésbe süllyesztő osztrák gazdaságpolitika volt ez ipar és kereskedelem kifejlődésének, a pénzvagyon felhalmozódásának és így a kapitalista termelőviszonyok megteremtésének legfőbb akadálya. S. Sándor Pál nem emeli ki elég világosan, hogy a XVIII. század végén és a XIX. század elején Magyarországon az eredeti tőkefelhalmozás folyamata játszódik le. Ezért azt sem mutatja meg világosan, hogy nálunk e folyamatnak csak egyik oldala, a parasztoknak a termelőeszköztől való megfosztása vette kezdetét, a termelőeszközök csak a mezőgazdaságban halmozódlak feli az ipari termelőeszközök jelentős fejlődése és felhalmozása, továbbá a pénzvagyon felhalmozása nem következett be. S. Sándor Pál azonban elhanyagolja az eredeti felhalmozás eme másik oldalát, pedig ez döntő fontosságú mind a gyarmati viszony, mind a termelési és munkaeröválság kérdéseinek értékelésénél. S. Sándor Pál eme alapvető hibájából több hiba következik. 1. Nem hangsúlyozza, hogy a válság azért olyan súlyos, mert az egyre növekvő zsellértömegeket a fejlődésében meggátolt ipar nem tudja felszívni. Ея akadályozza a jelentős belső piac kialakulását, tehát az árutermelés kibontakozását is. 2. Bár több ízben említi, nem magyarázza meg kellőképen a nemzeti függetlenség és társadalmi haladás szoros összefüggését. 3. Ezek a hibák arra vezettek, hogv S. Sándor Pál az 1832/36-os ország gyűlésnek a gyarmati helyzet felszámolása felé tett kezdeményező lépéseit egyoldalúan csupán rendi sérelmi politikának minősíti (106—107., lililt—lil2. old.), sőt, könyvének összegezésében azt írja, hogy ,,a nemzeti reformok sürgetése a polgáriak elhanyagolását eredményezi" (8. old.). Ilyen mereven nem lehet a „nemzeti" és „polgári" reformokat szembeállítani, hiszen e kor nemességének nemzeti „sérelmi" politikája nem egyszerűen a „középnemesi kuruckodás, az évszázados sérelmi politika" folytatása, hanem а XVIII. század vége óta eltelt hat évtized alatt" „lassan-lassan új tartalmat" kapott (Révai: Marxizmus és magyarság, 116—117. old.). E hibától eltekintve, S. Sándor Pál kitűnően ismerteti az országgyűlés lefolyását, politikai harcait. Könyvének ez a része (Birtokbírhatás és örökváltság; Oriszék és polgárjog) nemcsak számos lényeges és új megállapítást tartal-