Századok – 1948

1848 centenáriumának magyar történeti irodalma (Ism.: Balázs Tibor; Balázs Tiborné; Hanák Péter; S. Sándor Pál; Spira Görgy) 336

338 ismertetések 2. Az árutermelő arisztokrácia (és a birtokos nemesség) válságának alapvető oka Magyarország gyarmati helyzete volt. E téuvező elsőrendű jelentőségét azonban Mérei háttérbe szorítja. Ezzel kapcsolatban ígv Ír: az arisztokraták konzervativizmusa „meggátolja .. hogy a birtoküzemek olcsóbb hitelhez jussanak és ezáltal a korszerű gazdálkodási módra áttérhessenek". Megakadályozta, hogy ,,az arisztokrácia egész tömegében (?) nagypolgár vá, vállalkozóvá alakuljon át" (92. 1.). Nem az arisztokrácia konzervativizmusa, hanem Magyarország gyarmati helyzete akadályozta meg a főnemesség tőkeszerzésének sikerét is. Érre Mérei nem mutat rá. Ezért téves megállapításokat tesz a reformpolitikáról is. 3. Mérei ugyanis — köznemességről írva (III. f.) — töret'en és egyenesvonalú pályán látja fejlődni a reformpolitikát. A köznemesség oldalán Deák személyét emeli ki — kit e töretlen politika személyi képviselőjeként jellemez —, főnemesi oldalról pedig Széchenyi „nagypolgári" szerepét húzza alá (105. 1., stb.). Pedig sem Széchenyi, sem Deák, sein pedig az általuk képviselt társadalmi rétegek nem viszonyultak mereven — csak haladó, vagy csak reakciós pártállással, — a reformpolitikához. Széchenyi a gyarmati lüggőség és az elavult feudális termelőviszony közül csupán az utóbbit (azt is igen óvatosan) akarta felszámolni. A köznemesség ingadozó magatartását — amit Deák országgyűlési szereplései is világosan illusztrálnak, — jól mutatja a polgári reformokkal szemben elfoglalt állásfoglalása. Amikor pl. — tőkeszerzés céljából — szóba hozták az örökváltságot, életbeléptetéséből nem lett semmi (a 32-es országgyűlésen), mert ugyanaz a reformot pártoló nemesség —. kellő lőke hiányában — inkább ragaszkodott az ingyen robothoz, mint a drága, bár szakszerűbb bérmunkához. Továbbá Mérei az örökváltságról írva nem emeli ki, hogy ennek a reformnak csupán azért volt némi jelentősége, mert a feudalizmus felszámolásának irányába mutatott. Hiszen a főkérdés — a tőkehiány megszüntetésének — szempontjából semmi jelentősége nem volt. Ez ismét a gyarmati viszony elhanyagolására mutat. A szerző tévedései a széleskörű tárgyi ismeretek és a marxista-leninista történetfelfogás egységének sokszor felfedezhető hiányából következnek. * P. Zsigmond Pál tanulmányában (A tőkés termelés feltételei a magyar mezőgazdaságban 1848-ban, Társadalmi Szemle III., 1948, 109—123. 1.) szintén a magyar mezőgazdaság forradalomelőtti fejlődésével foglalkozik. P. Zsigmond Pál azt vizsgálja, hogyan ment végbe az eredeti felhalmozás folyamata a magyar mezőgazdaságban. Kimutatja, a parasztság elzselléresedésének főoka az, hogy a földesurak a XVIII. század közepétől fogva áttérnek az úrbéres gazdálkodásról a majorsági gazdálkodásra, s a majorsági gazdálkodás kialakulását egyfelől a mezőgazdasági termelésbe bevonható munkaerőmennyiségnek, másfelől a mezőgazdasági termékek piacának megnövekvése vonja maga után. Kimutatja, hogy a közvetlen termelőknek termelőeszközeiktől való megfosztása nálunk elsősorban nem a jobbágytelkek elvételének, hanem megcsonkításuknak formájában ment végbe. Az eredeti felhalmozás folyamata idézi elő azt a helyzetet — mint P. Zsigmond Pál rámutat —, hogy a negyvennyolcas forradalom idején Magyarország megművelhető földterületének körülbelül 70 százaléka a földbirtokosok vékony rétegének kezében van s hogy ugyanakkor a magyar parasztságnak mintegy 60 százaléka nincstelen zsellér. A termelőeszközök birtokából kisemmizett parasztok munkaerejének visszavásárlása azonban nem történik meg, mivel a földbirtokosok az ország gyarmati helyzete miatt nem rendelkeznek ehhez elegendő pénzzel. Ezért a polgári átalakulás Magyarországon nemcsak a feudális viszonyoknak, hanem a gyarmati helyzetnek a felszámolását is feltételezi. P. Zsigmond Pál ezeket az eredményeket azzal a fegyelmezett gondolkodással, azzal a világos elemzéssel éri el, amellyel az eredeti tőkefelhalmozás szempontjait elsőként alkalmazza a magyar történelemre. Tanulmányában egyszerre száll szembe mind a feudális viszonyok válságba jutásának esetlegességét hirdető szellemtörténészekkel, mind a magyar fejlődés gyarmati sajátos-