Századok – 1948
1848 centenáriumának magyar történeti irodalma (Ism.: Balázs Tibor; Balázs Tiborné; Hanák Péter; S. Sándor Pál; Spira Görgy) 336
ismertetések 339 ságait figyelmen kívül hagyó vulgáris materialistákkal. Tanulmányának érdemei mellett azonban hiányosságai is vannak. 1. P. Zsigmond Pál témájánál fogva nem tér ki részletesen a negyveanyolc előtti korszak politikai fejlődésére Ebből fakad az a hiányosság, hogy tanulmányából nem világlik ki élesen, hogy hogyan hat vissza ez a politikai fejlődés saját gazdasági alapjára, amelynek rajza P. Zsigmond Pál tanulmányának tárgya. Azt, hogy az osztrák és a magyar uralkodóosztályok közti ellentét kiéleződése a negyvenes években nyílt törésre vezetett, a tizes években viszont például még nem eredményezett szakítást Ausztria és Magyarország között, P. Zsigmond Pál pusztán azzal magyarázza, hogy a negyvenes években már létrejöttek, a tizes években viszont még nem jöttek létre a tőkés termelés feltételei a magyar mezőgazdaságban (122—123. 1.). A negyvennyolcas forradalom kitörésének azonban nemcsak az volt a feltétele, hogy az eredeti tökefelhalmozás folyamata bizonyos fokot elérjen Magyarországon vagy hogy a magyar társadalom egyes osztályainak helyzetében bizonyos változások következzenek be, hanem az is, hogy a magyar társadalom egyes osztályai keresztülmenjenek a politikai fejlődésnek bizonyos folyamatán. 2. A negyvennyolcas forradalom legfontosabb feladatát a termelés, különösképen a mezőgazdasági termelés kapitalizálásának terén P. Zsigmond Pál így határozza meg: „...Meg kellett teremteni annak a lehetőségét, hogy a termelőeszközöktől és személyi függéstől egyaránt „felszabadult" proletár valóban bérmunkásként dolgozhasson a polgári földtulajdon urai számára" (li23. 1.). Ez azonban a kérdésnek csak az egyik oldala. Még a mezőgazdaság fejlődésének szempontjából sem pusztán az volt a döntő, hogy a nincstelen paraszt a polgári földtulajdon urainak dolgozó agrárproletárrá, hanem ugyanakkor az is, hogy ipari proletárrá legyen. Csak az önálló magyar ipar kifejlődése, magyar ipari proletariátus létrejötte teremthette meg a mezőgazdasági termékeknek a mezőgazdaság kapitalista fejlődéséhez szükséges belső piacát, emelhette ki Magyarországot gyarmati helyzetéből. 3. Helytelen végül, hogy P. Zsigmond Pál az 1804—5-i összeírás megbízhatatlan adataiból von le eléggé messzemenő következtetéseket, azt állítván ugyanis, hogy 1805 és 1828 között Magyarországon csökkent a telkesjobbágyok száma, mivel erre a korszakra az allódizációs folyamat fellendülése jellemző. Az allódizációs folyamat fellendülése persze valóban jellemző a francia háborúk korszakára, de egyfelől — mint maga a szerző mutatja ki — az allódizáció nálunk főleg nem a telkek számának csökkentését, hanem az egyes telkek megcsonkítását jelentette, másfelől az allódizáció egyáltalán nem zárta ki a telkek már megindult feldarabolódási folyamatának továbbfolytatődását, aminek pedig az egyes jobbágycsaládok telki állományának csökkenése, viszont a jobbágycsaládok összes számának növekvése felelt meg (a zsellércsaládok összes számának még nagyobbarányú növekvése mellett). Ez a hiba rávilágít P. Zsigmond Pál tanulmányának arra az általános gyengéjére, hogy a marxista ideológia tanításait nem egyesíti kellő mennyiségű forrásanyag felhasználásával. Az itt felsorolt hibák, illetve hiányosságok ellenére ki kell azonban domborítanunk P. Zsigmond Pál tanulmányának kezdeményező szerepét az eredeti tőkefelhalmozás magyarországi történetének vizsgálatában. Ugyanezekről a kérdésekről ír Spira György is. (A Valóság 1948 márciusi és júliusi számában megjelent két tanulmányának címe: A szunnyadó láva és A tehetetlen kor.) „A jobbágy elnyomorodását — írja helyesen Spira — alapjában véve a majorsági gazdálkodás kialakulása idézi elő azzal, hogy egyre nagyobb mértékben megfosztja termelőeszközeitől." (Valóság, 1948. 182. 1.) Az eredeti tőkefelhalmozás folyamatát Spira a pestmegyei viszonyok részletekbemenő finom rajzával mutatja be. A majorsági gazdálkodás kialakulása itt — „а XVIII. sz. utolsó két évtizedében történik meg" s ezzel a jobbágyság egyre inkább válságos helyzetbe kerül. * 22*