Századok – 1948

1848 centenáriumának magyar történeti irodalma (Ism.: Balázs Tibor; Balázs Tiborné; Hanák Péter; S. Sándor Pál; Spira Görgy) 336

ismertetések 35!) nyolcas forradalom megértésének kulcsát. Ezekre a tanulmányaira támaszkodva Rákosi Mátyás útmutatásainak szellemében fogalmazza meg most a centenárium megünneplésének irányelveit. „Legyünk méltók 48 szelleméhez, tanuljunk 48-ból, kerüljük el 48 hibáit, folytassuk és tetőzzük be 48 művét; ezeknek a jelszavaknak a jegyében kell megünnepelni a centenáriumot", írja (48 útján, Bp., 1948. 64 1.). Milyen legyen hát a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc történeti értékelése? Mutassa meg, hogy 1848-ban egyszerre folyt a harc mind a feudális, mind a gyarmati elnyomás felszámolásáért. Mutassa meg, hogy a magyar haladásért folytatott harc 1848-ban először lett része a haladásért európai méretekben folytatott harcnak. Mutassa meg, hogy a magyar szabadságharc központi alakja Kossuth volt, aki szüntelenül küzdött a nemzeti egység megteremtéséért s a megalkuvók félreállításáért, de ugyanakkor érdemükhöz mérten méltassa a forradalom balszárnyának nagy vezetőit is. S az elismerés mellett szólaljon meg a bírálat hangja is a forradalom hibáival szemben, elsősorban a parasztkérdés, a nemzetiségi kérdés és a külpolitikai kérdések terén. A negyvennyolcas forradalom történeti értékelése végezetül leplezze le a nagybirtokos arisztokrácia nemzetárulását, mint a forradalom bukásának egyik jelentős okát. Ezeknek a most csak igen vázlatosan ismertetett szempontoknak kellett irányítaniok a negyvennyolcas forradalom minden megemlékezését. Különösen áll ez a történetírók munkájára, amelynek elsősorban kellett és kell szolgálnia forradalmi hagyományaink felelevenítésének és ébrentartásának ügyét. Vizsgáljuk meg tehát, teljesítették-e a magyar történészek az eléjük tűzött feladatokat, méltóképen kivették-e részüket a forradalom és szabadságharc megünnepléséből, ismertetéséből és népszerűsítéséből. S mutassuk meg azt is, hol furakodtak be soraik közé ellenséges elemek, akik a centenárium alkalmát a reakció erősítésére, népünk megtévesztésére akarták felhasználni. * A centenárium évének egyik legelső tudományos terméke: Mérei Gyula munkája (Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790—1848, Bp., 1948. A Teleki Pál Tudományos Intézet kiadása, 215. old.). Tanulmánya a hazai feudális társadalom történetét tárgyalja a XVIII. sz. végén, illetve a XIX. sz. elején. Mint a szerző hangsúlyozza, ez a századforduló a francia háborúk támasztotta nagy gabonakonjunktúra időszaka, mely a majorsági gazdálkodást folytató földesúri osztályt méginkább az árutermelés irányába tereli. Ezzel kapcsolatos a jobbágyság helyzetének válságosra fordulása: megnő a robot, a telkek rovására kiszélesül az aliódium s a jobbágyok mind szűkebb területre szorulnak. De a majorsági gazdálkodás uralkodóvá válása a birtokosok válságát is kimélyíti. Óhatatlanul felveti a bérmunka és a hitel igényén keresztül a tőkeszerzés feladatát. Mert hiszen a jobbágy termelőeszközei elavultak, robotja rossz és kevés munkát ad, így a bérmunka és a fejlettebb termelőeszközök használata elsőrendű szükségletté válik a földesúr számára s ezeket pénz hiányában általában nem tudja megszerezni. Látható, hogy Mérei Gyula gazdaság- és társadalomtörténetünk egyik legérdekesebb és ezideig legelhanyagoltabb területét vette művelés alá. Ez komoly érdemel Domanovszkyék után, akik féltek a forradalomelőtti évtizedek gazdaságtörténetének feltárásától, valamint Szekfü Gyula után, aki a jobbágysors romlásának kérdését helytelenül a nemesi vármegye zsarnokságával és nem az árutermelés kibontakozásával magyarázta (Magy. Tört. V. k. 236. 1.), Mérei Gyula érdeme általában, hogy kísérletet tett a reformkorszak gazdaság-és társadalomtörténetének beható vizsgálatára különösen pedig, hogy a kapitalista üzemekről kimerítő és részletes képet rajzolt. Megállapításai azonban helyesbítésre szorulnak. Ezzel kapcsolatban itt csupán három szempontot vetünk fel. 1. Mérei szerint elsősorban a francia háborúk következtében fellépő konjunktúra idézte elő a hazai feudális társadalom egyre mélyülő válságát (41., 92., 169. 1.). Ez tévedés. Hiszen a birtokosok válságát — a „főúri társadalom (?) bomlását" — a konjunktúra — átmenetileg — egyenesen enyhítette. 22