Századok – 1948

Gerőné Fazekas Erzsébet: Az 1849-es és 1868-as nemzetiségi törvény összehasonlítása a történelem haladó erőinek szempontjából 283

288 tterőné fazekas erzsébet egyeztették a francia nemzetállam liberális eszméivel, hogy „beveszik az alkotmány sáncaiba" az ország minden lakosát bizonyos jogegyenlőséget biztosítva nekik nyelvre és vallásra való tekintet nélkül. Rendi elfogultságuk párosult a burzsoá nacionalizmus türelmetlenségével. Ezért nem látták, vagy jó ideig nem akarták látni, hogy soknemzetiségű államban élnek, ahol a magyar nemzet határai nem esnek egybe az országhatárokkal, következőleg elégtelen az egyéni jogegyenlőség biztosítása a nemzeti egyenjogúság teljes és cselekvő elismerése nélkül. A dolgok megértése irányában bizonyos lépést jelentelt előre a Honvédelmi Bizottmánynak 1848. november 23-ról kelt béketárgyalási alaptervezete, melyet Beöthy kormánybiztos Rajacsicshoz — és, sajnos, nem a szerb mozgalom demokratikus szárnyához — juttatott el. Ez a tervezet a szerb parasztságnak határőri szolgálatot teljesítő részét külön pontban és ismételten biztosította, hogy földjének szabad birtokosa lesz. Ha ezt a követelést 1848 tavaszán teljesítik, a határőrök nem a földjük szabad birtoklását akadályozo osztrák Főhadparancsnokság és bécsi Főhadtanács, hanem a magyar forradalom és kormánya mellé állottak volna. Fontos momentuma Beöthy küldetésének, hogy a kormány utasítást adott neki, szükség esetén, a tárgyalások folyamán, a következő engedményt teheti: „A szerb nép kívánságait tekintetbevéve, a kormány és az országgyűlés beleegyezik, hogy Szlavónia és a szlavóniai határőrvidék bánt válasszon saját köréből, olyan hatásköriéi, amilyennel a horvát bán rendelkezik . . .2 A területi autonómia követelésének ezen részleges kielégítésére irányuló kísérlete, mint ismeretes, tárgyalásra nem kerülhetett Rajacsics elutasító magatartása miatt. A békekísérletek és a megegyezést célzó tárgyalások igazán csak 1849 tavaszán tettek szert jelentőségre. Minthogy az 1849-i nemzetiségi törvényhez a román-magyar tárgyalások kapcsolódnak a legszorosabban, itt mindenekelőtt érintenünk kell a „projet de pacification" néven ismert tervezetet, amelyet Batthyány Kázmér készített el, a Kossuth—Dragos—Bälcescu—Avram Jancu-tárgyalások eredményeként. Ez a béketervezet, mely időrendben nem sokkal előzte meg az 1849-i nemzetiségi törvényt, s ahhoz szorosan kapcsolódik, lényegében utóbbit jelentősen túl is haladta. A béketervezet születésének előzményei röviden a következők: A havaselvei forradalom leveretése után annak Erdélybe menekült demokratikus vezérei, élükön Nicolae Balcescu-val, a román és magyar nép kibékítésén munkálkodtak. Ugyancsak ebben az ügyben fáradoztak a magyar országgyűlés román képviselői, így Dragos János is, akinek becsületes ajánlatát Kossuth el is fogadta és megbízta, hogy közvetítőként Avram Jancuhoz utazzék. Kossuth 1849. április 26-án levelet intézett Dragos képviselőhöz, mely kiinduló-2 Thim József: A magyarországi 1848—49-i szerb felkelés története. III. 212. oldal.