Századok – 1948
Vörös Károly: A választójog kérdése a bányavidékeken 1848-ban 266
274 i. tótii zoltán 4. A magyar kormány és a cári intervenciós politika. Különösen amióta Wesselényi Szózatában (1843) az osztrák abszolutizmus mellett új támadó erőként egy másik abszolutizmus, a pánszláv jelszavakkal takarózó cári reakció veszedelmét minden eddiginél elhihetőbb formában mutatta be, az „éjszaki kolosszustól" való félelem erősen tudatossá vált és ott élt az egész magyar forradalmi nemzedék aggodalmában. Ebben a félelemben osztozott az egész liberális Európa és az a rokonszenv, amelyet a magyar forradalom Európától várhatott, éppen ebből a beállítottságból származott. A lengyelországi események 1846-ban és az orosz befolyás túlnyomósága a két román fejedelemségben a tehetetlen Törökország szemeláttára, indokolni látszottak az aggodalmakat. Duhamel tábornok, cári küldött megjelenése az első román forradalmi megmozdulások hírére, előbb áprilisban Moldvában, majd májusban Havaselvén, magát az osztrák politikát is óvatosságra intette. Ponsonby angol követ március 28-án megjósolta a múlhatatlanul bekövetkezendő cári intervenciót Magyarországon is.5e A magyar függetlenség ügyét ebben az időben nyugatról és keletről egyaránt joggal lehetett félteni annál is inkább, mert a magyar állam nem rendelkezett megfelelő külképviselettel. Az első felelős magyar minisztériumnak volt ugyan külügyminisztériuma és külügyminisztere Esterházy Pál herceg személyében, aki azonban egy korabeli író szavai szerint „nem a külügyek minisztere, mint némely idióták hiszik, hanem az 1847/48-diki törvények III. cikke 13-dik §-sa szerint Magyarhon s az örökös tartományokkali viszonyok képviseletére s közbenjáróvá kivetett egyéniség, a felség személye körül."57 Az ú. n. magyar külügyminisztérium nem rendelkezett külön hatáskörrel, nem érintkezett hivatalosan és közvetlenül az idegen államok képviselőivel, csupán az osztrák minisztérium mellé rendelt szerv volt. A régi külügyi berendezésen az új helyzet semmi lényegeset nem változtatott, az első bécsi forradalom azonban lazított valamit rajta, úgyhogy a magyar kormányférfiakban a függetlenség némi illúzióját kelthette. így történhetett meg, hogy Pillersdorf miniszterelnök és István nádor beleegyezetti abba, hogy az országgyűlés Szalay Lászlót és Pázmándy Dénest kiküldje a frankfurti parlament mellé, holott ez az összmonarchia érdekeivel nem volt teljesen összeegyeztethető. Kossuth, Batthyány és Szemere ezt a látszatönállóságot felhasználva folytatták erőfeszítéseiket magyar érdekű külképviseletek megszervezésére. így ment ki például Teleki László, részben a román kérdéssel kapcsolatban Parisba, ahol egyik főcélja A. G. Golescu ottani magyarellenes működésének 56 Horváth Jenő: Magyar diplomácia. A magyar állam külpolitikai összeköttetései a bécsi végzésektől a kettős monarchia felbom'kísáig. 1815—1918. Bp. 1928. 38. 57 Mészáros Károly: A magyar szabadságharc előjátéka 18í8-(lik évben. Ungvár, 1862. 41.