Századok – 1948

Vigh Károly: A prágai szláv kongresszus centenáriuma 235

•236 vigh kAroly társadalmak életében végbement változásokat arra a pusztán szellemi folyamatra, amelyre kétségtelenül nagy mértékben hatott a nagytudományú Schlőzer és a romantikus hevületű Herder. Ez a történetírás hallgatott, vagy nem tudott azokról a mélyben végbemenő gazdasági és társadalmi változásokról, amelyek a szlávok gazdasági és társadalmi struktúráját is alapvetően megváltoztatták. A feudalizmus általános válsága a szlávoknál is megteremtette a polgári fejlődés előfeltételeit, létrehozta, illetőleg aktivizálta azokat a társadalmi osztályokat és rétegeket, amelyeknek érdekében állt a feudalizmus megdöntése. Ez a fejlődés természetesen nem voltl egyforma az egyes szláv népeknél, minthogy mind Ausztriában, mind másutt az egyes szláv társadalmak fejlődésük foka és jellege szerint valóban különböztek egymástól.1 Amikor a keleteurópai szláv népek szellemi vezetői a bomló feudalizmus talaján — Schlőzer és Herder ösztönzései nyomán — a nemzeti multl és kultúra feltárásával felfedezték a szláv népek nyelvi összetartozását és alapot adtak vele a későbbi, szláv politikai mozgalmaknak, ezzel a feudalizmus ellen kezdték mozgósítani a szláv népeket. Nem véletlen, hogy a szláv ébredés szellemi vezéralakjai nem az uralkodó osztály tagjai, hanem zömükben a felbomlóban levő feudális társadalom nem feudális elemei. A szellemi, kulturális élet vezetőalakjai polgári értelmiségi, kispapi rétegekből, a városi polgárság és a nemesség polgárosodó részéből kerültek ki és a marxi dialektika értelmében a régi társadalomban az új, keletkező társadalom osztályait képviselték. E társadalmi talajból kinövő szláv ébresztők azzal, hogy a jelenből, a feudalizmus válságából kivezető nemzeti mozgalmak élére álltak, vétettek a feudális uralkodóosztály gazdasági érdekei ellen. A szlávok fokozottabb érvényesülése a monarchián belül csakis a többségében nem szláv feudális uralkodóosztály gazdasági, társadalmi és politikai kiváltságainak a rovására volt elképzelhető. A polgári történetírással szemben határozottan le kell szögeznünk, hogy a szlávok nemzeti mozgalmainak jellege lényegében semmiben sem különbözik a nem szlávok nemzeti mozgalmaitól. A nemzeti kérdés fejlődésének általános törvényszerűségei mellett Kelet-Európában a nyugati fejlődéstől eltérő sajátosságokkal találkozunk. A fejlődés keleteurópai sajátosságaira először Sztálin mutatott rá „Marxizmus és a nemzeti kérdés" című művében. Itt hangsúlyozza Sztálin, hogy míg nyugaton a nemzetek nemzeti államot tudtak alkotni, addig keleten nemzetiségi államok alakultak. Ilyenek Ausztria, Magyarország, Oroszország, amely országokban az osztrákok, magyarok és nagyoroszok voltak politikailag a legfejlettebek és vállalták a nemzetiségek egyesítőinek a szerepét. Ez a folyamat csak keleten volt lehetséges — teszi hozzá 1 (Nyikitin: A szláv népek az 1848-as forradalomban, Voproszii isztorii, 1948, 7. sz. 28. 1.)