Századok – 1948

Spira György: Parasztságunk és az első magyar polgári forradalom nemesi vezetése 101

140 SPIRA GYÖRGY tereh-hordó nép", kik csak azért voltunk, hogy hat száz ezernek barmai legyünk. Hogy illy rögtön nem lehelünk jó hazafiak, csudálkozhatik-é valaki rajtunkl! hiszen, ez csak ollyan volna, mint midőn valaki jól elverne valakit, azután békepohárral kínálván meg, azt kívánná, hogy neki barátja legyen. Nem megy ez ollyan könnyen. Nem lehet a természet nyakát egyszerre kitekerni. Nehezen felejti a kígyó farka' vágását; idő kell mindenre. A kecskemétiek, körösiek, czeglédiek elébb kezdték érezni a szabadságnak gyümölcsét, azok jobban is lelkesülhetnek, de mi kik olly borzasztó iga alatt voltunk, hogy földesuraságunknak, (lelkétől megválva) legutolsó kutyáját, erdőszét, hajdúját, csőszét uralni kénytelenittettünk, kívánságát a világért megszegni nem bátorkodtunk, ha a bosszúállás keserű poharát inni nem akartuk, — hogy a felszólításokra nem lelkesülünk, éppen nem lehet rajta csudálkozni. A mély sebek még nem hegedtek be; a marczongló ebek még köztünk vágynák, azoknak csak látása is felvakarja sebeinket. Osztán csak gondolja kend jól meg: ki a mi ellenségünk? kik ellen fel kellene kelnünk? Azt mondják kendtek, hogy a bécsi kormány, a kiráüyi család, azok huszitják ellenünk a horvátokat, ráczokat; tótokat. Azt elhiszszük, hogy a magyar aranyat ezüstöt tovább is szeretnék zsebökbe folyatni ott Bécsben, de azt is elhisszük ám, hogy bizony kevés van országunkban ollyan földesúr, ki a robotját, dézsmáját ne szeretné zsebjébe Mlyatni. A ki mihez szokott, mibe' nőit nevekedett fel, nehéz neki attól egyszerre elszokni. Ha a bécsi kamarilláit, mint kendtek szokták ott Pesten nevezni, a réginek visszaállításáért ellenségünknek tarthatjuk, hát ezeket a köztünk levőket ne tartsuk?! Hiszen több ellenségünk van nékünk hazánkban, mint Bécsben. Tán a bécsi sem mert volna olly nagy mozgalmakat előidézni, ha országunkban levő ellenséginknek segítségére nem számolhatott volna. Most már azt mondják kendtek: keljünk fel harczra ellenségünk ellen. De hogy kelhessünk fel ellenségünk ellen, holott az nem áll velünk szembe, sőt nagy részt barátságot színlel. Ezt a csorda horvát sereget nem tarthatjuk ellenségünknek, mert szegényt akasztófával kinszeritették a hozzánk jöve telre; hogy rabol, azt kénytelen tenni, mert éhei elveszni nem akar. Ezt a szegény népet ugy nézhetjük, mint a barmot. Ha a barom, mellyet a természeti ösztön kisztet eledele keresésére, bejön keltünkbe, vagy rétünkre, azt kinozza-é okos ember vagy a gazdáján kíván inkább boszszut állani?! Hogy egyik része ellenségeinknek Bécsben van, az világos, s azok ellen legkisebb intézetek sem tétetnek; pedig mennyi jószáguk van azoknak Magyarországon is. A másik része ellenségeinknek, részint kiköltözött országunkból, részint bent van; a bent levők roszabbak, mert ezek barátságnak szine alatt tettel is működnek ellenünk. így állván a dolgok, kik ellen keljünk fel? bizony nem tudjuk. Azt is gondolóra vehetnék kendtek, hogy ellenségeinket hatalmas érdekek mozgatják. Bizony minden ember önhaszonleső. Minket, a mint feljebb mondánk, semmi nagy érdekekkel kendtek nem ingereltek. Minékünk csak azt mondják kendtek, hogy álljunk ki a sikra, ontsuk vérünket, de hogy miért? arról szó sincs. Hát azért ontsuk-e vérünket, hogy azok, kik most valóságos hazaárulók, akár kiköltöztek, akár bent vannak az országban, majd ha mi megtisztítjuk Isten segítsége által az ellenségtől az országot, és békesség lesz, akkor azok a szép madarak haza szállingózván azt mondhassák: de ez az enyim volt ám héj, az enyim is marad ezután is! Hát mi, kik úgyszólván talpalatnyit csak most kezdtünk birni, azoknak szerezzünk ismét száz ezernyi holdakat vérünk' kiontásával, kik eddig is vérszopóink voltak? Ezt igy maga a fölséges úristen sem kívánja. Látják-e kendtek, hogy miért nem érezünk semmi buzgóságot a fölkelésre kendteknek eddigi felszólításaikra?! Felkelünk igen is; de nem a kendtek felszólításukra, hanem azért, hogy a magyar fajt csak ugyan