Századok – 1947

Tanulmányok - TÓTH ZOLTÁN: Szent István legrégibb életirata nyomán 23

60 tóth zoltán még súlyosabb nehézségekbe ütköznénk. Most már azt vélhetnők, hogy nemcsak az anyaggal, de annak időbeli rétegezödésével is tisztában volt. Fel kellene lennünk, hogy Szent István képét a századvégi járulékoktól következetesen megszabadította; Géza­rajzát pedig a történetírói elhivatottság anticipált csodájának kel­lene tartanunk. Ez a jellemzés, színes-volta mellett, szerzőnknek arra is alkalmat nyújtott volna, hogy a szövegekből a modern kutatás verítékes, aprólékos és kifinomult eszközökkel szerzett eredményeit jórészt kihámozta légyen. Hogy Koppánvnak Géza családjával való rokoni kapcsolatát illetőleg legújabbkori történet­írásunk ítéletének tulajdonképen elébevágott s a tényállást érthe­tőbben és hihetőbben magyarázta — már említettük. Néhány sor­ral előbb pedig, úgy találom, tökéletesen szabatos feleletet, illetve felvilágosítást ad múltunk egyik égetően jelentős és rendkívül sokat bizonyítja. Karácsonyi Gallust segítségül hívó érvelése senuníesetre sem. A len­gyel krónikás 1112 vagy 1113-ban»csakugyan járhatott Magyarországon s Péter királyról állítja, hogy „ecclesianü sancti Petri de Bazoario inchoavit" (MG. SS. IX. 437. 1.). de ezt a tudósítást bizony csak erőltetett filológiai fogásokkal lehet Budára vonatkoztatni. Hogy idegen fültanú hogyan ír le magyar helynevet, ezer ellenőrizhetetlen körülménytől függ. Bazoarium önmagában éppen úgy jelenthetné Buda, mint Pécs várát, akár egyebet is — íme Graesse, Orbis Latinus-a (Berlin 1909. 40. 1.), nem tudni, miért és milyen alapon, Borsoddal azonosítja —, ám krónikás hagyományunk olyan határozottan egyesíti Péter és a pécsi katedrális emlékét, hogy ezt a nyomatékos tanúságot a Karácson;,'i­felsorakoztatta egybehangzások el nem erőtleníthelik (v. ö. Pauler, Árpádkor, P, 415. 1. 162. jegyzet). t'jabban a pécsi székesegyház alapítását szer'tik Szt. Istvánnak tulajdonítani (Gerevich, i. m. 50. 1.), de ebből éppen nem következik, hogy nem Péter volt a befejező. A gercsei főesperes „absolvit'-állítmánva (Т. Ö. Sufflay, János gercsei főesperes krónikája töredékéről. Századok. 1904 519—520. 1.) ebből a szempontból igen sokatmondó, világosabb a krónikák ..fundaverat'-jánál s Domanovszky elutasító bírálata (Esztergomi vagy pécsi krónika? U. o. 1905. 680—685. 1.) ezt a formulát természetesen nem érinti. Gallus további megjegyzését — hogy I. i az építkezést „nullus rex ad mod um inchoationis usque hodie consumimavit" — pedig igazán minden okunk meg­van. hogy ne Budára vonatkoztassuk. Szt. László ,befejező munkájának taga­dása esetén sem hihetnők. hogy a budai templom 1112-ben nem az alapvetés­nek, nem az eredeti elgondolásnak megfelelő képet mutatott. Az 1064-iki tiiz­katasztrófán átesett pécsi katedrális (SS. rerum Hung. I. 363. t.) viszont nagyon is ilyen lehetett. Az „ad modum inchoalionis"-kifejezést nem lehet másként értelmeznünk. Karácsonyi fordítása — ..a megkezdett módon" —- árnyalati pontatlanságot tartalmaz. S nem hoznak bizonyítéktöbbletet, a lajstromhatás megállapíthalása után, Garády kiegészítő megjegyzései sem. Szt. István legendái a lajstrom XIII. .századi alakját nem is ismerhették, s nem ismerte, legalábbis nem használta azt, mint láttuk, Kézai sem. Hallgatásuk alapján tehát Tiem lehet a budai alapítás szenlistváni eredete ellen érvelni. Garády szerint nb. Kézai a Péter pécsi alapítását hirdető források sorában is aggályos tanú, meri szó­hasznélata — fundare perhibetur — reszketeg és bizonytalan. Am ez isimét nem ellenérv, mert nem veszi tekintetbe Kézai kifejezésbeli sajátságait. Miután a székesfehérvári bazilikáról is csak annyit mond. hogy azt Szt. István „fon­dasse perhibetur", világos — ezt nb. Kaindl sem vette észre (Studie. VIII. 30 és 75. 1.) —. hogy puszta formula szerűséggel van dolgunk; hiszen Szt. István székesfehérvári alapítása nem lehet vitás. A budai építkezés korának elbírá­lása,. ha önmagában nem is ilyen, a mi szempontunkból eléggé fontos Kérdés, mert a budai lajstrom szerkesztő hitelességével kapcsolatos. Nem lehetett tehát röviden elsiklanunk fölötte.

Next

/
Thumbnails
Contents