Századok – 1947

Tanulmányok - TÓTH ZOLTÁN: Szent István legrégibb életirata nyomán 23

/ ч SZENT ISTVÁN LEGRTÉGIBB ÉLETIRATA NYOMÁN 4» vetés nem a hivatalos humanista történetíró sajátságosan kettősjelentésű szövegéből következett. Nem abban rejlett és nem azon alapult. Hiszen őt Mátyás Flórián, hogv ismét reá hivatkozzunk, bizonyára jól ismerte. S mint láttuk, mégis megindult a Műgelntámogatta Ranzanus értékelése l'elé vezető úton. Nem is volt éppen egyedül. Ezen a fokozaton hangzott el azonban a kései hagyomány tekintetbevétele ügyében Pauler Gyula súlyosszavú vétója és pedig nem is elsősorban Ranzanus vagy Ronfini, hanem egyenesen a humanista cafrangokkal nem gyanúsítható Láskai Ozsvát (nála Temesvári Pelbárt) tudósításával kapcsolatban. Mire az egész magyarázó folyamat elakadt s a mult század vége óta mitsem haladt előre. Emeljük ki, Ranzanus Szent István-fejezetének s a szent király életiratainak állandó szemmeltartásávaí, a krónikák legfőbb idevágó jellegzetességeit. Míg Hartvik alapul a Nagyobb Legendát választotta, melyben, mint alább kifejtjük, a kálmánkori szempontoknak leginkább megfelelő Szent István-ábrázolást találta, a XI. századi krónikás hagyomány Szent László-kori összegező je a reánk maradt legendák egyikét sem aknázta ki. A Nagyobb Legenda nem volt kánoni szövegezés, Hartvikot pedig a Gesta-író még nem ismerhette. A krónikás feldolgozások viszont az általa megszabott keretekhez alkalmazkodtak; utóbb is, mikorra a Hartvik-Legenda irányadó súlyúvá vált. ígv esett, hogy a két forrásnem bennünket érdeklő eseményanyaga lényegesen elütővé alakult. Egyetlen krónikaszöveg sem beszél például a II. Konrád elleni sorsdöntő, egyedül a legendák feljegyzette s Szent István hatalmas egyéniségét annyira jellemző védelmi hadjáratról. A király haditetteit hármas séma alakjában ismertetik. Koppány, Gyula és Keán leveretéséről írnak, míg a legendák mindezek közül csak Koppány felkeléséről emlékeznek meg; erről is egészen széteső formában, a nélkül, hogy a lázadó vezér nevét tudnák. Néhány krónikaváltozat némi hídverési kísérletről tanúskodik. Mindenekelőtt Kézai, de őt fejtegetéseink legvégére hagyva egyelőre csak Mügeint és a Zágrábi Krónikát említenénk. Mügeln a szent korona eredetének leírását Hartvikból vette, a nélkül azonban, hogy a hivatalos legendaszöveg egyéb vonatkozásait s a krónikás hagyomány anyagát szervesen egybeolvasztotta volna. Interpolációs munkájának körülményei tehát egészen világosak s a két forráscsoport elkülönülésének alapvető tényét nem módosítják. Kényesebb a Zágrábi Krónika értelmezése. Szűkszavúságát írója ismételten Szent István legendájára való hivatkozással menti ki. S hogy a reánk maradt XIV. századi szövegezés eközben tulajdonképen Hartvikra gondolt, egészen kétségtelen. A ,,de ritibus paganismi destruendis" — részlet Hartvikból, illetve a Nagyobb Legendából való. Ugyanúgy bizonyos azonban, hogy az eredeti konceptus nem a hivatalos legendára épített. Különben a krónika Gézára vonatkozó eseménysorrendje semmiképen sem lehetne Hartvikéval ellenkező. Ezt a tünetet egyedül egy Hart-