Századok – 1947

Ismertetések - Mályusz Elemér 347

ISM К RT KT KS к К nélkül kálvini'-nak minősíteni: igen lényeges kálvini elvek messze vannak még az általános elismertetéstől, s bizonyos református körök szemében is szinte ,eretnekség'-számba mennek. Helyes lenne, lia XVI—XVII. századi magyar történelmünk kutatói figyelemre méltatnák a református agyháztörténetírásnak ezt az alapvető tételét, és nem minősítenének minden református mozzanatot , kálvinistának', másfelől pedig luteránusnak azt, aki elutasítja magától a ,kálvini' megjelölést" (371. 1.). А Hl. évfolyam kötetébőL, sőt a folyóirat egész eddigi állományából messze kimagaslik Mályusz Elemér nagy tanulmánya (A Pálosrend a középkor végén, li—53. 1.). Mályusz az utolsó másfél évtizedben igen sokat foglalkozott egyháztörténeti kérdésekkel. Ezúttal nem óhajtjuk sem méltatni, sem bírálni a Türelmi Rendeletről megjelent hatalmas földolgozását és okmánytárát, bár nviltan megvalljuk, hogy itt követett eljárásával több pontban nem értünk egyet. A jelen tanulmányon kívül csupán még két, szintén a középkori kai egyháztörténettel kapcsolatos értekezését tartjuk szem előtt, az Árpádházi Boldog Margitról szólót (Károlyi-Emlékkönyv, Bp. 11933. 341—84. 1.) és Az Ágostonrend a középkori Magyarországon címen megjelentet (Egyháztörténet 1943. 427—40. 1.). E tanulmányok tudományos színvonala kivételesen magas, módszertani jellegük mesteri és példátadó, tárgy fölfogásuk, anyagkezelésük megejtően szellemes, szemhatáruk fölényesen tágas, könyvészeti tájékozottságuk kifogástalan. Szerzőjük szellemben és kifejezésmódban egyaránt előkelő tárgyilagosságra törekszik s protestáns világi ember létére a megértő beleérzésnek, ha nem is teljes, de mindenesetre ritka birtokosa. Történetírói tehetsége az említett tudós erények együttessége által a magyar egyháztörténetírás mesterévé avatja. Mindnyájan sokat tlanulhatunk tőle, s minden hozzáértőt nagy örömmel tölt el az a tudat, hogy M. különleges képességeivel egészed új hangokat és összefüggéseket csal elő a magyar mult vallásos emlékeiből. A Pálosrend XIV. es XV. századi történetéről szóló értekezésének most megjelent első felében gondos forráskritika után a rendi élet szellemi és lelki alkatát tárgyalja. Bámutat a rendnek a bensőbb művelődéstől és a tudománytól való tartózkodására, továbbá zsolozsmázásra és testi munkára beállított életére. Szerzőnk úgy látja, hogy a közös ima nem nyújtott vallási élményt, a magánimák pedig nem voltak elinélkedés-jellegüek, hanem elsősorban szintén szóbeliek. A helyzet megváltoztatására való törekvések, inelvek a devotio moderna szelleméből táplálkoztak, fogják a tanulmány második felét alkotni. A fenti elismerés fenntartásával nem hallgathatunk el néhány megjegyzést. M. kissé túlzottan professzorosan nézi a szerzetesélelet, már Boldog Margit-tanulmányában is igen érezhető a tétel-ellentétel szerkesztésére való hajlandósága. Azután kelleténél erősebben érvényesíti a művelődési szempontot, holott minden szerzetességnek — még a kifejezetten tudományt művelőnek is —• egészen másutt kell 4 lelkét keresnünk. Á szerzetesek imaélete pedig, mégha róla az egykorú kútfők Ls erősen a szóbeliséget emelik ki, nem képzelhető lel csak külsőségesnek és mennyiségre törekvőnek. Nagy figyelemben kell e téren részesíteni a forrósokban előforduló lectio, contemplatio. Studium orationis kifejezéseket Ezek egyrészt a zsolozsma megértésre és elmélkedésre ösztönző földolgozását jelentik, tehát a Szóbeli ima átlelkesítését, másrészt az elmélkedésszerű lelkiolvasmányt. Arra is ügyelnünk kell, hogy ne mai elképzelés szerint kérjük számon a messze múlttól az elmélkedést, mert — hogv csak egyetlen példát említsünk — egészen más a bencés vagy kármelita elmélkedés, mint a szentignáci. A szóbeli imára vonatkozólag pedig ősi és mélyen az emberi természetben rejlő, mai fogalmaink szerint tudatalatti világunkra s ezáltal egyéniségünk legmélyebb gyökérzetéro ható eljárás ugyanazon imádságok ismétlése, egybekapcsolva szent dolgokról történő eszmélödéssel. Egyébként is lélektanilag elképzelhetetlen remete magányba vonult, imádsággal, munkával és hallgatással teli élet önkéntelen befelé fordulás nélkül. Ez a legbensőbb imaélet ugyanúgy nem kerül, vagy legfeljebb ritkán és kivételesen a forrásokba, mint a fogadalmak, a szerzeteséletnek e szíve, amelyekről ugyancsak nem kaptunk a középkori páloí élettel kapcsolatban fölvilágosítást. Pedig mindenkor a legfőbb életirányító hatalom a kolostorokban. (A bencés s ezáltal a monasztikus szerzetesi élet elemeinek megértésére kiváló útmutató: Abt Cuthhejrt Butler: Renedikti-