Századok – 1947

Ismertetések - Szabó István - 346

346 ISMERTETÉSEK Dömös leányegyházként éled fel, 10 elveszett nyomtalanul. Híveik beolvadtak-e a nem egy helyen fajilag is idegen — német vagy tót — katolikusságba, vagy pedig vándorbotot vettek a kezükbe és szerencsésebb gyülekezetek lélekszámát emelték, olyan kérdés ez, melynek kutatási módszere még kii slem alakult. Fejtegetésünket azzal a tanulsággal zárjuk, hogy nem a gályarabok századában veszítettük el birtokállományunk tekintélyes részét; lia a fejedelem győz, Magyarország protestáns többségű ország marad. A magyar protestantizmusnak a XVIll. század volt az ,öl(döklő seázada'." (253—59. 1.) E sorok íróját már másfél évtizede izgatja az a kérdés, mely időpontokban s mi módon következett be a magyarság hatalmas tömegeinek vallási hovatartozásában a nagy változás. Mi is meg vagyunk arról győződve, hogy messze túl a XVII. századon is még erőtel jes volt ez az eltolódás. E fölfogásunkban megerősített Erdődy László Ádám nyitrai püspök 1725-i limina-jelentése. Ennek hitelesített melléklete szerint a nyitrai püspökség területén 1709-től 1724-ig 31.416 protestáns tért át a katolikus hitre. (A részletes kimutatás Püspöki jelentések c. könyvünk 162—63. lapjain olvasható.) A kérdés eldöntését nagyon elősegítené az egyházlátogatási jegyzőkönyvek rendszeres tanulmányozása. Huszár Lajos (A magyarországi protestantizmus érmészeli emlékei, 259—80. 1.) a hitújítástól kezdve a szabadságharcig sorra ismerteti a nagy vallási átalakulásra, az egyházi személyekre és intézményekre vonatkozó 79 érmet. — Illyés Géza egyházi jegyzőkönyvek alapján időrendben, sokszor életrajzzá kibővítve adja a küküllői református egyházmegye papjainak névsorát a XVI. század második felétől kezdve 1871-ig (280—333. 1.). Munkája helyi igényeket kielégítő adatszolgáltatás. — Gulyás József folytatja az előző kötetekben megkezdett közlését a sárospataki főiskola diákjairól. A jelen számban 1659-től 1'667-ig halad (336—44. 1.). — A levéltárakról szóló részbeni az érmelléki és az alsózempléni református egyházmegye levéltárának ismertetését kapjuk. — A könyvismertetések közül is meg kell emlékeznünk néhányról, mivel általánosabb érdekűek. S itt rögtön dícsérőleg említjük meg, hogy a folyóirat könyvrovata különösen egyházi szemlében ritkán tapasztalt egészséges bírálati érzéket, az emberi, személyi tekintettől való mentességet s egyéni színt, lendületet és bátorságot mutat. Illyés Endre könyvével kapcsolatban (Egyházfegyelem a magyar református egyházban, Debr. 1941) Bucsay Mihály fölveti a XVI.—XVIII. századi réf. egyházfegyelem értékelésének kérdését. Nem ért egyet Illyés fölfogásával, aki két, egyaránt hanyatló ívvel jellemzi az egyházfegyelem pályáját mind a katolikus, mindi a magyar ref. egyházban. Az előbbi ív Krisztussal kezdődik, az apostoli gyakorlatban éri el csúcspontját s a középkor végén aláhanyatlik* az utóbbi a XVI. században emelkedik, a XVII.-ben s részben a XVIII.-ban delel, majd hanyatlik és a XIX. században mélypontjához ér, végül elenyészik. Bucsay hangsúlyozza, hogy Illyés helytelenül inéri össize az egyes korszakokat az apostoli korral, mert pl. a magyar ref. egyházi fegyelmezés a középkorvégi gyakorlatból nőtt kii s ennek külsőségeit őrizte meg egész fennállása alatt; kifogásolja továbbá, hogy Illyés nein vette figyelembe a XVI—XVIII. század közti idő kormányzásának általános jellegét, az átfogó és szigorú, patriarkális embervezetést. Bucsay tagadja, hogy az egyházi fegyelmezés evangéliumi alakjában valaha is megfelelően megvalósult volna a magyar ref. egyházban, hiszen nagyon gyarló alakban vagy sehogysem látjuk valóra válva az egyházfegyelem magyar virágkorában a gyülekezeti öntevékenység, az egyházi függetlenség, a testvéri egyenlőség, a lélek és a szeretet eszközeivel való munkálkodás bibliai elveit. „Az egyházi fegyelmezést a maga igazi gyakorlatában az a magyar református nemzedék fogja majd itthon megismerni, amelyik szabaddá válik a névleges egyháztagok nyűgétől és minden bénító világi befolyástól" (361. 1.). — A helyi egyháztörténetírás iránt érdeklődőknek igen tanulságos Szabó István tanulmányszámba menő ismertetése Tóth Dezső értékes könyvéről (A hevesnagykunsági református egyházmegye múltja. I—II. Debr. 1942.) (361—67. 1.). — Ideiktatjuk Bán Imre ismertetéséből a következő sorokat: „Alvinczi Péter református voltát nem cáfolja meg az sem, hogy ő maga nem; egyszer tiltakozott a .kálvinista' minősítés vagy elnevezés ellen. Köztudomású ugyanis, hogy még a XVII. század elején sem lehet hazai reformátusságunkat minden fenntartás