Századok – 1947

Ismertetések - Rapant Daniel: Ilegálna Madarizacia 1790–1840. Ism.: Décsy Gyula 330

347 ISMERTETÉSEK vány. Találunk köztük nyomtatott körleveleket, átiratokat, melyekben az egyik megye a másiknak tudomására adja, milyen rendelkezéseket tett a saját hatáskörén belül a magyar nyelv ügyének előmozdítására. Így sok nem-felsőmagyarországi megye határozata is bekerült a kiadványba. A könyv érdeke ekként közvetlenül terjed ki az egész régi Magyarországra, bár R. részletesebben csak a szlovák lakóterület megyéinek álláspontját elemzi a dokumentációs rész (52—223. o.) elé csatolt összefoglalásban (1—51. o.). A vizsgálódások tanulsága és végső konklúziója: a szlovák lakóterület megyéi a magyar hivatali nyelv bevezetését illetőleg elvben a legteljesebb mértékben egyetértenek, a többi megyékkel s ha valami sajátszerűség megfigyelhető is magatartásukban, e sajátszerűséget bizonyos gyakorlati nehézségek indokolják: az t. i., bogy a szlovák néptömegek és az itt-ott magyarul nem beszélő nemesek nyelvismerethiánya miatt effektív akadálya van a magyar nyelv azonnali hivatali nyelvvé való emelésének (18, 45—50. o.). A megyék azonban kívánják az akadályok eltávolítását, főleg a magyar nyelv ismeretének elterjesztésével, s amennyire nehézkes felfogásuktól és tökéletlen igazgatási szervezetüktől telik, jóhiszeműen igyekeznek arra, bog}' Magyarországon valóban a magyar, a lingua materna et vernacula" legyen a latin helyén a hivatali nyelv. Itt rá kell mutatnunk a magyar és szlovák történettudomány közti bizonyos véleménykülönbségekre, melyek nem annyira eszmecserék és viták, nem is csupán szemléletbeli különbözőségek, hanem a kél tudomány viszonylagos izolált külön fejlődésének következtében állanak fenn. Látjuk, hogy amit a magyar kutató a „magyar államnyelv bevezetése" címen emleget, azt a szlovák tudós „madarizácia"-nak: magyarosodásnak, vagy még határozottabban magyarosításnak mondja. Az elnevezésekben — melyekhez mindkét oldalon következetesen ragaszkodnak — benne van a magyar hivatali nyelv bevezetését szorgalmazó politikai mozgalomnak és ideológiájának a bírálata. A szlovák s általában a nemzetiségi felfogás agresszívnak, támadójellegűnek tartja á magyar nyelv államnyelvvé való emelését, mely közvetve-közvetlenűl a másnyelvü népiségek nyelvi asszimilálását, denacionalizálását célozta volna. A magyar kutatók ugyanakkor szívesen hajlanak arra, lwgy júhiszeműnek és logikusnak mondják a nyelvmozgalom tendenciáját s lelkiségét, amely inkább csak a magyar nyelv diplomáciaivá való emelését célozta. Az pedig szinte önként folyt a magyar történelem szelleméből, hogy Magyarországon a magyar legyen az állami igazgatás nyelve. Mindkét felfogás mellett majdnem egyenlő bőségben sorakoztathatok fel bizonyítékok s ez; azt jelenti, hogy a kérdésben nem lehet határozottan és egyoldalúan állást foglalni. Hosszú stúdiumok után lehet majd csak eldönteni, hogy a magyar nyelv diplomáciaivá emeléséhez kapcsolódó törekvések mikor, milyen nfiértékben és melv képviselőikben voltak ténylegesen denacionalizálást célzók, továbbá, hogy mik voltak e törekvések gyakorlati eredményei. Mindenesetre tény, hogy ha apasztották is a denacionalizálási törekvések a nemzetiségek lélekszámát, erkölcsi ellenállóerejüket csak növelték. R. korábbi munkáiban távolról sem marasztalja el a magyar nyelvi törekvéseket a denacionalizálás szándékában. Sőt éppen az ö emelkedett szellemben végzett, tárgyilagos kutatásai bizonyítják, mennyire okszerűen alakult ki a XVIII. századvég rendi-nemzeti magyarságának szemléletében a magyar nyelv államnyelvvé tételének szükségessége s miként vette át e szemléletet (lényegében változatlan formában a történelmi magyar nemzetfogalmat) a sajátos magyar liberalizmus. Az uralkodó magyar nemzet tudatában nem voltak benne, szubjektíve nem léteztek másnyelvü népcsoportok, a magyarnyelvi törekvések következésképen nem irányulhattak közvetlen a népiségek ellen. E szubjektív tudat a magyar nyelv bevezetésében és terjesztésében csak a korábbi status quo (Magyarország nemzeli egységének) visszaállítását, fenntartását látja (v. ö. К pociatkom mad'arizácie II. 355. Slovenské povstanie 36—84, különösen 65. lit a magyar liberalizmust illetőleg nagyjából ugyanazon megállapításokhoz jut, mint Szekfü Három nemzedéke.). Más kérdés természetesen, hogy e szubjektív szemlélet, amely a magyar nyelvi törekvések jóhiszeműségét bizonyítja, helyes, jogos és korszerű volt-e például a magyar liberalizmus ideológiájában, vagy akár korábban a rendiség felfogásában is.