Századok – 1947

Ismertetések - Domanovszky Sándor: József nádor élete I–II. Ism.: Miskolczy Gyula 319

322 ISMERTETÉSEK 322 nyugodt kibontakozását és elmélyülését. József főhercegnek nem közönséges elmeéllel megfogalmazott felterjesztései kimutathatólag érzékeny csapást jelentettek azokra a kormányférfiakra, akiknek mindaddig bátorságuk volt az államtanácsban a felvilágosodás ügyét szolgálni (1. Iratok I. 37 kk.). József első emlékirata időbeüleg egybeesett gr. Rottenhahn Henrik államminiszter emlékirataival, melyre egyébként mind felfogásában, mind érveiben erősen emlékeztei. Rottenhahn emlékirata pedig az osztrák szellemi reakció első nagyerejű alapvetésének tekinthető. Bizonyára túlzás volna azt állítani, hogy Józsefnek hasonló szerepe volt Ferenc reakciós rendszerének megalapozásában, mint Sándor Lipót nagy memorandumának, de kétségkívül volt az ő fellépésének is eredménye, mégpedig az Iratokból kitűnőleg nem is csekély. Kmlítésreméltó példa, hogy a megelőző években felvirágzott olvasókörök (Lesekabinete) betiltását a monarchia összes országaiban az ö fellépése váltotta ki (1. Iratok I. 222 kk.). A kérdés megoldását akként lehetne megfogalmazni, hogy az alapvetés Sándor Lipót müve volt, a megvalósításban viszont fontos szerepet játszott a fiatal József nádor-Általában József lelkialkatának egyik feltűnő tulajdonsága fenntartásnélküli konzervativizmusa. Az Iratok három kötetét, s hozzá D. bevezetését átlapozva, semmi nyomát sem lehet találni annak, minthas, a szellem kibontakozásával szemben bármi csekély rokonszenvet érzett volna, ami ily fiatal embernél, aki hozzá II. József unokaöccse és a felvilágosodás iránt határozottan érzéket mutató II. Lipót gyermeke volt, feltűnő jelenség. D. röviden, de elmélyedéssel ismerteti a kor kovászának, a szabadkőművességnek és az illuminatizmusnak magyarországi működését. Szerepük jelentőségét Rossberg újabb kutatásai, minden túlzásaik mellett, meglepő erővel igazolják, de nen. volt ismeretlen a kortársak előtt sem. Mindezek ellenére semmi nyoma annak, mintha a szabadkőművesség különösebben érdekelte volna Józsefet, aki lenéző rövidséggel, mondhatni kézlegyintéssel intézi el korának ezt a nagy mozgalmát. Annál őszintébb volt a nádor érdeklődése az anyagi élei alakulása iránt. A magyar gazdasági életnek s a reá épített társadalomnak képéhez bőséges, szinte kimeríthetetlen anyagot szolgáltatnak József felterjesztései és D. mélyreható fejtegetései. A magyar élet alakulásának dinamikáját I). két ellentétes erő eredőjének tekinti. Egyik a dinasztikus politikai célokért küzdő abszolutizmus, másik a magyar rendiség nemzeti érzése és alkotmányos szabadságtudata. Már Mária Terézia korára nézve megállapítja: „minden ellentét azon fordult meg, hogy a magyar intézményeket az örökös tartományok mintájára akarták átalakítani". Tanulságos módon ismerteti a szerző a magyar közjog körül iomboló harcot, az ellentétes elvek összecsapásának ezt a formális megnyilatkozását, míg végre eljut Ferenc 1813-i elhatározásához, a magyar alkotmany erőszakos reformjának gondolatához. Ezekkel a törekvésekkel állott szemben a szabadság. a magyar öncélúság gondolata, amelynek legtisztább kifejezése az 1790-i diploma-tervezet. Két világ ütközött itt össze egymással, s ennek az összeütköíésnek a felfejtése került D. előadásának tengelyébe, mint József nádor életének főproblémája. Ha azonban a gazdag iratanyag és 1). fejtegetései alapján felveti valaki a kérdést: mennyi öncélúság volt az egyik vagy a másik fél elgondolásában, öncélú volt-e a kormány abszolutisztikus törekvése, s eszmei öncélúságból fakadt-e^a magyar rendek ellenhatása, akkor el fog jutni ahhoz a felismeréshez, hogy a szavak és a dolgok külső képe mögött más jellegű harc folyt: az összbirodalmi gondolat harca az autonóm magyar államiság ellen, mégpedig — s ezt a körülményt kell döntőnek, a Habsburg-monarchia életviszonyai között specifikusnak tekinteni — nem az elv megvalósítása miatt, hanem a felek életérdekének biztosítása végett. D„ mint fejtegetésének egyes részeiből kitűnik, tisztában volt ezzel a ténnyel, ha a nála megszokott mérséklettel nem is szakított gyökeresen a klasszikus közjogi színezetű felfogással. Úgy érezzük azonban, hogy világosabb állásfoglalás előnyére vált volna müve egyes nagyon érdekes fejezeteinek, főleg azoknak, amelyekben az 1802-i, 1807-i és az 181 t-i országgyűlések lefolyását adja elő, az ott felmerült kérdé-