Századok – 1947

Ismertetések - László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Ism.: Fettich Nándor 281

282 ISMERTETÉSE К összes adatait és minden tudományszak teljes fegyvertárát mozgósítani kell. Ez L.-nál nagyrészt meg is történt. Csupán az antropológia részesült nála aránylag kevés figyelemben, bar ez a segédtudományok felsorolásában első helyen szerepel (29. 1.) Errő! később még lesz szó. A történésznek tehát a szintézis mikéntjét kell elsősorban tanulmányozni L. könyvében. Tisztában kell ugyanis lennünk azzal, hogy népünk életének vagy őstörténetének megírása csakis szintétikus munka lehet. Nem lehet eléggé hangsúlyoznunk, hogy egyik tudományszak sem törekedhet ennek a szintézisnek a szerepére, nem léphet ennek a helyére. L -nak, az archeológusnak, nagy érdeme az, hogy eleve lemondott szaktudományának még csak előtérbe helyezéséről is és erős szándékkal igyekezett az összes tudományszakokat szóhoz juttatni munkájában. Ez a sokoldalú munka azonban rendkívüli önfegyelmet, kritikai érzéket, illetőleg szelektálni tudást igényel. Már pedig a tiszta tudományos munka célkitűzése itt kereszteződött a „népkönvv" bevallott' és be nem vallott céljaival, ezért nemcsak az. ellentmondások kiküszöböléséről, hanem a forráíjpdalok hűséges felhasználásáról és a tárgyilagosságról is le kellett mondania. ,,Semmi sem kényszeríthet arra, hogy fajtám javára túlozzak, de arra sem, hogy értékeit letagadjam' (289. 1). Ez a szokatlan nyilatkozat a könyv közepén nem ok nélkül való. A szerzőnek tárgyával való azonosulása már egymagában is az elfogultság veszélyét rejti magában. Sok helyen első személyben mondja el, hogy annakidején mit csináltak a bonfoglaló magyarok. Megszépítő fátyolt iapnak a való tények a „logikai egység" kedvéért. Móra Ferenc, a népszerű ásító „nagy ásatási tapasztalatai"-nak (453. 1.) tulajdonítani a lókoponyás temetkezés végleges megállapítását: tálén pia fraus-nak volna még minősíthető (mindnyájan tudjuk, hogyan ásatott). Ám a népi tömegek műveltségéből a vezető réteg hatását megtagadni nem volna szabad (12. 1.). A városról a nép közé került hatásokról a 399. lapon közölt példák rácáfolnak az ilyen állításra. A mai népszokások túlzott arányú visszavetítésc a honfoglalás korára már eleve arra kötelezi a szerzőt, hogy ahol csak alkalom kínálkozik rá, a honfoglaló magyarság szellemi értékeinek egyenes továbbélését lássa. Ezért fenntartás nélkül elfogadja azt a romantikus elképzelést, hogy a tarsolylemezek művészete egyenesen folytatódik a dunántúli palmettás faragott köveken, nem törődve azzal az ismert ténnyel, hogy ugyanilyen palmettás kövek ugyanebből a korból inás országokban, például Görögországban is, tömegesen fordulnak elő. Ez a megszépítő tendencia eredményezi azt is, hogy a csernigovi ivókürt primitíven stilizált és gyenge technikai kivitelezésű alakjaiban az ősmagyarok hiteles ábrázolását és a lélekrajzot véli látni (413. 1.). A irai magyar néprajzi anyagban a Kárpátmedencében élő különféle népek hatását alig veszi tekintetbe, csak a szláv hatást ismeri el néhány helyen (303., 328., 360. és 395. 1.). Hasonlóképen nagyrészt figyelmen kívül maradnak az elemien emberi szükségletekből folyó szokások („Elementargedanke"), pedig néhol említ is ilyenfélét (274., 279. 1.). Minden szándéka eltüntetni azt „a szakadékot, amely a pogány magyaiság művészete és a keresztény magyarság között tátongott" (356. 1.). Ez a művészet azonban a vezető rétiegé volt, mtiga L. is mondja (354. 1.). Legfeltűnőbb azonban a kővetkező eredménye: határozottan tagadja, „hogy a honfoglaló magyarság társadalmi szerkezete úgy tagozódott volna, hogy voltak törökös hádltók, kik ,megszervezték' a finnugoros magyar népet" (2184. 1). A két elemet nagyjából egyensúlyban lévőnek gondolja, mégpedig, mint az rögtön ki is derül, a nagycsalád mintájára gondolt jobb- és balszárny (fehér és fekete magyarok) kettősségének tetszetős elmélete kedvéért (v. ö. 306. 1.). Ezzel elérkeztünk a könyv egyik legfőbb eredményéhez: az ú. n. nagycsalád-rendszer honfoglaláskori létezésének bizonyításához és a vele összefüggő kérdések részletes tárgyalásához L. szerint a honfoglaló magyarság társadalmi felépítése a nagycsalád-rendszeren alapszik. Ez abban áll, hogy az elnépesedett család, mint vérségi és munkaközösség, egy tekintélyes férfitag vezetése alatt együtt él és kifelé mint egység szerepel. A nagycsaládon belül mindenkinek megvan a maga szerepe és helye, ami külsőségekben is pontosan megnyilvánul. E nagycsalád-rendszer nyomait a honfoglalás korától tovább vezeti egészen napjainkig. Az anyagi és szellemi élet^jelenségeit ebben a keretben