Századok – 1947

Tudományos vita - KNIEZSA ISTVÁN: Észrevételek Ila Bálint Gömör megyéjé-hez 220

228 KNIEZSA ISTVÁN set változott, ez aránylag könnyű feladat) és akkor a családnevek nemzetiségi hovatartozása is el van döntve? Itt két szempont keveredik egymással.. A nyelvész csak azt vizsgálhatja, hogy égy név melyik nyelvi közösség terméke, tekintet nélkül arra, vájjon ez a név tovább is az eredeti nyelvi közösségben él-e, vagy pedig mps nyelv területére került-e át. A történészt pedig az érdekli, milyen nyelvi közösséghez tartozik maga a név viselője. Nyilvánvaló, hogy két nyelvi közösség határán, amelynek tagjai semmi másban sem különböztek egymástól, csak a nyelvben, keveredések, összeházasodások, összeköltözések mindig gyakoriak lehettek. Természetesen a történésznek mérlegelnie kell, hogy egy-egy a helység nyelvétől különböző nyelvből származó családnév viselőjét meddig lehet még az eredeti nyelvi közösséghez számítania és mikor kell feltételeznie, hogy az illető már beolvadt új közösségébe. IIa azonban ilyenkor nem mérlegel, hanem visszafelé következtetve dönt. Ha a későbbi forrásokban a név szlávos alakban fordul elő (a szláv nyelvekben ugyanis van családnévképző is, amely pl. a magyarban, németben ismeretlen, ezek a képzők az idegen eredetű neveknek is szlávos jelleget kölcsönöznek), ő a légrégibb, tiszta magyar alakban előforduló nevet is a szlávok közé sorolja. Pl. a Balázs név vitathatatlanul magyar, mert tótul Blazej az alakja. Mármost abból, hogy 1572-ben Balazsov, 1581-ben Balazsoviech alakban fordid elő (II, 325), az 1566. évi Balázs alakot is szlávnak minősíti. Pedig itt csak az történt, hogy a tótok Balázs hozzátartozóját Balázsé, illetőleg Balázs-éké jelentésű birtokos képzővel ellátott névvel nevezték. Ez mindenesetre azt bizonyítja, hogy a kérdéses falu kétségtelenül tót nyelvű volt, de semmiféle bizonyító ereje nincs sem a Balázs név nyelvi hovatartozására, sem pedig viselőjének származására vonatkozólag. És az ilyen minősítéseknek SÍ; szeri, se száma az adattárban. Kár, mert ezek az amúgy sem túlságosan szakszerű minősítéseket teljesen megbízhatatlanokká teszik. Mindezeknek a fogyatékosságok láttán, amelyek nem annyira a szerző hibájából, mint inkább a,z egyetlen egy szempontból összeállított adattár természetéből erednek, joggal felmerül a kérdés: van-e értelme ilyen adattárak összeállításának? Megérik-e ezek azt az éveken keresztül tartó fáradságos és lankadatlan munkát (IIa Bálint, mint említettem Gömör megyén majdnem húsz évig dolgozott), amibe ezeknek az adatoknak az összegyűjtése és rendezése kerül, amikor a végén azon az egyetlen egy kérdésen kívül, aminek bizonyítására készült, semmi más kértlésben nem használható fel. Mert ezek az adattárak sem a gazdaság- és társadalomtörténet, sem a néprajz és nyelvtudomány kutatói számára, sőt még a településtörténet művelői számára sem nyújtanak komoly segítséget. Hogy az adatokat a településtörténész felhasználhassa, ahhoz az adatok pontos lokalizálása volna szükséges! Ezért tehát nincs más hátra, mint ennél a forrásanyagnál is áttérni a források teljes szövegének a kiadására, amint erre az Erdélyi Tudományos Intézet már példát is adott a gyalui vár urbáriumainak közzétételével. Igaz, hogy ez fáradságosabb, lassúbb és főleg költségesebb módszer, de ha a gazdaság- és társadalomtörténetet komoly alapra akarjuk helyezni, erre múlhatalanul szükség van. KNIEZSA ISTVÁN , 1.IJJ 111. ll.lAilll.