Századok – 1947
Beszámolók - PERÉNYI JÓZSEF. A török történetírás 192
196 A TÖRÖK TÖRTÉNETÍRÁS 1 95 toe. Ki kellett mutatni a múltban a török faj és nép kiválóságait, kultárképességét, melyet kívülről igen sokan kétségbevontak, és visszaadni a török nép szunnyadozó öntudatát, mely a mohamedán vallás univerzalizmusra törő nyomása alatt erősen meggyengült. Ez az a két cél, mely a mai török történetírást létrehozta, és még ina is élteti. EbbŐl a szempontból kell megítélnünk módszereiket és eredményeiket, melyek az európai történészek előtt inkább a kuriózum hatásával bírnak. Manapság azonban már észrevehetők a külső szempontoktól független, objektív történetírás kialakulásának jelei is. Hallatszanak olyan hangok, melyek elítélik a túlzásokat és komoly, európai jellegű, európai színvonalú történetírást követelnek. Lehet, hogy ezek a törekvések hamarosan sikerrel járnak, és a közeljövőben talán egy jólképzett, európai módszerekkel dolgozó gárda áll munkába, s utat tör egy olyan (területen, mely az európai történetírás számára tulajdonképen terra incognita. Most pedig nézzük meg közelebbről a mai török történetírást és eredményeit, hogy képet alkothassunk egy nemrég még teljesen zárt, a mienkétől elkülönült kultúrkörben folyó tudományos próbálkozásról. Nem szabad meglepődnünk a naivitásokon és a történeti módszer és kritika hiánya következtében elért hibás eredményeken. Vannak már olyan munkák is, melyeket felhasználhat az európai történetírás és helyesbítheti török történeti kérdésekben elég egyoldalú és igen sokszor hibás megállapításait. Valamennyi történeti kérdés közül, talán az eredet problémája érdekli legjobban a török történetírókat. A török eredet, az őstörténet és a török állani kialakulása az a három kérdés, melynek tisztázását Atatürk kívánta. Maga is szívesen foglalkozott idevágó tanulmányokkal. Rengeteg történeti könyvet olvasott, de feleletet egyikben sem kapott az őt érdeklő problémákra. Szervezett tehát egy történetkutató munkaközösséget a szóbanforgó vonatkozások felderítésére. Az összegyűjtött kutatókkal közölte a maga meglátásait s irányelveket nyújtott nekik a munkához. Előre megfogalmazott nézetei nem mindenben bizonyultak helyeseknek, de ez a modern török történetírás elindítása körül szerzett óriási érdemét nem csökkenti. Ha a törökök nomádok lettek volna, Anatóliában nem alapíthattak volna birodalmat. A törökség tehát más műveltségű nép lehetet. Ezt kell kiderítenie a történettudománynak, — mondotta Kemál. Megjegyzendő, hogy a nomádság álatt nem életformát, hanem egy rendkívüli alacsony kultúrszíntet értett.1 0 Arra is feleletet kért Kemál, vájjon melyik volt Anatolia autochton népe? S nem volt-e ennek a népnek valami kapcsolata a törökséggel? Felelni azonnal nem lehetett, mert hiányzottak a forrásadatok. Laikusok számára azonban önként adódott egy magyarázat: t. i. a hettita-török azonosság. Ezt a feltevést az akkor még fennálló görög történetjogi követelések sugalmazták. Annyi ugyanis bizonyos volt a törökök előtt, hogy a hettita nép^jóval a görögök letelepedés előtt birtokában tartotta Kis-Ázsia legnagyobb részét. Megfelelt ez a magyarázat a várakozásnak azért is, mert az archeológia tanúsága szerint a hettita nép kultúrában egy színvonalon állt az egyiptomiakkal és babilóniaiakkal. A hettita írás és nyelv ebben az időben még megfejtetlen ч in Afet Inán: Atatürk ve tarih tezi. (Atatürk és a történeti tézis.) Belleten 3. к. 1939. 243—246. И.