Századok – 1947

Tanulmányok - ALFÖLDI ANDRÁS: A Duna és Rajna régiójának közös problémái a római korban 7

Л DUNA KS R.V.I.V.V RÉGIÓJÁNAK KÖZÖS PROBLÉMÁI utána és járták őserdeit az Klbáig, megtanítva, móresre a népeket, •— akárcsak Pannóniában tették: a különbség csak az, hogy itl a provincializálás nem haladt még eredetileg sem annyira, mint amott. Semmi külső ok sem volt tehát rá. hogy az elbai Germániát miután pacifikálásáért még egy csomó vért ontottak és pénzt áldoztak — a teutoburgi erdőben elszenvedett vereség miatt otthagyják. — aminthogy nem is tették meg ezt Kr. u. 9-ben, csak 17-ben. Nem kétséges azonban, hogy a mindig óvatos s akkor már1 megtört Augustus úgy érezte, hogy számításait keresztülhúzza a pannóniai rázkódás és germániai utórezgése; különösen mikor az is kiderült, hogy Róma polgárai nem hajlandók már vérüket ontani e csorbák kiköszöriilésére, pedig a sereg amúgyis gvenge létszámú és kicsi volt. A csehországi és kárpáti sziklavárak bekebelezéséről most tényleg lemond az öreg császár: ezt jelenti» ha megelégszik azzal a dicsőséggel, hogy általa mari Oceano aut omnibus longinquis sueptum impérium (Tac., Ann. 1, 9) és ily korlátozásra utal, ha végakaratában óhajtja a- consilum coercendi intra terminos imperii (Tac., Ann. 1. 11) elgondolásának érvényesítését, mert már a meglevőt is nehéz megőrizni (Dio. 56, 33. 5). Az, hogy az Fiba, vagy a Rajna mellett állapod jon meg a határ, nyitva hagyott részletkérdés még. Lehet, hogy — mint Wilcken vélte — a sírfeliratának szánt Res f/entae eredeti szövegében még az állt. hogy Germanium. . . ad ripam Albis fluminis paca vi és csak a Varus veresége után' lett a ripa-hói ostium Albis fluminis. De ez az óvatossági rendszabály sem változtat a dolgon. Ha Caesarnál azt mondottuk, hogy túlhamar halt meg ahhoz, hogy határalkotó művének igazi végeredménye kibontakozhasson, Augustusnál az ellenkező igaz: ha nem túlsoká irányítja a birodalom sorsát, hanem utat enged utódainak akkor, amikor koncepciója teljében kibontakozott, de akarata még nem tört meg, sokkal egészségesebb és elasztikusabb határelgondolást örökíthetett volna át a következő évszázadokra. Mert ha a Kr. u. 6-ban és 9-ben bekövetkezett pannóniai és germániai katasztrófák felszámolását az akkor még csorbítatlan tetterejű s a világgal meg nem hasonlott Tiberius mint a trón birtokosa végezte volna, semmi sem akadályozhatta volna meg annak a grandiózus tervnek keresztülvitelében. hogy Közép-Európa két, keletre néző óriás sziklavárát, a Kárpátokat és a cseh hegyek koszorúját beolvassza és ugyanakkor az Elbára támassza az északnyugati választóvonalat a germánok felé. Mert hiszen az eredmény megmutatta, hogy a 15 légió szörnyű harcai árán levert dalmaták és pannonok sohasem tudtak fellázadni többé s Germániában éppoly fölényesen mozogtak Varus veresége után is Tiberius és Germanicus légói, mint annak előtte; Maroboduus királyságának pedig érelt gyümölcsként kellett volna Róma ölébe hullania, ha az Elbától és Carnuntum felől mégegvszer meg indultak volna a hadak ellene. Az öt fejedelemségre széthullott, egymással háborúzó dákok sem ellenfél. Viszont remek stratégiai