Századok – 1947
Tanulmányok - ALFÖLDI ANDRÁS: A Duna és Rajna régiójának közös problémái a római korban 7
12 ALFÖLDI AViíKÁS pozíciót nyert volna az impérium, kitűnő emberanyagot s nagytermészeti kincseket. Nem a germánok ősereje riasztotta el Rómát, hanem о maga áílt meg földbe gyökerezett lábbal a nagy északi folyamok partján. Tiberius, aki lelkileg összeroskadt már akkor, amikor a trónra került, a tetterejét vesztett idős Augustus hátárpolitikájának megtorpanását túlontúl respektálta s a germánok földjét járó öccsét, Germanicust visszarendelve, fel adja a Rajnától keletre fekvő területeket. Л következő századok históriája megmutatta, bogy e folyamhatárok adottságai alkalmatlanok voltak az ellenséges nyomás feltartására és hogy nem járhatott volna több vérveszteséggel a germánok fékentartása a birodalom kebelében sem, mint a Domiti inus, Marens Aurelius, Severus Alexander és Yalerianus alatt lejátszódolt szörnyű inváziók mészárlásai. De félretéve a fantázia felelőtlen játékát, annyi nem kétes, hogy a folyók vonala számtalan kelepcét és veszélyt rejtett magában: látni fogjuk, miért, — a Dunánál maradva. ч Sokan kérdezték már, hogy miért álltak meíj a rómaiak a folyóhatároknál. mikor ezek komoly akadályt nem jelentettek. A német geopolitikai iskola feje, Hausnofer szerint: a vízben szegény mediterráneum embere szemében nagyon nagy becsülete volt a víznek: Augustusnak és Tiberiusnak azonban nem voltak ily naiv szempontjai. — Egy kitűnő római történész szerint az a katonai előny állhatott Augustus ilven irányú meggondolásai előterében, hogy csak a rómaiak tudtak a nagy északi folyamokon keresztül hidat verni: ezt sem hihetjük, hiszen télvíz idején a jégen jártak át a barbárok, nyáron pedig a jól ismert gázlókon gyalog keltek át seregestül, vagy csónakokon. Kizártnak tarthatjuk tehát, hogy katonai szempontok játszhattak volna itt közre: nem kétséges így. hogy a jogászi gondolkozás győzelme ez. mely a minden kétségei kizáró, tiszta elválasztásra törekszik —• úgy. amint már a görögöknél. de különösen a rómaiaknál erős hajlandóságot figyelhetünk meg a népek, tartományok, városterületek vízhatárokkal való szétválasztására —. nem törődvé avval, hogy valódi közlekedési akadály legyen az illető víz: gondoljunk csak a patakforma Rubiconra. vagy arra, hogy északnyugaton nem az Alpes gerincén futtatták Itália határát Gallia Narbonensis felé, hanem a jelentéktelen Var folvócskát tették meg határmesgvének. Offenzív ereje teljében nyugodtan kockáztathatta Róma, hogy lépje át a Rajnát és a Dunát bárki aki meri. Ennek a folyóhatárnak a kialakítása valóban grandiózus művelet volt, — amit talán nem eléggé méltányolt a kutatás. Amilyen közbámulat tárgya az új provinciák gyors berendezése, a partmenti erődrendszer és a belső úthálózat megteremtése az őserdőkim és mocsárvidékeken át, a földmérés végrehajtása és az urbanizáció nagy műve, annyira nem közismert az a tény, hogy a túlsó parton az emberek százezrei!, ha nem millióit mozgatta meg Róma.