Századok – 1947
Beszámolók - DEÉR JÓZSEF: A német nemzetiszocialista történetírás 152
172 DK KR JÓZSEF egyetem mellett működő Südostinstitut (Prof. Valjavec),"1 majd a lipcsei egyetem délkeleteurópai történeti intézete (Prof. Stadtmüller),** mely főként balkán történettel foglalkozott. A világháború folyamán a különböző kelet- és délkeleteurópai „intézetek" és „kutatóközpontok'^ rendkívüli módon elszaporodtak, ezek azonban szinte kivétel nélkül dilettánsok irányítása alatt állottak és többnyire csupán fedőezervei voltak a nemzetiszocialista politikának. Bennünket itt kizárólag a tudomány magatartása érdekel-Midőn az 1933-i nemzetközi történeti kongresszus színhelyéül Varsó jelöltetett ki, a német historikusok a kongresszust megelőző göttingai történész-napon (1932 augustus) már megtették előkészületeiket a megfelelő részvételre, mégpedig úgy, hogy ezzel „igenlő választ adtak a nép és az idő által feltett kérdésre". „A Varsóra való felkészülés — írja beszámolójában a németek nagynevű történésze Karl Brandi — a keleteurópai történet felé való elhatározott. fordulás jegyében állott". A német historikusok már akkor felismerték, hogy „a történettudománynak elsősorban oda kell tekinteni, ahol a nemzet létkérdései <r jelenben eldőlnek. Ez természetesen az eddigi mulasztások pótlását kell hogy jelentse a történetírás széles munkaterületén". Nem lehet kétséges, hogy a Kelet felé fordulás nyomatékos bejelentése s az eddigi mulasztások töredelmes beismerése — egy évvel a hatalomátvétel előtt — a nemzetiszocializmusnak és vezérének szólott, akiknek mini látjuk szívügye volt Keleteurópa és aki már kezdettől fogva aktív részvételt követelt -a történetírástól. Az eredmény — Göttinga után nem is maradt el, mert „az összes о téren illetékes birodalmi tényezők egyöntetű döntése" alapján nagy német delegáció utazhatott Varsóba, éspedig nemcsak a tudomány beérkezettjei, hanem igen sok fiatal kutató is.83 A Keleteurópa-kutatás számára később is bőven volt-pénze a TTT. Birodalomnak, amit a nagyszámú fudományos intézeten kívül a kiadványok sokasága, terjedelme és kiállítása egymagában is dokumentál. így a keleteurópai kérdéssel foglalkozó történetírók voltak az első céhbeliek, akiknek sikerült a rendszerrel megfelelő kapcsolatot teremteni és nélkülözhetetlenségüket bebizonyítani. E történetírók között tudományos teljesítmény és szervezőerő tekintetében kétségkívül Albert Brackmann áll az első helyen.8 1 Eredetileg nem volt Keleteurópa-kutató, munkásságának első korszakában a középkori politikai és egyháztörténeti központi kérdései foglalkoztatták s ez az érdeklődése később is változatlan maradt. Tekintélyét bizo-81 Kiadványai a Südostforschungen című folyóirat 1936 óta (szerkeszti: Valjavec) és a Veröffentlichungen des Südostinstituts München (Fritz Macha-Ischek). 8! Folyóirata a Leipziger Vierteljahresschrift für Südosteuropa (szerk. (;. Stadtmüiler) 19:J8 óta. 83 L. minderre Erich Maschke beszámolóját a göttingai előkészületekről, H. Z. 174' (1932) 263—265. 1. ésI Karl Brandi tudósítását a varsói kongresszusról, H. Z 149 (1®33) 213 kk. A kettő között teljes az összhang. 84 E sorok írója, aki Brackinannál ismételten polemizált, súlyt helyez annak megállapítására, hogy munkássága politikai vonatkozásaival az alábbiakban W. Ohnsorge (H. Z. 166, 1942. 680—686) és Ernst Votiert (Albert Brackmann und die ostdeutsche Volks- und Landesforschung A Deutsche Ostforschung c. gyűjteményes mű I. kötetében 3—И. 1.) méltatásai alapján fogadkozik s azokat a m;iga megjegyzésen veit csak ott egészíti ki. ahol Br. munkássága saját kutatási körét érinti.
