Századok – 1947
Beszámolók - DEÉR JÓZSEF: A német nemzetiszocialista történetírás 152
A N B.MET NEMZETISZOCIALISTA TÖRTÉNETÍRÁS 173 nyitja, hogy amidőn Meinecke «szükségét érezte annak, hogy a Historische Zeitschrift szerkesztésében középkori szakértőt vegyen maga inellé, választása reá esett. Mégis ez a kétségkívül első vonalbeli tuilós lett a hitleri Ostpolitik legeredményesebb és leghűségesebb kiszolgálójává. A keleteurópai kérdések iránti érdeklődése az első világháború idejében ébredt fel. Mint a königsbergi egyetem tanára hivatalos megbízatást kapott a keletporoszországi orosz betörés lefolyásának és következményeinek tanulmányozására. „Gyakorlati politikai érzékének azáltal is tanújelét adta - írja róla egyik méltatója, — hogy a Bialystok-i és Grodno-i levéltáraknak az ottani régi porosz igazgatására (1795—1807) vonatkozó aktáit Königsberg!«» vitette, biztonságba helyezte •és a német kutatás számára hozzáférhetővé tette. Ez a politikai „Einsatz" volt a keleteurópai történetre irányuló későbbi nagyszabású történetírói és szervező tevékenységének kiinduló pontja. 1929 óta mint a porosz állami levéltárak főigazgatója, oly hatáskört kapott, ami lehetővé tette szántára, hogy nagyobb számú idősebb és fiatalabb tudóst állítson a keleteurópai kutatás szolgálatába. A levéltárosi kiképzésben kötelezővé tette a lengyel nyelv tanulását, amivel elérte, hogy rövid idő alatt sok szláv nyelvismerettel bíró szakember állott rendelkezésére. Ezeknek a második világháború folyamán a német katonai igazgatás a lengyel és orosz levéltárak és múzeumok „biztonságbahelyezésénél" nagy hasznát látta. A német külpolitika szolgálatában állított munkásságának első nagyszabású terméke a Varsói nemzetközi történeti kongresszus alkalmából kiadott „Deutschland und Polen" című (1933) gyűjteményes mű •szerkesztése volt. A német tudománypolitikának ez a szimptomatikus terméke az előszó szerint a lengyel-német közeledést lett volna hivatva szolgálni — nyilván szoros összefüggésben Hitlernek a lengyel-német megegyezésre irányuló s a Pilsudskivel 1934-ben kötött egyezményben kifejeződő akkori törekvéseivel. A könyv elolvasása mindenkit meggyőzhetett arról, hogy a tudományos kísérlet éppoly kevéssé volt •őszinte, akárcsak az a külpolitkai akció, amelynek szolgálatában állott. A mű tanulmányai a néniét kultúra, felsőbbségének és ajándékozó szerepének már fogalmazásukban is szerencsétlen, azt kell mondanunk brutális kifejezői. A legjobb példa erre magának a szerkesztőnek, Brackmannak, Keleteurópa középkori politikai fejlődéséről írott dolgozata, mely a következő, a megbékélésre kiválóan alkalmas szavak-Icai végződik: „A népek életében ritkán bosszulta meg magát úgy egy nemzet hamis imperialisztikufi politikája, mint Lengyelország történetében. E politika végén Lengyelország felosztása áll s ez az a politika, mely a lengyel népet ma sem hagyja nyugton, hanem arra ösztökéli, hogy egy oly mult céljaira törekedjék, melyek már egyszer pusztulásba döntötték. Lengyelország középkori története a legkomolyabb intelem maga Lengyelország, szomszédai és az egész európai kontinens számára A könyv, mely uemesak németül, de franciául és angolul is megjelent, célzatának és hangjának megfelelő fogadtatásban részesült a lengyel történetírás részéről.8 6 Stanislav Kot megállapítja, hogy a cikkek többsége ellentétben áll az előszóban hangoztatott elvekkel s leple-8ä Deutschland und Polen. München 1933. 39. 1. 88 Eriçh Hundt alapos ismertetése a műről és annak külföldi visszhangjáról: H. Z. (1635) 373. kk.
