Századok – 1947

Beszámolók - DEÉR JÓZSEF: A német nemzetiszocialista történetírás 152

15EÉR JÓZSEF Völkischer Beobachter nagy nyilvánossága előtt támadta meg az epigon nemzedék szerinte legjellegzetesebb élő képviselőjét, Hermann Gurken egyetemi tanárt, akinek főbűne egy Lasalle-ról írott mű volt.11 Meinecke nemcsupán a személyes vádakkal szemben vette védelmébe régi barátját és munkatársát, de azt is rábizonyította a támadóra, hogy a Treitschke utáni idők megítélésében mint történetíró csődöt mondott. Az epigonizmus felismerése szerinte csak ténymegállapítás, nempedig marasztaló ítélet lehet, annál is inkább, mivel a birodalomalapítás nemzedéke a Goethe-korhoz viszonyítva maga is csupán epigon nemzedék. A szenvedély, mely ennyire elrugaszkodik a méltányosságtól és az igiiz<ságtól, pusztító „mint a tűz hatalma".12 Ennyi őszinteséget, függetlenségei és ily bátor kritikát a rendszer már nem tudott elviselni. Nemcsupán Oncken-nek kellett távozni a B-eichskommission éléről, de 1935 elején, megkezdett évfolyam közben Meinecke-nek is át kellett adni a helyét. A Historische Zeitschrift szerkésztője Karl Alexander von Müller müncheni egyetemi tanár, az idősebb történetíró nemzedék képviselője lett, aki tudásban és teljesítményekben mögötte maradt ugyan elődjének, viszont már az emlékezetes müncheni puces óta lelkes híve volt: a vezérnek'3 s aki éppen ezért a hatalomátvétel után a III. Birodalom kultúrpolitikájának egyik legfontosabb őrhelyére, a német művelődés és nyelv külföldi terjesztésével megbízott müncheni „Deutsche Akademie" elnöki székébe emelkedett. Moi necke helyzete eltávolítása után megpecsételődött az új Németországban. Magas kora s a személyét övező általános tisztelet miatt bántódása nem esett, sőt könyvei, ezek „a mélázó, finom kamarazenéhez hasonló" öregkori írások is megjelenhettek, de Walter Frank és társai egy alkalmat sem mulasztottak el, hogy ne támadják és ócsárolják, hol Johann Maria von RadowitzAwv., IV. Frigyes Vilmos reakciós publicistájához, — akiről könyvet írt hol pedig a „defetista" kancellárhoz, Bethmann Holliveg-hez hasonlítva őt. S válóban Meinecke pályájában fellelhető volt mindaz, amit a nemzetiszocializmus az utolsó félszázad német fejlődésében elítélt. A fiatal történetíró, aki még Droysen lábainál hallgatta a harcos porosz historizmus utolsó kiitonás jelszavait, aki Treitschke-t választotta szerkesztőtársául s aki valamikor el sem tudott magának más politikát képzelni, mint Bismarck neokonzervatív kurzusát, az idők folyamán lassan, de biztosan csúszott balfelé. Bethmann Hollweg híve lett, majd 1918-ban mint meggyőződéses republikánus alkotmánytervezetet dolgozott ki a megszülető weimari köztársaság számára.14

Az ilyen embernek nem lehetett szava Hitler birodalmában. Meinecke korántsem az egyedüli volt, aki ezen az úton járt, vele tartottak éppen a legkiválóbbak; a szociológus Max Weber, a történetfilozófus Emst Troclseh s a nagy vallástörténész Adolf von Harnack, azzal a különbséggel, hogy még a nagy „Umbruch" előtt távoztak a német életből. Meinecke-nek nyolcvanadik életéve küszöbén nemcsupán a fiatalok leckéztetéseit kellett eltűr-11 L'incorruptible, eine Studie über H. Gucken. 1935. február 3/4. 13 H. Z. l'52 (19341 101 kk 1Я Konrád Heiden Adolf Hitler 1 Zürich 1936. 179 1. # 1

4 Hajo Holborn Verfassung und Verwaltung der deutschen Republik. Ein Verfassungsentwurf Friedrich Meineckes aus dem Jahre 1918. H. '/.. 147 {1932) 115 kk! é