Századok – 1945-1946

Tanulmányok - INOKAI TÓTH ZOLTÁN: Tuhutum és Gelou. Hagyomány és történeti hitelesség Anonymus művében 21

64 /i, tóth zoltán" ahol Kund vezérnek a központi foglalásban szerepet játszó Kusid és Kaplony (Cupan, Cupian) nevíi liai laknak, illetve alapítanak várat (XIV/K 31). Szabolcs és Tas históriájához harmadik liösül úgy kerül oda szereptelen szereppel Tuhutum, akárcsak Huba Zoárd és Kadocsa mellé. Tuhutum igazi tevékenysége a '24. fejezettel kezdődik. Az ő neve szintén ismeretlen a krónikában és más adatok sem szólnak róla. Tuhutum és Huba esete nagyon sok szempontból párhuzamos jelenség, egymást kölcsönösen megvilágítják. Mindkettő ugyanarra a mintára készült. Mindkettőnek indítéka valamilyen nemzetségi kapcsolat, kiindulópontja a nemzetségi hagyomány valamilyen konkrét adata, kidolgozásában a iordanesi forma, a honfoglalás •slapelbeszélése (megfelelő alkalmazásban), a csataleírás, a végén a népek meghódolása, egy-egy etimológia szerepel. Mindkettő elég terjedelmes történet és egyik sincs a 11. fejezet seregszemléjében kifejezetten megemlítve. Huba történetére itt még emlékeztet a Vág folvónév, míg Gelou jellegzetes folyója, a Szamos nem az ő, hanem Menumorout nevével kapcsolatban fordul elő. Figyelemreméltó, hogy Huba esetében Anonymus szükségesnek tartotta az Attila halála utáni korra hivatkozni (c. 35.), — ami ugyanarra a hagyományra utal, amelyen a krónika népnévsora (XIV/K 23) is alapul és a nagy morva birodalom emlékét is magába rejti — míg ennek Gelou esetében nem ejti szerét. Közös vonása Hubának és Tuhutumnak, hogy ellenségük vezérének nem volt neve; mindkét esetben egy-egy helynév megszemélyesítése gondoskodott erről a szükségletről. Mindkét esetben van némi zavar az ellenfél népe körül, Hubánál Anonymus későbbi kor viszonyai alapján a morvák helyett a távoli cseheket teszi meg Északnyugat-Magyarország uraivá; Tuhutumnál a szlávokat és a távolabbi vidékekről északabbra lokalizált vlachokat jelzi lakókul, élükön vlach uralkodóval. Hubánál a hagyomány egészen csekély elbeszélő anyagot tartalmazott, úgyszólván semmi mondai elem sem sietett a szerző segítségére, inkább csak birtoklási adatokkal rendelkezett, s a hiányokon szokásos etimologizálásával segített. Tuhutumnál már könnyebb volt a helyzete, mert itt a krónika értesüléseit és a Gyula-hagyományt kapcsolhatta be a szerkesztés műveletébe, azonkívül dobokai és kolozsi helyi hagyományt is használhatott; de az elbeszélő hagyomány hiányán itt is csak az etimológiák segítettek. Mindkét esetben legl'őképen a honfoglalás alapelbeszélése és csatajelenete pótolta a mondai hagyomány hiányát. Bár Sebestyén Gyula nagy mondatörténeti művében egész lapokat szentelt a Tuhutum—Gelou-história mondai elemeinek taglalására, mi az előző fejezet szövegpárhuzamai alapján kénytelenek fagyunk a história nyilvánvaló irodalmi eredetére és a mondai elem teljes hiányára rámutatni. A benne előforduló mondai színezetű elem nem eredeti, hanem puszta alkalmazás. Még a 25. fejezet sokat emlegetett és csalhatatlanul eredetinek tűnő passzusa is alkalmazás: „Ugyanis Tuhutum a maga emberségéből akart magának hírnevet és földet szerezni, mint ahogy regőseink mond' ч •' •