Századok – 1945-1946
Tanulmányok - INOKAI TÓTH ZOLTÁN: Tuhutum és Gelou. Hagyomány és történeti hitelesség Anonymus művében 21
38 I. TÓTH ZOLTÁN téziséből született meg a honfoglalás gestai alapelbeszélése, mely Anonymusnál és Xlll-nál erőteljesen érvényesül. A szintézis problémája egybeesik a hagyomány írásbafoglalásának problémájával. A hagyomány írásbafoglalásának igénye a XI—XII. században fokozatosan erősödött. Míg a XI. századi forrás szerzője még csak a dinamikus eseménysorozatot ítéli lejegyzésre méltónak és főként az uralkodócsaládra van tekintettel, később lejegyzésre talál a honfoglalással kapcsolatos mondai elem is,24 egyelőre csak a központi történés, az Árpád vezetése alatt álló akcióval kapcsolatban; később — az állampolitikai fejlődésnek megfelelően — előtérbe kerülnek a XL századi forrásban meg egészen mellékesen szereplő többi vezérek is. A XI. századi szöveget szorosabban követő XIII. századi. szöveg ezért hívebben jelzi a hagyomány írásbafoglalásának fokát forrásában, mint Anonymus, aki írói és főként a szerkesztési tevékenységben sokkal több szabadságot engedélyez magának. A krónikák ismert polémiája a nemzetségek száma felett világosan mutatja, hogy a jelentősebb nemzetségek hagyományai mind több és mind tekintélyesebb szerepet követelnek maguknak a magyar nemzet történetéből. Gondoljunk Anonymus prológusára, ahol félreérthetetlenül ott van a genealógia regain mellett a genealógia nobilium igénye és gondoljunk gestájára, ahol ez az elv teljes szélességében gyakorlatba megy át. A mondai hagyomány beleépítésének a gesta regumba a XI. század végén kellett megtörténnie. Anonymus a mondai hagyomány lerögzítésében bizonyos realizáló hajlamot árul el (csodaszarvas — Bors szarvasa, fehér ló mondájának szimbolikus — Árpádnak reális ajándékozásai stb.). A folyamat a XIII. századi szövegben már sokkal inkább a szimbolika felé hajlott (csodaszarvas, csodasasok) és kiteljesedését a húntörténet szerzőjének keze nyomán érte el. Az a körülmény, hogy К а XIII. század második felében tartózkodik a szimbolikától és a 20. fejezetben teljesen mellőzi a fehér ló mondáját, iöviden utalva a 23. fejezetben elmondottakra, ahol azonban világos nyomai vannak a monda ismeretének, azt mutatja, hogy ez a racionális fő idegenkedett a ködös mondai elemektől. Ennek okát ugyanott kell keresni, ahol Kézai más racionális változtatásainak oka rejtik: Kézai a gestának egy korábbi fejlődési fokát képviselő szövegét is ismerte, mely számára iránytű- és mértékként szolgált főforrásának, a bővebb XIII-nak értékelésében. Semmiesetre sem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy К azért nem hozza XIV 28-at részletesen, mert ez XIII-ban sem volt meg, ugyanis az itt közölt csatajelenet szerkezetileg olyan mértékben azonos Anonymus csatajelenettípusával, hogy az véletlen egyezés nem lehet. Arra kevésbbé gondolhatunk, hogy XIII Anonymustól kölcsönzött volna, inkább arra, hogy a csataleírás közös forrásukból, а XI. századi gestából való. A honfoglalásra vonatkozó hagyomány alaptípusa már nagyon korán két fővariánsban öltött testet. Az első az ellenség (a krónikában Szvatopluk) dunaqielletti, a második (Anonymusnál Salanus) tiszamenti legyőzetéséről szólt. Harmadikul szerepelt még a Marótváltozat is, mely azonban nem maradt fenn tiszta formában, ellenben átszínezte a Szvatopluk-típust és hozzájárult Anonymus Mén-24 A jelenség európai voltára fentebb utaltunk. i
