Századok – 1945-1946
Hírek - Heinlein István † Nekr. Fischer Endrétől 304
'304 HÍREK sából Csánki Dezső vezetése alatt gyűjtött: Budapest történetének okleveles emlékei-nek első kötete (11,48—1301), amelyben Csánki halála után a gyűjtés kiegészítését (102 oklevélről 320-ral nagyrészt Gárdonyi végezte. így a többi közt maga írta ki a vatikáni levéltár reg. s Máiból a budapesti vonatkozású árpádkori szövegeket, végül a kötetet sajtó alá is rendezte és szakszerű bevezetéssel látta el. Tudományos működésének ebből a röviden összefoglalt vázlatából is leszűrhető, hogy pályafutását három irány jellemezte: a könyvtáros-bibliográfus, levéltáros-történetíró és diplomatikus-egyetemi tanár, amely irányok élete végéig hol párhuzamosan, hol kombinációkban jelentkeznek, kétségtelen azonban, hogy a domináns akkord mindig a történelem, különösen pedig a székesfőváros története voll. Thematikailag par excellence helytörténetíró lévén, történettudományi alapelve és ennek megfelelően módszere a pozitivista történetíróé volt és mint ilyen lényegében a rankei célt tartotta szem előtt: a valódi források kritikai tanulmányozása, a tények összefüggéseinek felismerése, tárgyilagos előadás: a cél a teljes valóság megjelenítése. Maga is körülbelül ezt a felfogást vallotta Kuriiy László és Hess András Budán című cikkében iMagvar Könyvszemle 1941), amelyben a történetíró szerepéi a bíróéval azonosílja. aki „mindenekelőtt az összes részletekre kiterjedő figyelemmel igyekszik a tényállást megállapítani. s csupán ezután hozza meg ítéletét". Most, amikor gyászoló érzéssel tekintünk tűnő alakja után, és amikor kötelességszerűen rövid szemlét tartottunk élete és működése felelt, meg kell állapítanunk, hogy kezdeti tétovázás után munkaerejének javát magaválasztotta központi problémájának szentelte, amelytől soha elszakadni nem tudott, és amelynek minden egyebet alárendelt: fővárosunk történetének. És ha ezen a téren nagyobbarányú szintetikus müvet alkotni nem is volt módjában, nagy érdeme, hogy nagyszámú, sokszínű és feltéllenül megbízható részletalkotásával úttörő és inspiráló munkát végzett jövendő tudományos generációk számára. NIKLAY PÉTER HEINLEIN ISTVÁN 1874— 1945 Két éve alussza már örök álmát a ciszterciek temploma melletti szükségtemetőben Heinlein István, a Pázmány Péter Tudományegyetem ókori történeti professzora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, a Magyar Történelmi Társulat igazgató-választmányi tagja. Haláláról a tudományos körökben is alig tudott valaki. Amilyen szerényen élt, ugyanolyan halkan távozott az élők sorából. Amint az élőnek nem jutott dísz — nem is kívánkozott soha utána — a halott sem kapott díszsírhelyet. Tudós és magyar sors az, mely Heinlein Istvánnak osztályrészül jutott, tipikusan magyar tudós-sors. Pedig a pálya, melyre visszatekinthetett, látszólag mindent megadott, amire egy tudós szíve áhítozhat. Heinlein István Pozsonyban született, a magyar kultúra régi fellegvárában, 41 éves korában elnyerte Budapesten az ókori egyetemes történet tanszékét, 1927-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező, tagsággal tüntette ki. A Magyar Történelmi Társulat már korábban igazgató-választmányába fogadta. Egyetemi tanársága jórészt abban a küzdelemben telt el, hogy intézetet kapjon, melyben utánpótlást nevelhet a nálunk olyannyira elhanyagolt ókori történettudomány művelésére. Vágya, az Ókori Történeti Intézet megszervezése, sajnos, csak néhány évvel nyugalombavonulása előtl teljesült A körülmények, melyek az egyetemről való távozásába beleszóltak, olyan tulajdonságait tették tiszteltté, melyek nálunk, főleg abban az időben ritkaságszámba mentek: kivételes erkölcsi bátorságát és mély felelősségérzetét a tudomány iránt, melynek egyik leglelkesebb művelője volt. Tudományos munkásságában főleg a görög és római történet régebbi periódusaival foglalkozott, de egyetemi előadásai elárulják, hogy éppen olyan kiváló ismerője volt a hellenizmus és a késő-köztársasági kor, valamint a
