Századok – 1945-1946

Tanulmányok - INOKAI TÓTH ZOLTÁN: Tuhutum és Gelou. Hagyomány és történeti hitelesség Anonymus művében 21

TTJHUTUM ÉS GELOU 23 visszaadni íratlan forrásait, például a hagyományt is. Amikor forrása bizonytalan, vagy kétértelmű, saját korának viszonyait használja fel korrekcióra. A modern ember tényszerűségével szemben a középkori emberben az elvonás hajlama erősebb. Gondolkodása alapjában véve történetietlen, mert mult és jelen közt nem annyira a minőségi, egyéni különbséget látja, mint inkább a minőségileg változatlant, a merev típust. A változást a történelemben nem vertikális átminősülésben, hanem horizontális lökésekben, nem fejlődésben, hanem konvulziókban látja. Két konvulzió közt az élet statikus és sztereotip. Az időbeli és térbeli tájékozatlanság, a valóságérzet hiányai, az absztraháló hajlam, a statikus történetszemlélet okozzák, hogy a térbeli és időbeli összefüggések iránt a középkori ember a mainál sokkal kevésbbé érzékeny. Innen származnak meglepő anakronizmusai és tértévesztései. Típusokban való látása nagyobb szabadosságot biztosít neki a mai modern emberénél, mert értesüléseinek űréit és hiányait a lényeget őriző típus birtokában geometrikus mechanizmussal könnyen kitöltheti, ami viszont a valóság jóhiszemű meghamisítására vezethet. A jelen és a mult lényegbeli azonosságáról vallott hite okozza, hogy mihelyt író és forrás közt megszakad a folytonosság, automatikusan bekapcsolódik az ismert világ jelenségeit átvetítő művelet, ami legtöbbször a jelenkor, vagy a közelmúlt visszavetítését jelenti. A jelenen, mint típuson keresztül felfogása szerint a mult racionálisan megközelíthető.1

Igen fontos tudnunk, hogy a középkori ember a forrásban a valóságnak, a történésnek nem reális lenyomatát, hanem szimbólumát látja. Forrásai felhasználásában nem a valóság hü és reális rekonstruálása a célja, mint a mai történetírónak, hanem a világban, emberben, nemzetben megvalósuló eszmény bemutatása, aminek érdekében forrásanyagából szuverén módon válogat.2

A középkori ember lényével inkább a transzcendens világ felé fordul, ott lát egyedül lényeget, emberi eszménye is többnyire a mennyei fényesség sugárzásában ragyog. A XI. század második felétől kezdve azonban az ember lassankint az immanens világ iránt is több érdeklődést kezd mutatni. A kontemplativ, transzcendens ködben lebegő szent helyett ideálja a húsból-vérből való életvidám lovag lesz, aki az alant levő világban él, de egész lényével Krisztus ügyét szolgálja és nemes eszményekért áldozza fel magát. (Keresztes hadjáratok.) A transzcendenstől az immanens felé az átmenet mindinkább fokozódik. Anonymus, a magyar lovagkor írója, jó néhány fokkal élesebben odafordult a halandó világhoz, mint valószínű kortársa, a Szent László-legenda ismeretlen szerzője. Világiasabb életszemléletének okait a fényes udvari 1 Anonymus a scythák harci erényeinek leírásához hozzáteszi: „et sic cognoscetis eos fuisse de posterís corum" (c. 1.). Ezt már Pauler Gy. is észrevette: Századok, 1877. 380. 2 L. ehhez Guoth Kálmán szép tanulmányát: Eszmény és valóság árpádházi királylegendáinkban. Erdélyi Múzeum, H944.